Persze ne tegyünk úgy, mintha az ország kétharmada szavazott volna erre: a szavazók 55%-a (többsége), a választók 35%-a döntött a Fidesz-KDNP „koalíciója” mellett, de ez nem politikai legitimitásukat, csak hivatkozási, retorikai alapjukat módosítja némileg.
Nem múlt el száz nap, és lázas tevékenységbe kezdett a kormányzóerő. Már a személyek kiválasztása (Fellegi, Pintér, Semjén, Szőcs Géza) is komoly konfrontatív hajlandóságot mutatott. Először kicsit eljátszottak a bizottságok alakulásában az ellenzékkel. Aztán jöttek az első törvényjavaslatok.
Nagy garral Trianont emlékeltek (helyes volt fölvetni, ideje nemzeti katasztrófáink földolgozását megkezdeni Trianontól a Holokauszton át '56-ig és '68-ig). A könnyített honosításról (nem pediglen a kettős állampolgárságról!) is törvényt fogadtak el. Adósságunk volt. Szlovákia őrjöng, de talán nem is oly botorság Ficót Slotával szemben erősíteni a következő szlovák választásokon: az utóbbi nélküli koalícióval akkor is könnyebb tárgyalni majd, ha a SME önmagában sem egy népünnepély. Azt meg remélhetőleg fölmérték, hogy az Unióban a magyar érdekérvényesítő képesség mennyiben javult a nacionalista szlovákok pártokéval szemben...
Halkan, fű alatt, éjjel, amikor senki nem nézi a parlamenti közvetítéseket - ügyes, a napirendet a házbizottság készíti elő, ahol biztos a kormánytöbbség, megvan az elnöki szék, megvitatták a vagyongazdálkodási törvényt. Úgy tűnik, a győztes mindent visz. Talán a pénzt is. Az állami felügyelőbizottsági elnökök kinevezésekbe az Ász semmilyen illetékességgel nem bír már, a transzparencia eltűnt (hehe!), de miért épp ebben maradt volna meg, ha szinte minden titkos, ami az Urak zsebét érinti, a kétes hírű MFB, a minden kurzusban pénzvisszaosztóként működő, mindig jó elvtársak vezette intézmény birtokába kerültek kulcsterületek.
Az oktatás társadalmi kulcskérdés. Hoffmann Rózsa majd jól megkörmösözteti a lemaradó tanulókat, visszatér második elemitől a buktatás, de a pedagógusképzés színvonalának növelése, anyagi elismerése – az óvónőképzéstől az egyetemi oktatókig – nem vetült föl kérdésként, amint az sem, hogy az antropológiai (humánetológiai?) sajátosságok figyelembe vételével alakítsanak ki csoportokat, legfeljebb tizenöt fősöket. Az integrált differenciált oktatás láthatólag csírájában sem szíve csücske a kurzusnak, erősen elindult a rendszer a további szegregáció irányába. A pedagógusoknak továbbra sem lesz elsődleges célja az elsajátítás, az ismeretszerzés igényének kialakítása a nebulókban. Már várom az új, mértéktartóan szigorú nemzeti tantervet. Kis felnőtteket képezünk gyermekek helyett.
Mit is kérdezhetnénk: így tetszettek forradalmat csinálni?
És végül jött Kósa meg Szíjjártó. Halk szavukkal elrebegték a kulcsmondatokat a forint gyengüléséhez. A pénzpiacok megbokrosodtak, az elemzők riadtan kiáltottak dilettantizmust. Pedig lehet, hogy rosszabb a helyzet.
Az nem kizárt, hogy akadtak, akik devizatőzsdei short teljesítésekkel nyertek ezen – amint a maradék szoci suttogó propaganda gépezete elkezdte terjeszteni -, de talán nem ez volt a fő cél. Az is igaz, hogy valami csontvázszerűt kell találnia az új kormánynak, kell valami, amire ráfoghatják a megszorításokat. Ez már komolyabb szempont. (Hadd zülljek ismét önidézésbe: „Láthatóan a most győzedelmes erőnek is csak a restrikció, a globális gazdasághoz alkalmazkodás, a neoliberális gazdaságpolitika jut az eszébe, nem lát mást, ezért forrongás is lesz emiatt, de "majd tüntetnek, aztán majd hazamennek", vagy ha nem, megint elfelejtik föltetetni a rendőrökre az azonosítót.” http://re-akcio.blog.hu/2010/04/19/a_ketharmad_es_a_diktatura) De van valami, ami még érdekesebb. Az ország adóssága részben devizában, részben forintban jegyzett. Amennyiben jó időzítéssel, az adósságlejáratok kellő pillanatában csökken a forint értéke, az komoly megtakarításokat jelent az államháztartásnak. Az, hogy ez a devizahiteleseket nyomorítja el, fiskális szempontból nem tényező. Jól emlékezhetünk, hogy az ezredfordulót megelőzően a csöndes megszorítás óriási terheket és a társadalom további, a Bokros-csomaghoz mérhető tehernövekedését hozta. Újabb csöndes megszorítás. Az államháztartás szempontjából ésszerű, társadalompolitikailag pokoli rombolást véghez vivő megoldás volt. De a társadalom fölfeslett szövetét, a leszakadóban lévő rétegeket az integráció, a társadalmi lét esélyében megtartó szempontok az utóbbi évtizedekben alig jelentek meg. Miért épp most és épp ezek kezdenének ilyesmihez?
Szóval megint elkezdődött.
Vagy inkább folytatódik.
