Orbán – meg az azt várhatóan követő jobbikos koalíciós intermezzo – után igen nehéz munka vár ránk. Mindenekelőtt kell egy alapos cezúra. A politikai, a szimbolikus és az intézményi változás mellé akár büntetőjogi cezúra* is szükséges lehet. És ennek ígérete – többek közt épp a hirig és a tömeges vérontás megakadályozása érdekében. Mert túl sokan vannak, akik túl keveset veszíthetnek már, és mert mára ismét túl nagy lett a harag.
A mai intézményrendszer nem reparálható. Nincs értelme: lebontotta és kiüresítette az elmúlt húsz, de különösen az elmúlt másfél év. A közfunkciók és közintézmények jelentős része kendőzetlenül szolgál magánérdekeket, bizonyos közösségi területek leplezetlenül kerültek magánkézbe, bizonyos közintézmények és közösségi jogok áruba bocsátása, magánkézbe helyezése középkorias jelleget kölcsönzött a társadalomnak. A hatalmi elit diktálta érdekek mentén született monopóliumok kialakulását – és további elterjedését (l. a várható dohányforgalmazást**) – a III. Köztársaság nem tudta megakadályozni. A szélsőséges gazdasági-vagyoni és elképesztő oktatási-kulturális különbségek kialakulását, az esélyegyenlőség teljes eltűnését pedig igen hamar lehetővé tette.
Ez utóbbi okok azok, amelyek a társadalom szereplőinek tömeges elfordulását eredményezték a köztársaságtól. A vagyoni különbségek – ezen belül is az, hogy a mélyszegénység az ország bizonyos területein nem is ázsiai, hanem afrikai méreteket öltött – eleve kizártak jelentős rétegeket a közösségből, míg a kulturális erózió egyrészt a diskurzusképtelen és szélsőséges szubkultúrák kialakulásához, másrészt az életvezetési stratégiaképzés képtelenségéhez tömegesen vezetett, ami mára már a társadalom működését is veszélyezteti. Amihez – valljuk meg – sokat tettünk oktatási rendszerünk agóniájával szembeni részvétlenségünkkel már hosszú évtizedek óta.
A III. Köztársaságnak tehát mennie kell, bármilyen szimpatikus kezdeményezés is volt. Ha nem kellene, persze akkor is vége – épp most, a szemünk láttára végzik ki –, így még inkább sürgető az új köztársaság alapjait lerakandó megkezdeni a munkát. A régi állami intézményrendszer hiába maradna meg. Egyrészt – ismételjük! – funkcióját vesztette, nem működik – az ügyészségtől az igazságszolgáltatáson át a legegyszerűbb közszolgáltatásokig, mint a közösségi közlekedés – és (egészítsük ki!) a törvényi keretek is behatárolják a közösségi alrendszerek működését, amelyek fontos föltételei a megfelelő működésnek (pl. a médiatörvény, civil törvény, alkotmánybírósági törvény, az ombudsman jogköreinek korlátozása, oktatási törvények, stb.). A közösség által megtermelt adók leginkább magánérdekek kiszolgálói és egyéni vagy hatalmi csoportok részére fönntartott pénzszivattyúként értelmezhetőek. Ez a haradzs – a harács –, mint a Hódoltság pasáinál. Így láthatóan egyre kevesebb is volt a szándék az eredeti elvek alapján működtetni intézményeinket, de közjogilag át is szabták, fölül is írták őket.
Tehát nem működik. De fontos még, hogy a közbizalom sincs meg iránta. Amennyiben egy viszonylag jól működő rendszerré vissza is lehetne állítani – ami kétséges –, polgárai láthatóan nem bíznak benne. Anélkül pedig nem működhet.
Ahhoz, hogy – talán először ebben az országban – nulladik lépésként valamiféle common sense alakulhasson ki, az eddig eltelt időszak és az Orbán utáni ország közé egy cezúrát kell húznunk. Hosszas, kimerítő, lassú munkával minden lehetséges csoportot és állampolgárt be kell csatornáznunk egy közösségi diskurzusba, meg kell kezdenünk az új köztársaság alapjainak letételét. Lehetőleg részvételi elvek mentén, hogy se a gazdaság, se a hatalom, se más ne kolonializálhassa többé ezt a – talán kialakuló – társadalmat.
És el kell gondolkodnunk a módján, hogy a pártpolitikai, a gazdasági és (igen, kedves Aranyosbógárúr és Tiszteltbayerzsolt) a szellemi elit felelősségét alaposan megvizsgáljuk a kialakult helyzetért.
Nekünk kell elkezdenünk. Jobb, ha legitim a folyamat, mint ha egy EU-helytartót kapunk.
*: A visszamenőleges hatályú törvényalkotás azonban nem lehet út. Amennyiben megáll a hatályos btk. 225 §-a, a hivatali visszaélés és a 244.§, a bűnpártolás, amik mellett a 263/C §, a bűnszervezetben részvétel is fölmerülhet, a független, újonnan, lehetőség szerint nem valamely hatalmi ág, hanem az állampolgárok által választott legfőbb ügyész elindíthatja az eljárást. A dolog azonban alapos vizsgálatot érdemel. Fontos, hogy azok a képviselők, akik még nem lépték át a Rubikont, mentesüljenek az eljárás alól. (Ezért is érdemes vigyázniuk a továbbiakban – hogy továbbra se lépjék át.) Fontos azt is tisztázni, hogy a 139 §, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, 139/a §, az alkotmányos rend elleni szervezkedés fölmerülhet-e. Lehetséges-e erőszakosnak minősíteni a nem fegyveres tevékenységet? Ennek eldöntése – a jogalkotó szándékát értelmezve – szintén az új intézmények – a leendő vádemelő és végső soron a leendő, valóban független hatalmi ág, a bíróság (remélhetőleg esküdtbíróság) – föladata lesz.
**: ...ami remélhetőleg nem a kormányközeli, és a kormánypártnak nem is túl szemérmesen pénz-visszacsorgató „magyar” üzletláncé lesz, mert az már nehezen lesz vállalható és igen provokatív döntés volna – provokálni pedig mostanság nagyon nem tanácsos.
