Ez az időszak az ünnepeké.
A téli napforduló számos kultuszban jelentős esemény volt. Az egyik jelentős elterjedésű ókori vallási rendszerben, a Mithrász-misztériumban erre az időszakra tehető az egyik legjelentősebb ünnep. Az általában is elmondható, hogy igen régi a különböző kultikus irányzatoknak a téli napforduló ünneplése. A világ számos táján és számos korban kapcsolódik és kapcsolódott hozzá szakrális ünnep. Általában a fény eljövetele szellemi és anyagi értelemben is a gazdagodást és az újjáéledés reményét szimbolizálta és szimbolizálja.
A zsidó vallásban a Makkabeus-felkelés győzelmének emlékeként maradt meg a Hanuka ünnepe. Itt is megjelenik a fény szimbóluma: a szentély bálványoktól megtisztítása után az egy napra elegendő rituálisan megfelelő olaj csoda folytán nyolc napra elegendőnek bizonyult, így a menóra nyolc napig égett. A Hanuka tehát értelmezhető a spirituális megtisztulás utáni új világosság szimbólumának is.
A keresztény vallásban a messiás megszületésének ünnepe kötődik az időponthoz. Bár a történeti Jézus – amennyiben a létét kétségbe vonók tévednek és valóban élt – valószínűleg tavasszal született, a születés ünnepe a napfordulóhoz kötődött az idők folyamán. A Szent Család – egy menekülő zsidó pár – kitaszítottan keresett menedéket, majd, mivel nem fogadták be őket, mintegy hajléktalanként, jászolban született a Megváltó. A történet nem csupán a szolidaritás hiányáról szól, és nem csupán a legnehezebb időkben, az elhagyatottságban születő reményről, hanem a kitaszított, „sötétbe taszított” emberben szunnyadó lehetőségről is. A három pásztor és a három királyok hagyománya alapján arról, hogy a teljes kiűzöttségben senyvedőkben is ott lappang Isten – vagy az unitáriusoknál és a szombatosoknál a tökéletes ember –, a közösségnek tehát fontos így viszonyulnia minden tagjához és minden jövevényhez.
