Ha egy ország kormánya erős hatalmi dominanciával bír a többi hatalmi ág rovására, a kormányerőnek nem illik beleszólnia a demokratikus ellenőrző mechanizmusok személyi és szerkezeti kérdéseibe.
Az utóbbi évtizedek médiatevékenysége persze valóban komoly kérdéseket vet föl. A közösségi diskurzus alapvető társadalomformáló erő, épp ennek a diskurzusnak alapvető tere a sajtó. Ha a felelősségétől független, parciális, párt- vagy gazdasági érdekek mentén működik, feladatának nem felel meg. Ezért kétségtelenül ideje egy új helyzetet teremteni a számára. Akár látens hatalmi ágnak is tekinthetnénk, de legalábbis egy komoly ellensúlynak. Ezért is volna értelme elmélkedni arról, hogy egy közvetlenül választott felügyelet legyen őrzője – parlamenti ciklusok félidejében (esetleg a legfőbb ügyésszel együtt) választva.
A média a hatalom legfőbb ellenőrzőinek egyike. Ha a hatalmasok visszaélnek jogaikkal, ha választott arisztokratáink pofátlanul sokat lopnak, ha az állami vezetők együgyű vagy idiotisztikus célok megvalósításába vágnak, ha a döntéshozók jogainkat korlátozzák, ha a hatalom erőszakának van kitéve bármely csoport, ha a demokratikus (köztársasági!) hatalmi ellensúlyokat megfojtják, a média jelez. A szólásszabadság és a sajtó feladata a hatalom kontrollja.
Na, ez lehetetlenül most el.
Az új médiahatóság bírságolási joga a cenzúra de facto visszaállítása. Lehet ugyan perelni a döntések megalapozottságát, de annak nincs halasztó hatálya. Ha a mélységesen pártelfogultságoktól mentes Szalai Annamária és hasonszőrű barátai (új nevén: NMHH – összevont felügyeleti szerv, hivatalosan azért egységesített, mert így olcsóbb; bizonyos szempontból valóban olcsó) szerint valamivel megsértette egy sajtótermék a – meglehetősen szubjektív megítélésű – szabályokat, azonnal fizetnie kell akár sok tíz milliót, és reménykedhet, hogy évek múltán visszakapja azt és kamatait. De addigra már csődbe mehet az újság. Azaz elhallgathat a kritikus hang. De nem is kell majd ennyire cifrázni: akár a nyilvántartási szám visszavonása is lehetséges lesz. Ami a kiadást teszi lehetetlenné. Azaz betilthatóvá válnak a sajtóorgánumok! Azok ellenőrzik a sajtót, akiket a sajtónak ellenőriznie kellene.
Na, ilyen nyíltan már a hetvenes években sem csinálták!
Kíváncsi vagyok, lesz-e majd olyan merész országos sajtótermék, amelyik az összevont MTI hírein kívül mer más forrásokat is használni.
Vagy maradnak a külföldi szerverekre menekülő blogvilág kis szigetei?
Amíg a szolgáltatókat rá nem kényszerítik azok szűrésére is. Mint a szabadságáról híres Kínai Népköztársaság területén. Úgy tűnik, a népi Kína úgyis a progresszió netovábbja a legtöbb növekedésfetisiszta vélelgőnek.
Tényleg fújnak a keleti szelek.
A humanizmus röpke intermezzója meg már a látvány szintjén sem tartja magát.
Szokjuk a csöndet, polgártársak!
Szokjuk, hogy aki szólni mer, a hatalom szerint az mostantól lármázik!
Szokjuk, hogy tudnunk kell, mit gondolhatunk – és mit nem szabad!
Mostantól széles e szabad hazában szabad – az egyetértés!

Persze szigorúan az együttműködő nemzet jegyében.