Szögezzük le: persze, a "felhatalmazási törvény" ritka ízléstelen törvényjavaslat. Olyan formális jogköröket kíván a kormány kezébe helyezni, amik vagy más jogszabályok alapján már adottak, vagy az Alaptörvény által a különleges jogrendben foglaltak, vagy teljesen értelmetlenek. Mivel fölvethetőek szemiotikai viták a különleges jogrendben foglaltakra vonatkozólag, az Alaptörvény 53. § (1) szövege könnyedén módosítható. Az ex lex nélkülözheti mind a parlamentarizmus látványos beszüntetését is (bár ennek jelentősége nem nagy, mivel per definitionem már jelenleg sem parlamentáris hazánk rendszere), a sajtó- és szólásszabadság durva korlátozásának lehetőségét is (bár az eltorzult nyilvánosságnak betudhatóan ennek is korlátos a fontossága). Tehát ez egy gusztustalan tervezet. Formálisan is diktatórikus rendet vezetne be.

Ennek azonban igen csekély a súlya. A tervezet csupán a már most is meglévő teljhatalom észlelhetőségének horizontját bővíti - ahogy azt egy politikaelmész fogalmazná. Hazánk jelenleg is önkényuralmi rendszerben regnál. Az, hogy a rendszer nem használja ki a zsarnokság eszközeit, még nem jelenti, hogy nem állnak rendelkezésre a zsarnokság eszközei. És többről van szó, mint az alkotmányosság hiányáról, a parlamentarizmus eltűnéséről, a jogállamiság megszűntéről, a népszuverenitás - még a polgári képviseleti rendszerekhez képest is - döbbenetes beszűkítéséről. Azt ugyanis az intézményes-intézményi ellenzék, miközben - tisztességesen (és nagyon ügyetlen formában) - elutasítja az új törvénytervezet elfogadását, elfelejti, hogy 2015 szeptembere óta két megyénk, 2016 márciusától pedig egész országunk e törvénytől függetlenül is ex lex állapotban működik. A törvény, amelyik jelenleg uralkodik fölöttünk, jelentős szabadságjogokat szűkít vagy helyez hatályon kívül, emellett olyan fogalmakat használ, amik a magyar jogban nem bevettek, így nem definiálja őket sem az eddigi jogalkalmazás, sem az eddig kodifikált normaszövegek kontextusa. Az ismert intézményi és személyi tényezőkön túl ez a tény még fokozottabb önkényre ad módot a hatalom (ebben az esetben a kormányzat) részéről. Tekintettel arra, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek sem bevezetéséhez, sem meghosszabbításaihoz még a fabrikált törvény szövege alapján, pro forma sem volt meg a megfelelő jogalap, jelenleg nem csupán ex lex, de contra legem állapotban is vagyunk. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi években hazánkban három választás is lefolyt törvényen kívüli és egyidejűleg törvénytelen körülmények között: egy parlamenti, egy EP- és egy önkormányzati választás.

Mindazok tehát, akik - helyesen - ellenzéki oldalról elutasítják a felhatalmazási törvénynek nevezett törvényjavaslatot, elfeledkeznek arról - helytelenül -, hogy ez a javaslat már csupán egy esztétikai süllyedés, valamint hogy a nem legális körülmények között történt, tehát nem törvényes választások következményeként felállt kormányzat törvénytelen. Igaz, amíg nem folynak le törvényes választások, a jelenlegi intézményes(ített) ellenzék sem az, így érthető, hogy nehezebb kimondani. Pedig sem nem legitim, sem nem legális.

Mondjuk azért ki valahol, ha másutt nem, itt: jelenleg hazánknak nincs törvényes parlamentje és nincs törvényes kormánya. Magyarország kormányzása formálisan is törvényen kívül és törvénytelenül folyik!

Az illegitim és a törvénytelen EP-mandátumszerzés megakadályozása a cél.

Az aláírható petíció linkje a bejegyzés végén található.

Az Európai Unió, és így az Unió polgárai életét hosszú távon befolyásolják azok a választások, amelyek az Európai Parlament összetételét határozzák meg.

