Reágáló

Ami mostanában történt, és akad jelentőssége is.

Friss topikok

  • Androsz: @Ylim: "az anarchia/diktatúra mindenkinek csak addig tetszik, amíg nem őt kúrják seggbe." Pontosan. (2018.04.29. 21:37) Az új rend
  • nemecsekerno_007: @a ribancok is kidobják a csikket: Nézd meg ezt a dokumentumfilmet. Kétrészes és egy olyan valód... (2018.04.22. 19:38) Hozzáférés megtagadva
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Igen, már nagy szükség volt a századik ballib pártra! (2018.04.22. 07:36) Ajánlott beszéd egy mai tüntetésre
  • Republic Forever!: Ezt vallom én is. Orbánnak már nincs szüksége kétharmadra. 90-, 67-, 56- vagy csak éppen 50+1%-os ... (2018.04.04. 14:45) Egy meg nem valósult bojkott margójára
  • Drizari: Állásféltés miatt is van igazodás, nemcsak az ellenzéki információhiány miatt. Az egyszerű emberek... (2016.11.02. 14:02) Elit nélkül

Linkblog

Ránk rohadó ellenforradalom

2011.04.17. 01:20 | Treuga Mei | Szólj hozzá!

Szóval nagy gáz van.
Az etnikai kisebbség ügyeit a jelenlegi kormányzat olyan pozitív diszkriminációs eszközökkel igyekszik oldani, amelyek hatékonysága egyrészt kétes, másrészt nem etnikai, hanem szociális színezetűek. (Az etnikai pozitív diszkriminációnak két klasszikus – vagy klasszicizálódó – formáját, a mediális és a kulturális diszkrimináció legitimitását a bőrfejűeken kívül nemigen vonja kétségbe senki, azaz épeszű ember örül, ha a szappanopera egyik orvos szereplője, híradók riportere, a közszereplő, a színész romaként is bátran megjelenhet, valamint az is kiváló, ha a központi költségvetés támogatja a roma kulturális programokat, a roma – akár, a maradék nem szinto népesség számára, az anyanyelvi - oktatást, amint a szlovák, román, német, lengyel, stb. kisebbségét is. Ugyanakkor diszfunkcionálisnak tekinthető az etnikai alapokon álló pozitív diszkrinmináció a felsőoktatási felvételik esetén, a szociális szférában [a cigány önkormányzatok erre is kapnak célzott támogatást – téves elvből kiindulva], stb.) Ráadásul a lecsúszó etnikai többségi rétegek egyre nagyobb számú radikalizálódó csoportjainak sovén, nacionalista, gyakran rasszista megnyilvánulásait, a fasisztoid nézetek elterjedését körükben – bár nem ennek köszönhető meglétük - sajnos katalizálja a folyamat.
Az etnikai többség csöndes masse-a, a tavalyi zavargásokat néma döbbenettel figyelő tömeg jelentős része is a rendpártiság, a nyugalom, a (bourgeois) biztonság felé kezd hajlani. (Ha a felmérések hitelességében nem bíznánk, a politikusok egyre nyilvánvalóbb rendpárti „elkötelezettsége”, nyilatkozataik rendszerváltás óta kirívó rendpártisága meggyőzhet bennünket erről – a szélsőjobb politikusok nyilatkozataitól a szocialista [?] és liberális [??] politikusokig, különös tekintettel a rendőri brutalitások felelőseinek kitüntetésére.) A „jobboldal” szavazóbázisának jelentős része eddig is konzervativ polgári megközelítésű volt – legalábbis ebben a kérdéskörben -, ám egyre szűkülnek azon nonkonzervatív rétegek, amelyek a szabadságjogok melletti elkötelezettségüket fönntartják (ld. pl. a vitát az ÉS hasábjain, kirívó példa Széky János munkássága), ugyanakkor lassan underground ellenkultúrának minősül, ha a szélsőséges megnyilvánulások szankcionálását elválasztandónak tartjuk a gyülekezési- és szólásszabadság kereteibe férő, határait át nem lépő bármilyen irányú politikai demonstrációtól, közösségi térbeli verbális vagy fizikai megjelenéstől.
