Megy az ember az utcán, keresi a hajléktalan ismerősét, akitől meg szokta venni a Fedél Nélkül új, az állampárt által megfojtott Népszabadsággal közös kiadását – évek óta tőle, mert szerencsére a hajléktalan úr fönntartja magát még mindig, él a társadalom közönbössége, lassan kollektív szociopatává válása, Kocsis Máté hajléktalan-holokausztot előkészítő döntései, a migráncsozás utóhatásai, a gyűlöletspirál, a kegyetlenség és a fásult közöny ellenére is –, bandukol, keresi régi kedves ismerősét, és közben gondolkodik.

A Népszabadság bezárásával explicitté vált, a vak is látja, de megkockáztathatjuk, hogy még a legelszántabb parlamenti ellenzéki képviselő ködös fejében is fölsejdül, ami minden minimális társadalmi érzékkel és józan ésszel bíró számára nyilvánvalóvá vált már régóta, de legkésőbb néhány hónap óta. Az, hogy bármit is tesz az ellenzék, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, önkormányzati képviselője, polgármestere, bizottsági alkalmazottja, felebarátja vagy kegyeltje, nem fogja és nem is tudja megszólítani a választókat. És nem csupán azért nem, mert a zemberek fásultak, hanem azért is, mert jelentős tömegekhez nem jutnak el az ország releváns hírei.

Persze lehet arról bibegni, hogy hát a zinternet, meg minden. Hogy a technikával eljött a teljes sajtószabadság világa. De egyrészt híreket netről a népesség egészen kis százaléka olvas – mert nincs igényük rá, de jelentős rétegek azért nem, mert esélyük sincs a napi szintű internethez féréshez –, másrészt akik olvasnak, azok közt is számosan vannak, akik a legkülönfélébb (pl. az orosz, a kínai vagy a magyar – minőség szempontjából szinte mindegy, melyik – pártállami irányítású szolgálatok által pénzelt, álhírekkel teli) érdektelen vagy a világról torz képet közvetítő portálokat látogatják. És itt most következhetne az internet demokratizáló hatásával szemben egy „szélsőbaloldali” kritika, amely a tőke szerepének neten keresztül is érvényesülő voltáról mereng (jól megfizetett hálózatelméleti, médiahekket értő, hírgyártó, PR- és promóciós szakemberek tartása, a portálok reklámja), de minek ezek a kitérők, hisz a történelemnek vége már több mint húsz éve, ezt megénekelte a kapitalista-kritikátlanság apostola (és hogy a hazánkban sokak által gyűlölt Soros György volt az egyetlen messzebb hangzó szavú tőkés, aki komoly kritikával illette ezt is, a globális kapitalizmus ilyetén formáját is, végképp mellékkérdés ezen az ugaron).

Szóval akik a vaknál is vakabbak, az ellenzéki képviselők is kezdik megérteni talán, hogy nem szabad a sajtó, tehát nem jut el semmilyen üzenetük a választások előtt sem – egészen szűk csoportok és a felsőbb osztályok kivételével – senkihez. Ahogy az sem jut el, hogy R. Antal leendő vádlott hazudott a helikopterezéséről, arról sem jut el semmi, hogy több neohungarista öl rendőrt, mint ahány migráncsos szabályt sért, a polgári engedetlenség határáig menő ellenzéki civilek kormányimádó civilek általi megveretése sem, a ligetvédők egyikének börtönnel, majd pszichiátriával fenyegetése sem, az sem, hogy devizahitelesek ezrei maradnak fedél nélkül a politikai osztály egy része, az uralkodó rend (értsd: párt) törvénykezési mulasztásai miatt. És hogy a már elfogadott törvények alapján de facto szükségállapotot hirdethet ki Őfőméltósága valamelyik cselédje (a törvény alapján nehezen meghatározható, melyik), így lehetővé téve Erdogan kissé véres „demokráciamentő” forgatókönyvét hazánkban, egy másik törvény pedig lehetővé teszi, hogy – nem, nem gyanú – vélelem alapján behatolhasson a rendőrség magánlakásokba. De tömegekhez nem jut el a híre több éve már annak sem, mi történt Váradi Andrással – és hogy ki volt ő. Vagy Sándor Mária hősiességének.

Nem jut el az információ, és – azokat nem számítva, akik jól megélnek ellenzékiként ebben a rendszerben, és csak ez a céljuk – az állampárton kívüli politikusoknak ezen nyilván szándékuk változtatni. Mégis sajtótájékoztatókra költik Őfőméltósága kegydíjait, nem városokban és kistelepüléseken építik a közösségeket.

Ezen töprengve végül összefut az ember hajléktalan ismerősével, de ő közli, hogy a mostani szám, a Népszabadság szerkesztőségével közösen szerkesztett szám elfogyott. Elkapkodták. Persze, hisz egyik politikával foglalkozó ismerőse telefonon mondta is, hogy bár nem szokott venni, ezt megvette!

Az ember elgondolkodik azon, vajon ha csak ez a szám fogyott el ilyen gyorsan, mert az értelmiségi elit bevásárolt belőle, de a hajléktalan ismerőse más számokat sokszor hosszú hetekig árul, remélve, hogy ebből bejön a mindennapi betevőre való, nem árulta el ez az elit az országot? És nem csak az állampárt tagjai, de nem is csak a politikai elit ellenzéki része.

Mintha nem volna funkciója annak, amit elitnek hívhatnánk.

És az ember eltöpreng.

Talán ismét eljött az idő arra, hogy megszűnjenek egy osztály kiváltságai.