Felhívjuk az Európai Unió közvéleményének figyelmét, hogy az Unió egyik tagállamában már most biztosan tisztességtelen választásokat bonyolítanak le. Számos jel mutat arra is, hogy az ez évi májusi, az Európai Unió minden polgárának sorsát befolyásoló választások törvényessége sem garantált ebben a tagállamban. Így várható, hogy az Európai Unió működését és ellenőrzését végző testületben illegitim, akár illegális módon szereznek mandátumot képviselők.

Magyarországon a választások szabadsága előfeltételének tekinthető szabad és teljes tájékozódást a pártállami jellegzetességeket mutató kormányzat majdnem totális ellenőrzése alatt álló országos sajtó akadályozza.

Számos valótlanságot juttat el tömegekhez tényként kezelve azokat. Többször vetült fel a rémhírterjesztés gyanúja is. A pártok kampányhirdetéseit a köztereken a kormányzathoz kliensként kötődő cégek határozzák meg. A kormány „tájékoztatás” címén évek óta pártpolitikai kampányt folytat. A közmédia kormánypárti egyoldalúságát több nemzetközi szervezet is megállapította. A médiahatóság az egyoldalú és gyakran a tényekkel szemben álló propaganda megakadályozásával szemben a közmédiában sem lép föl.

A pártok gazdálkodásának ellenőrzésére létre hívott, korábbi kormánypárti képviselő által vezetett állami szerv, az Állami Számvevőszék az ellenzéki pártok finanszírozását kisebb vagy nagyobb megalapozatlansággal törvénytelennek minősíti, így állami támogatásukat megvonja. Ugyanakkor a kormányzó pártok tevékenységének vizsgálatát időről időre megtagadja. A választások lebonyolításáért és ellenőrzéséért felelős szervek, a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási iroda tevékenysége kimerül abban, hogy az utóbbi években látványosan a kormányzó pártok érdekvédelmét folytatja akár a törvény betűjével szemben is. A határon túli magyarság szavazási szabályai oly mértékben leegyszerűsítettek, hogy a létszámuk megállapítására sem alkalmasak. A z országgyűlési választásokon kiderült, hogy a választásokra időzítve ezres nagyságrendben jelentkeztetnek át embereket (ebben több esetben nyomoznak, pedig csak a kirívó eseteket volt hajlandó az ügyészség vizsgálni).

Fontos tájékoztatnunk az európai közvéleményt, hogy a kormányzó párt bevezette a magyar jogrendbe a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A válsághelyzet a jogrendszer általános szabályaitól való eltérést vonja maga után, elsősorban az állampolgári szabadságjogok biztosítását korlátozza. Így például a rendőrség magánlakásba – külön írásos utasítás birtokában – ellenőrzés, a helyszín megfigyelése és biztosítása céljából beléphet, és ott tartózkodhat. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet előfeltételeinek mindegyike hiányzik, ennek ellenére az országban a kormányzat kihirdette, azt a kampány időszakában is fenntartja. Ez fenyegetőleg hat a politikai és a civil csoportok egy részére.

Számos egyéb körülmény, például az Alkotmánybíróság kormányzati kötődéssel bíró személyekkel feltöltése, a civil szervezetek kampány tisztaságát célzó tevékenységének bürokratikus és adminisztratív akadályozása, az erőszakszervezetek cégek számára kiszervezett, állami erőszak-monopóliumot felülíró tevékenysége és az ezt üldözés bűnüldöző szervek általi elmulasztása, a határon túli szavazók számának és részvételi jogosultságának ellenőrizhetetlensége szintén a törvényesség lehetőségét kérdőjelezi meg.

Mindezek alapján felhívjuk az Európai Unió Tanácsa, Bizottsága, Parlamentje és az egész Európai Unió közvéleménye figyelmét, hogy közös Európánkat meghatározó közös testületünk, az Európai Parlament magyar tagjainak mandátumai az Unió választópolgárainak valós akaratát nem tükröző, nem tisztességes és nagy valószínűséggel nem törvényes választások révén jönnek létre. Ezért kérjük az Unió polgárait, hogy helyezzenek nyomást politikai elitjükre a magyarországi mandátumok visszaigazolásának megtagadására, törvényes és tisztességes választások előfeltételeinek megteremtésére, uniós ellenőrzés és felügyelet alatti ismételt választások megrendezésére!