A tendencia veszélyesnek mondható. Miközben popularoidiotisztikus hatalmi elitek a - szívemnek egyébként kedves - közvetlen demokrácia melletti kiállással próbálnak hatalom közelébe furakodni, miközben az ahhoz nélkülözhetetlen dekoncentráló, rétegezett szerkezetét, a szubszidiaritás elvének érvényesülését nem szorgalmazzák, így a koncentrált hatalmi struktúra központosított hatalmi mechanizmusokat és alapvetően funkcionális szükségek hiányát eredményezné javaslataik megvalósulása esetén, aközben a technokratofasiszta elit pólusok civilizátori, centralizáló, a jelenlegi társadalmi-politikai térben, a globális kérdéseket – melyek mára szinte kizárólagosan lettek lényegessé az elavult nemzeti kereteken nyugvó elhatároltságokon alapuló állami-országos problémákkal szemben, mely utóbbiak inkább az álprobléma körébe tartozók – megválaszolni képtelen, pre-posztmodern (bakosmentesnek: 90-es évek eleji) gazdasági és strukturális programot igyekeznek megvalósítani, dúsítva az ügy szépségét avval, hogy mindezt e köztes-európai peribalkanoid társadalmi fejlódéstől teljesen idegen, inorganikus társadalmi alrendszerek szervezésével, kialakításával teszik. Hogy ezen „oldalak” legitimációjukat legalább a politikai közösség egy részében szélesítsék, olyan „hideg polgárháborús” (@ by György Péter) helyzetet teremtettek, mely nyilvánvaló mesterséges volta ellenére jelentős tömegeket vonzott magához (ld. bt-k, klubrádiósok és felebarátaik, illetve nemzetesek, és egyéb elnemzettek), és amely a saját „oldala” hatalomra kerülése/hatalmon maradása érdekében a liberális demokrácia kevés vívmányának kereteit is szívesen tágítja (pontosabban: lépi át). A „másik oldal” győzelme ugyanis számukra nemzethalál/diktatúra. (És tényleg: mára nagyjából nemzethalál ÉS diktatúra a nagy oldalak tevékenységének eredménye – bármelyik legyen is hatalmon. Annyira erős a nyomás a saját tábor radikalizálódott rétegei felől.) E „rendpárti” rétegek mellé gyorsan fölsorakozott egy jelentős tömeg abból a masse-ból, kevéssé tudatos állampolgári réteg, melynek vagy nem volt pártpreferenciája, vagy nem volt teljes elköteleződése saját preferált oldala mellett. Ehhez elég volt némi – mindkét (és fél) pártpolitikai oldal rövid- ill. hosszútávú érdekét szolgáló – balhé, néhány alapos zavargás az utcákon 2006 végén – és egy kevés még idén március 15-én. A jelentős lecsúszó rétegek folyamatos radikalizálódását kihasználó pártpolitikai „elit” tehát épp az ebből következő rendpárti többségi igény kiaknázásába kezdett.
Tényleg nagy a gáz.
Az a tendencia, amit Sólyom László (hadd szóljak be neki is: a Műegyetem rakpart alkalmi süketje!) még mint leköszönő alkotmánybírósági elnök jogállami forradalomnak nevezett, és ami – ha forradalomnak túlzás is nevezni – valóban rendkívüli fordulatnak ígérkezett, a hatalmi elit és a konzervatívvá váló többség kart karba öltve folytatott tevékenysége segítségével erodálódik. Nem csupán a folyamat megtorpanásáról van szó (a törvényhozó és a végrehajtó hatalmi ágak erőteljesebb szétválasztása, a jelenkorhoz igazodó, az új hatalmi ágakat is hatalmi ágként meghatározó és szabályozó… rendszerről volna szó! [a jogi mellé a szociális egyenjogúságot is fölsorakoztató elvről nem szólnék: az nagyon hamar eltűnt a remények közül]), de visszafordulásáról. A 89-ben végre kivívott alapjogok érvényének megkérdőjelezéséről (az akkor még tiszta fejű Demszky részéről is!), a centralizált struktúrák előretöréséről, a közvetlen demokrácia elvének lebegtetéséről annak strukturális intézményi követelményeinek kialakítása nélkül, az érdekérvényesítésre globálisan egyedül képes (illegitim) hatalmi tényező, a tőke társadalomformáló hatásának globális társadalmi szervezetekkel kontrolláló megoldások kilalakításának elhanyagolásáról. És az előretörő agresszió, a sovén, rasszista, feszültségteremtő kezdeményezések lokális (provinciális) kiaknázásáról.
