A rezsim lassan elfoglalja a nyelvet és gyarmatosítja a társadalmi gondolkodást. Szívósan kiiktat mindent, ami az elnyomást, a kizsákmányolást, a hatalom logikáját felszínre hozhatja, láthatóvá és nyilvánvalóvá teheti. A törzsi-mágikus gondolkodás nyelvi rétegeit terjeszti – szoros szövetségben és együttműködésben a szélsőséges, de korántsem radikális (azaz nem gyökeresen eltérő) jobboldallal – masszív kitartással. Evvel olyan zsigeri struktúrák és szándékok tömeges kiépítését célozza, amelyek – a gondolat és a beszéd hatalmi gyarmatosítása révén – vita és eszmecsere, érvek helyett zsigeri reflexeket építenek ki, várnak el és kényszerítenek ki a társadalomban.

Eszmecseréről szó sem lehet, mivel – épp mágikus alapjai miatt – a hatalom kézben tartásán túl nincs mögötte semmilyen ideológia, nincs semmilyen értékszemlélet (a hatalom kézben tartásán túl): de eredményez egy ideológiai közösségi tendenciát. Méghozzá radikális (gyökeres) módon eltérőt a működésképes modernista társadalmakétól. És épp ezért kiszámíthatatlan, hosszabb távon nem kézben tartható a köznapi eredménye.

Láttunk már ilyet Köztes-Európában többször is, nem volt egyik sem sikertörténet az életminőség szempontjából. Ma például arról beszél Őfőméltósága, hogy az „egészséges józan ésszel” szemben az Európai Unió túlzottan foglya az ideológiáknak.

Valahol közös gyökere van ennek a bölcsészettudományokkal szembeni vehemens, primitív ellenségességével. Ahol egy országban jelentős számban vesznek részt a közügyekben a kérdések, jelenségek, problémák alapos elemzői, a megoldást – nem pedig az elfedést – kereső polgárok, ahol a vita az értékek és érdekek megfogalmazásának készségével alakul ki, és ahol ez visszahat a közösségre is, van esély a hosszú távú – időnként rövid távon kényelmetlen, de valódi – megoldás meglelésére. Az ösztönszerű, állati reakciók viszont viszonylag ritkán hoznak pozitív össztársadalmi hozamot. Az azonban kétségtelen, hogy a nyelvi és eszmei szempontból autonóm társadalom kevésbé szorul rá az alávetettségre, a vezetésre. Így aztán az autonóm eszme minden hatalomnak ellensége.

Amikor a saját történeti vagy most képződött közös ügyeink intézését kiveszik a kezünkből, amikor önrendelkezésünket, a reflexió jogát a tényekről a haza, a nemzet vagy a fejlett nyugati demokráciák nevében kész megfelelésekbe darálják (milyen haza, milyen nemzet és milyen demokrácia az, amelyiknek a nevében ilyesmi normális?!), amikor ügyeink megoldása helyett a kinevezett hibásak (bibsik, cigányok, buzik, nyuggerek, feminonácik, komenyisták, fasiszták) emlegetése kezdődik, amikor kulturális-közösségi nyomás alakul ki arra, hogy a jelenségek közösségi vizsgálata helyett az egyén pozíciójának értelmezése és megfelelése történjen értelmetlen nyelvi sablokonkon és közhelyeken keresztül, a már kialakult szellemi gyarmatosítás, elnyomás gyümölcseinek learatása folyik. Közös céljaink kialakítása helyett egyéni álmok közösségbe szugerálása révén tűnik el a lehetősége a közös életminőség-javulásnak.

Csak rajtunk múlik, mennyire tartós ez. Ha – immáron – komoly és fáradságos munkát vállalva visszavesszük a nyelv autonómiáját, fölszabadítjuk magunkat a gyarmatosított gondolkodás alól, akad némi esélyünk.

Persze ez csak az első lépés.

Sok munka vár még ránk.

És sok buktótató is.

Mert a tömegesen gyarmatosított elmének könnyebb a kényelmes elnyomás, mint a nehéz munka.