Közös Európánk csak a szabad és tisztességes választások alapjain irányítható és ellenőrizhető!

A tét, hogy az EU sorsáról döntő, új EP minden képviselőjének mandátuma törvényes alapokon nyugodjék, egy, közös Európánk sorsát meghatározó EP-képviselő se juthasson méltánytalan vagy törvénytelen úton az európai döntéseket befolyásoló mandátumhoz.

Kérjük, csatlakozzon petíciónkhoz!
Kérjük, terjessze petíciónkat!

A petíció linkje:

https://szabad.ahang.hu/petitions/peticio-a-szabad-es-torvenyes-ep-valasztasokert?fbclid=IwAR1_KDchfZj_K9k7OOfZ3hRjACUO7D90UtrUeJpp4PdvglDpZZSOCB_Sm0w

A ligetben kicsit meggyepálták az állampolgári jogukkal élő, bejelentett tüntetésen részt vevő állampolgárok egy részét.

Nem, nem a rendőrök. A liget-projektnek nevezett barbár rombolás eszközeit védő magáncég biztonsági őrei, vagyonőrei tették. A rendőrség a feszültség kialakulása pillanatában távozott a helyszínről. Mintha úgy vélték volna, hogy nekik nincs teendőjük, mintha a vagyonőr cég alkalmazottainak átadták volna a teret feladatuk elvégzésére.

Több felháborodott megszólalás jelezte, hogy ez tűrhetetlen. Meg hogy jobban kellene képezni a biztonsági és vagyonőri munkavállalókat.

De itt ennél is többről van szó. A rendőrség nem tudott, nem mert vagy nem akart időben közbelépni, mivel ismeri a hatalmi viszonyokat. A rendvédelem egy részét az állampárt minden jogi háttér és garancia nélkül kiszervezte a hozzá közeli vazallusok cégeinek. Az erőszakszervezetek egy részének társadalmi ellenőrzését megszüntetve privatizálta.

Ez nem csupán a demokratikus rend, nem csupán a köztársasági elv, és nem is csupán az alapvető alkotmányos rendszer elleni támadás, hanem az állam erőszakmonopóliuma elleni merénylet.

És nem az anarcho-szocialista, egyenlőségelvű, hanem a bűnszervezeti modellek alapján.

Ne vegyétek át a mandátumot!
Ettől az aktustól nem csupán morális gesztusként várható bármi. A mandátumok visszaadása teret nyit a rendszerellenes tevékenységnek, míg a mandátumok felvétele elszív minden levegőt a rendszerellenes tevékenység elől. A mandátumok visszaadása az egyetlen térbe kényszeríti a politikát, ahol van még esélye: a parlamenten kívülre, míg a mandátumok felvétele a kulisszademokrácia látszatainak további fönntartását eredményezi.