A radikalizálódó tömegek még hatékonyabban képviselhetik – mindkét „oldal” számára – a megoldandó kérdést, mint a mesterségesen gerjesztett, és láthatóan nem túl hatékony „hideg polgárháborús” (ismét: @ by György Péter) helyzet, amely alapvetően pártpolitikai, álideológiai bohóckodás volt. (No nem hinném, hogy tudatos a dolog. Inkább mennek a saját maguk által nem épp akaratlagosan gerjesztett „lehetőség” után elitünk tagjai.) A gond csak az, hogy Olaszliszka után Heves megyében is több atrocitás történt (az elhíresült is előtt voltak etnikai jellegű történések [pro és kontra], a vásári cigányverő kommandósok esetében is igen nehéz kizárni, hogy egyszerűen büdös nácik), és az, hogy ez lassan etnikai enklávékat eredményezhet síró síneken siettetőnkben (bakosmentesnek: hazánkban; ez most épp Váci), bár még ez sem zavar annyira (igaz, nemrég hallottam egy EU-bürokrata véleményét, melyben azt taglalja, hogy a kelet-szlovákiai, kelet-magyarországi és észak-partiumi, lassan öntudatra ébredő, ott többségben lévő roma kisebbség esetleg egy egységes, határokon átnyúló roma autonómiát, esetleg egy roma államiság alapját kezdi követelni, amire – bevallom, roppant nemzetietlen módon – azt mondtam, hogy ha a nemzeti emlékterek szabadon látogathatók maradnak, a – mellesleg elavult – területi önrendelkezés pártján állok), szóval nem ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy a területi szegregáció intézményesült volta és az etnikai ellentétek erősödése a liberális demokrácia kevés eredményét is könnyen lerombolhatják, főként ebben a demokratikus elv elterjedtségének balkanoid hiányával fűszerezett, rendpárti tömeggel nyomorított államban.
Állati nagy gáz van.
A szabadságjogokat már tavaly könnyed eleganciával tiporta sárba – a többség megkönnyebbült megelégedésére! - a jelenlegi kormány, amikor a gyülekezési törvény paragrafusait tökéletesen betartó tömeget a közéjük vegyülő vandál állatokkal együtt szétlőtte (mi lesz itt Orbanolini regnálása alatt!?), a sajtószabadság folyamatos szűkítése (jogi eszközökkel!) folyamatosan folyik (ld. Kondor Katalin rádióelnökségét ért „sajtótámadások” kérdéskörét, a jelenlegi kormánypárti és ellenzéki prominensek „személyiségi pereit”, helyreigazítási követeléseit, Gyurbán Flektor és Orcsány Virenc jogi lépéseit az Altrus és szatellitjei, vagy a tokaji ültetvények „társasági ülésnek nevezett, annak minden funkcióját betöltő, ám jogilag mégsem annak minősülő” történeteit piszkáló cikkek esetében), a maradék jól működő demokratikus intézményt – hol pártpolitikai, hol konformist, esetleg konfortista konzumnáci (bourgeois) alapokról – kikezdik (anyagilag, mediálisan, személyiállomány-cserével, adminisztratív módokon), a civil (nem, kedves TGM, a pártok már rég nem civilek!) szférát kolonializálni igyekszik a pártpolitika (üdv ismét köztünk, kedves bt!), a mindennapi, állampolgári viszonyokat a személyes és a természetes csoportérdekek mellett egyre inkább befolyásolják az ideológiainak mondott, valójában mesterséges csoporttudatot fönntartani hivatott pártpreferenciális, etnikai, területi érdekek, önazonosítások (figyelem: nem önazonosságok, hisz ezek alapjában mesterséges kötelékek!). Ha itt még az etnikai zavargások búvópatakja is a felszínre kerül, jöhetnek a „rendkívüli törvények”. Persze ideiglenes jelleggel…
És közben finom távolságtartással rohad mindaz, amit még valamelyest jónak tarthatunk EBBEN a demokráciában. Ezt meg – persze – ki is használják elitünk nagyjai. Legyenek azok gazdasági, vagy politikai (igen, sajnos: vagy kulturális) elitünk tagjai. Könnyebb úgy neki, ha az államszerkezetet és a törvényeket is még inkább magukra szabják. Ha a liberális demokrácia kevés vívmánya is eltűnik. És az etnicizált nyomor sem épp akadály.
Hát rohanunk az ellenforradalomba.

Ui.: Kissé váratott magára e folytatás, mivel azon ritka alkalmak egyike elég lassan jött el, hogy egy órára le tudjak ülni a gép elé. A mai proletariátus helyzete sem sokkal jobb a XIX. századiénál. A napi tizenegy óra monotonitása kiszívja az energiákat, ezért e kései folytatás. Ha nem is fizikai az erő, amivel az értéktöbbletet hozzáadjuk, a tőkés nagyobb jólétére és elégedettségére szolgálva így, mégis akadnak analógiák.
De ez már egy másik cikk témája lesz… (-.

 

A szöveg az Indymedia hasábjain jelent meg évekkel ezelőtt... még Gy. Ferenc regnálása idején.

A bejegyzés trackback címe:

https://re-akcio.blog.hu/api/trackback/id/tr252832556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.