Hoszni Mubarak elnök viszonylag lemondott. Mármint nem mondott le egészen, de átadta az elnöki hatalmat alelnökének. Annak, akit ő választott ki.
A nyugati és középső moszlim világ forrong. Néhány arab államban tömegek nyilvánították ki, hogy a hatalom fegyveres és gazdasági privilegizálásából elegük. A katonaságra alapuló, kiválasztottakból és vazallusokból álló gazdasági elittel működő rendszer, amely minimális társadalmi mobilitási (művelődési, vagyonosodási, elismertségi, pozíciószerzési, stb.) esélyeket is alig ad, nem elfogadható többé a számukra.
Félre ne értsük: nem a szabadságjogok iránti tömeges elkötelezettség volt az egyetlen tényező a tüntetések megindulásakor! Az egyiptomit kiváltó tunéziai forradalom (a magukat elandalítóknak érdemes jelezni: de, az, alapvetően társadalmi rendszer elleni föllépés volt), az idei első nagy regionális fordulat többek közt éhséglázadásként indult! Hogy milyen irányt vesz és vett a folyamat akár ott, akár Egyiptomban, akár a méltánytalanul háttérbe szorult Jemenben, kérdés. Kétségtelenül megvan a veszélye, hogy a szélsőséges fundamentalisták komoly befolyásra tehetnek szert. Ez egyrészt megingatja a közel-keleti békét, másrészt Európa kapujáig kúszhat a moszlim szélsőség.
De vajon megtettünk-e mindent ennek elkerülésére? Vajon nem vagyunk-e okozói is e sajátos helyzetnek?
Az Európai Unió az Egyesült Államokkal szemben nem támogatta aktívan ezeket az elnyomó rezsimeket. (Na jó, Tunézia esetén a status quo fönntartását, a békés semlegességet volt csupán hivatva tűrni Ámerika is...) Ugyanakkor szervezetein keresztül keveset tett a helyi civil lakosság életminőségének javítása érdekében. Nem csupán emberi jogi, kulturális, oktatási támogatását fogta vissza – a nagy barát protezsálta vagy a nyugalmat biztosító önálló junták érzékenységére tekintettel –, de az alapvető szükségleti cikkek ellátásában sem segédkezett. Sem közvetlenül, sem civil szervezeteket – politikailag, gazdaságilag – támogatva, hogy ezen államok sértődékenységére is figyelemmel legyen. Így aztán – lokális baráti csoportok híján – a mostani változások meglehetősen kiszámíthatatlanok és befolyásolhatatlanok Európa számára.
Ezeket a társadalmakat az ideológia – jobbára az iszlám – nehezen leírhatóan hatja át. A nem vallásos rétegek gondolkodásában is nyilván erőteljesen jelen van – mint nálunk a keresztény-humanista hagyományok –, ennek azonban aligha vannak kiszámítható következményei. Az egyiptomi Muzulmán Testvériség például eredetileg antimilitáns ellenkultúraként született, ám hamar létrejött a fegyveres szárnya. Ma ez utóbbi elhanyagolhatónak látszik.
Mi lesz tehát?
Egy lehetőséget vázoljunk föl itt! A helyi társadalmak talán a köztes-európai furcsa rendszerek arab verziói felé terelik majd ezeket az államokat. Ha az a kevés információ, ami alapján láttatja magát Észak-Afrika, jól rajzolja le az ottani viszonyokat, ha úgy mennek a dolgok, mint Egyiptomban, ahol az elnök először leül tárgyalni az ellenzékkel, hogy megossza őket és kifogja a szelet az elégedetlenkedők vitorlájából, aztán amikor ez nem megy, relatíve lemond, ha éppolyan abszurd arrafelé a társadalom, mint felénk, náluk, ahol a nyomorgókkal szemben a legkisebb szolidaritás sem jön létre, ahol a civil ruhába bújt provokátorok megkísérlik szétverni az ellenzéki tüntetést, ahol a levetett cipő – szerintem egyébként igen frappáns – gesztusa jelzi a tömeges haragot, ahol a hatalmi elit nyíltan teremti meg a gazdasági elit pozícióit és viszont, ahol a hatalomféltés buta és átlátszó mismásolásba, handabandázásba süllyed, ott sok a hasonlóság a közösség és annak intézményei, képviselői, elitje tekintetében szűkebb pátriánkkal. Igaz, arrafelé néhány száz halott akad egy tömegdemonstráció szétverésekor, és igaz, úgy huszonkét évvel megelőztük rendszerváltásaikat.
De mégis van a tunnyadt és mocsaras közéletű Tunézia, Egyiptom és Hunnia szelleme közt valami hasonlóság.
Ők is fundamentalisták, ők sem nem szélsőségesek.
Igaz, a fundamentum náluk legalább letisztult.

Ui.: Kérem, fogadja elismerésemet a tunéziai és az egyiptomi nép hősies forradalmáért! Hogy mi lesz, még nem tudjuk. De amit most tesznek, az mindenképp heroikus.