A költségvetési tanács fölállítása óta a legalapvetőbb és legősibb funkcióját, az adózás ellenőrzését sem tudja teljesíteni a honi "parlamentarizmus", de a nemzetbiztonsági tanács állampárti ellehetetlenítése óta és a cinikus és semmitmondó kormányzati válaszadások óta a minimális, legcsekélyebb szerepét sincs esélye betölteni: a kormányzat ellenőrzését. Teljesen funkciótlan mind alkotmányosan, mind közjogilag, mind praktikusan az országgyűlés. Semmilyen feladatot nem lehet ellátni képviselőként. Semmilyent.
Az ellenzéki pártok ellenzékiségének önfelszámolása, hogy képtelenek Orbán Viktor miniszterelnök úr - adóforintjainkból juttatott - könyöradományai nélkül létezni. Amikor akarja, vazallusaival, például az Állami Számvevőszékkel vissza is vonathatja - akár jogszabályellenesen is - e Péter-filléreket. Kell-e ennél nyilvánvalóbb bizonyíték arra, hogy az ellenzéki pártok a rendszer részei? Ezek az ellenzéki pártok nem támogatnak új kezdeményezéseket, alternatív sajtót, rendszerellenes mozgalmakat, hanem elfojtanak! LMP, Momentum, Kétrfarkú Kutya - hogy csak példákat mondjak a múltból (bár mára ezek is a rendszer részeivé váltak). De ha nem volnának aktívak, akkor is puszta létükkel társadalmi erőforrásokat vonnak el az alternatíváik - így a rendszer alternatívái - elől. Egészen addig, amíg ki nem lépnek a rendszerből ez így is marad.
Lehet azt mondani, hogy a választók magas részvétele legitimálja a választást, és elvárja a képviselőktől, hogy átvegyék mandátumaikat. Lehet azt mondani, hogy a magas választói részvételnek eleget kell tenni, ezért be kell ülni a Parlamentbe. De Észak-Koreában még nagyobb arányú a részvétel. Igaz, ott nem a közmunkát veszítik a nem szavazók, hanem az életüket, de ez - bár egyéni életvitelben minőségi - politikai értelemben csupán stiláris különbség. Ez tehát aligha érv.
Ahhoz, hogy valódi rendszerellenzék alakuljon ki, mára nem csak Gy. Ferencnek, az MSzP-nek és a Hazafias Népfrontnak kell eltűnnie, de a Párbeszédnek, az LMP-nek és az Együttnek is föl kell adnia a "belülről bomlasztok" kollaborációba fúló stratégiáját.
Pont az ellenzéki pártoknak nincs _stratégiája_! Taktikájuk van, hogyan lehet túlélni valahogy a NER keretein belül, de azt nem látom, hogy akadna bármilyen stratégiájuk a NER megdöntésére a "majdcsak lesz valahogy"-on és a "talán 4, ha nem, akkor 8, esetleg 60 év múlva csoda történik"-en (meg "az egy jó zaftos főpolgármesterség azért a rendszeren belül is jól jönne, hátha lehetek az új Demszky"-n) kívül.
De talán érthető, ha ez nem tekinthető tőről metszett ellenzékiségnek! És ha nem volnánk kénytelen finanszírozni, talán a finanszírozását is hanyagolnánk a stadionokéval együtt.
Ne vegyétek át a mandátumot! Ne üljetek be!
Megszületett a Ne üljetek be! mozgalom a facebookon.
Csatlakozzatok!

Polgártársaim!

A választásnak vége, a pártállami rendszer immár formálisan is bebetonozódott. Az ellenzéki pártok úgy döntöttek, részt vesznek egy látszat-demokrácia potemkin választásában. Naivitásuk becsülendő, de sikertelenségük kódolva volt a rendszerbe. Az eredmény aligha volt kétséges, és a rendszer olyan mélyen beágyazódott az ország intézményeibe, gazdaságába, kultúrájába, hogy egy csoda, a mostani ellenzék esetleges többségi kormányzása is megtört volna rajta.
A rendszer mélyen beágyazódott az üzleti életbe, a közigazgatásba, az oktatásba, a sajtóba, a közéletbe, a szavainkba, a közgondolkodásba.
És mélyen beágyazódott a lelkekbe. A megvetés, a gyanakvás és a gyűlölet társadalma, nemzete lettünk.

