Coming out: a blog szerzője szurkol annak, hogy minél több férfi embertársa fedezze föl magában a meleg vonzalmakat. Így ugyanis több esély marad arra, hogy bájos lánykák pillantásukat szerénységére vessék – hogy egyebekről ne is szóljunk...

Szóval – bár talán kicsit tapintatlan a jogos feminista érzékenységgel szemben a fenti megállapítás – számora mindig gyanús, de legalábbis meglehetősen nehezen érthető, hogy heteroságukra oly büszke, nemzeti érzelmű és/vagy kersztény és/vagy macho voltukat oly öntudatosan villogtató felnőtt férfiemberek valamely okokból zsigeri utálatot éreznek meleg embertársaink iránt. (Na jó, a lezbikus hajlam engem is elszontyolít, de kizárólag pragmatista és önző okokból!) A melegek preferenciái ugyanis számunkra, "hidegek" (hehe...) számára leginkább semlegesek. Nem osztanak, nem szoroznak. (Az meg egy merő marhaság, hogy védekezni kell viselkedésükkel szemben. Nyilván köztük is akadnak buták, okosak, erőszakosak, tapintatosak, normálisak, deviánsok, párkapcsolatban élők, promiszkuusok, stb.)

Ezek a menetek fölhívások - időnként provokatív módon. Láthatóan akad egy jelentős csoport, amelyik igényli, hogy tárgyaljuk újra a hagyományos értékek alapján szerveződött társadalom, család, párkapcsolat fogalmait. Hogy kezdjünk párbeszédet a kérdésről. Nem csak melegek, bár nyilván ők - magukat elnyomattnak vagy kirekesztettnek érezvén - erősebben artikulálják igényüket. Nem tudjuk, mi lesz a végeredmény, de ha igény van rá, kezdjük meg a beszédet róla!

Az a fölvetés, hogy mintájuk a következő nemzedékek számára veszélyes, persze megfontolandó lehet. Érdemes róla beszélni, amint arról is, hogy a katolikus klérus milyen kárt okoz, vagy hogy a sajátos rendszerváltásból szárba szökkenő neoliberális gazdaságpolitika haszonélvezői kapcsolati tőkehálózatukkal mennyiben fojtják meg a társadalmi mobilitást.

Szóval érdekes és fontos társadalmi beszédtéma, hogy a viselkedési minták hogyan hagyományozódnak át, hogy a demográfiai vonatkozásai milyenek a meleg-kérdésnek.

Fölvetülhet, hogy mennyiben viselkedési, tanult életforma és mennyiben determinált. Bár az utóbbi mellett érvel egy ismert magyar genetikus, Czeizel Endre is, aki szerint „megvan a homoszexualitás génje”, azon erősen gondolkodom, hogy vajon hogyan öröklődik ez... és főként hogyan öröklődött évszázadok óta...

A „buziság örökletes betegség” nem túl szofisztikált bölcselméről tehát többet nem is szólnék. Már csak azért sem, mivel az örökletes és tanult tulajdonságok az adott környezetből, élethelyzetből adódó életviteli reakciókból bomlanak ki, így alakul ki a tulajdonságok összessége.

A meleg viselkedés átörökitéséről leginkább azt mondhatjuk, hogy nem tudunk sokat. E sorok írója nem mélyedt bele a problémakörbe, de annyit olvasott azért, hogy legalábbis jelentős véleménykülönbségek akadnak a szociológia és a pszichológia berkeiben. Olyasmit azonban nem olvastam, hogy végleges, egyetlen és kitörölhetetlen kódként jelenik meg. Olyat igen, hogy a számos szocializációs tényező egyike ez is. Arról azonban még nem sikerült értesülnöm, mi is az oka, hogy a meleg attitüdök továbbörökítése miért nem kívánatos. Csak nem azért, mert eleve a heteroszexuális életformát tartjuk értékesebbnek a melegek mintáival szemben? Miért is értékesebb az egyik a másiknál?

Esetleg még egy indok, második pontunk kérdése fölvetülhet – bár ezt még nem láttam a buzizóktól.

De a demográfia kérdésével kapcsolatban át kellene gondolnunk, hogy vajon egy túlnépesedett bolygón tényleg jogos igény és cél-e a lokális népességnövekedés, vagy másként kellene megoldanunk az elöregedés problémáját. Pl. az oktatás és az egészségügy párhuzamos fejlesztésével.

Szóval a melegfelvonulással szembeni érveket eddig nem értettem meg.

A belügyminisztérium sunyi tiltását viszont, ami az alapvető alkotmányos jogokkal élés lehetőségét kérdőjelezik meg átlátszó indokokkal, tökéletesen értem. Nem akarták engedélyezni, mert politikailag problémás egy KDNP-vel terhelt kormány számára, ám ezt nem mondhatták, mivel mégiscsak demokrácia van – vagy mi. De mindenki tudja, mi az igazi ok, mi a dörgés, és akik egyetértenek a tiltással, összekacsintanak, akik meg nem, azoknak jobbára eláll a szavuk ekkora pofátlanságtól.

Húsz – vagy még inkább száznegyvennégy – éve ez a szimulált nyilvános beszéd, ez a potemkin-törvényesség, ez a kulisszaérvelés folyik (vonulhatnának, de sajnos aránytalan közlekedési fönnakadást okoznának – ellentétben pl. az Astorián szervezett gyűléssel...), szétrohasztva rezsimről rezsimre a társadalmat.

Ezt sikerült jellemzőnkké tenni, ezt sikerült most is abszolválnia Pintér Sándor miniszter úrnak.

De aki igaz honpolgár, elégedetten dőlhet hátra: na, megint jól megfingattuk a kis buzeránsokat!

Komolyan mondom, érdemes volna engedély nélkül vonulniuk. Arra még én is kimennék.

Majd legföljebb azt mondom, hogy transzvesztita vagyok – de lezbikus!

Szolgálati közlemény: a blog szerzőjét lehet buzizni, zsidózni, cigányozni, sántázni, pedofilozni, stb., mert a szubhumán ellenségeskedés egyszerűen nem érdekel. De aki bármely csoport jogos érzékenységét megsérti a kommentekben, annak hozzászólását szó nélkül bannolom ("moderálom").