Most lassan mindnyájan – alighanem az állampárt szavazóival együtt – megtapasztaljuk, hogy ha honfitársainknak, polgártársainknak nyomorúságos, rossz, fájdalmas élete van, az nekünk is nyomort és kiszolgáltatottságot eredményez. Lesznek, akiknek az lesz a jutalom, ami másoknak a büntetés.
Szívem szerint ezért azt mondanám, hogy a polgári ellenállás ideje jött el. De tudom, hogy ez végképp széjjelszakítaná az országot. Nincs szükség polgárháborúra. Igen, polgári engedetlenségnek van helye, ha családokat akarnak az utcára tenni, ha maradék természeti kincseinket védőket akarnak eltiporni, ha a hatalom ellenzékét akarják jogtalanul bebörtönözni, újságírókat akarnak elhallgattatni – vagy ha polgármesterjelölt tisztességes juhászokat akarnak elütni osztrák rendszámú autóval. Igen, ott és akkor helye van a polgári engedetlenségnek, de az általános polgári ellenállást meg kell előzze egy nagy és hosszas munka. Egy komoly és küzdelmes munka, amely lehetővé teszi, hogy ismét egy hazában éljünk.
Milliók érezték és érzik magukat kirekesztve. A szorongás, a létbizonytalanság, az alapvető javak hiánya óriási régiókban alig elviselhető már. Egész települések élnek méltóságuktól megfosztva, a közmunka általi kiszolgáltatott alávetettségben. Egész járások élnek egészségügyi ellátás nélkül. Egész megyék éheznek. A szorongás burjánzani kezdett, és végül egyetlen szóban öltött testet. Helyi hangadók, akik a pártállami hatalom lekötelezettjei vagy cinkosai, adták át közösségeknek a félelmetes szót: migráns. Mert a mumus szó talán kevésbé lett volna hiteles.
Persze, tudom, nagy kihívás kontinensünknek ezeket a szerencsétlen embereket, a menekülteket ellátni, de akik itt vagyunk, tudjuk, hogy ez nem csak egy ország feladata, és egyedül nem is megy. A félelmet és gyűlöletet keltő szó csak ürügy. És látjuk: sikeres ürügy.
A megaláztatás, az esélytelenség az egészséges élethez, az éhező nyomor kiutat keresett. Ha mást nem, legalább közösségérzetet. Miközben a mindenkori hatalom évtizedek alatt kivégezte a kistelepüléseken a jövőt, az állampárt az ott maradtaknak és ott rekedteknek adott cserébe valamit: egy álközösséget. Nem oldott meg semmit, de elhitette, hogy nem is kell. Pedig kell.  Szükség van arra, hogy az emberi méltóságban, az egészség esélyében, az alapvető étkezés biztonságában – és igen! – a kultúra elérhetőségében részesüljön minden polgártársunk. Nem azért, hogy ezt az állampártot elzavarják legközelebb, hanem hogy valódi döntést hozhassanak! Hogy ne kényszerek és félelmek, vélelmek és ámítások, ne egy zseb Cipolla hipnózisa, hanem személyes és közösségi értékeik alapján legyen esélyük dönteni!
Szükség van tehát arra, hogy eljussanak minden honfitársunkhoz az alapvető javak. Hogy ne éhezzenek. Hogy ne fázzanak. Hogy ne kelljen rettegniük a holnaptól. Hogy legyen orvosuk. Hogy legyen közösségi terük. Hogy legyen információjuk. Hogy legyen esélyük félelem nélkül beszélni másokkal, egymással.
Ezért kiegészítő támogatással önsegélyező települési közösségeket kell szervezni Szabolcsban, Borsodban. Körorvosokat kell biztosítani Békésben, Somogyban. Közösségszervező, népművelő, drámapedagógus és (igen, hadd röhögjenek csak a szélsőjobbos állampárt urai!) pszichológus mediátorokat kell keríteni minél több településre. Közgazdászokat, akik segítik a termelési és értékesítési helyi szövetkezetek megalakítását, munkáját. Jogászokat felkutatni, akik helyi jogi mediációs testületeket, csoportokat alakítanak az ottani közösség tagjaiból. Faluházakat építeni és vásárolni, internetet kötni mindenhová. Bloghálózat alapjait kialakítani. Hírügynökségeket rávenni, hogy helyi ügyekről is tudósítsanak.  Egy jobb világ alapjait megteremteni, egy tisztességes köztársaság csíráit elültetni. Együtt, minden elérhető embert bevonva.
De ez nagyon sok milliárd forintba kerül. Nem várhatjuk a körorvostól, a pszichológustól, a művelődésszervezőtől, a közgazdásztól, hogy komoly és embert próbálóan nehéz, sokszor több embert kívánó, napi tízórás munkáját ingyen végezze, hogy az utazásokat saját zsebből finanszírozza. És nem jutunk faluházakhoz sem ingyen. El kell mennünk tehetős polgártársainkhoz, hogy ferences szerzetesként kolduljunk tőlük annak érdekében, hogy egy tisztességes és jövőt építő mozgalom tevékenységét segítsék. El kell mennünk hozzájuk, és megkérni, hogy pénzükkel segítsenek félelem, betegség és éhség nélkül élni honfitársaiknak. És el kell mennünk akár külföldre is ferences kolduló utakra, hogy legyen pénz orvosra, gyógyszerre, közösségi házra. És ha valaki külföldi koldulásaink miatt külföldi ügynöknek bélyegez, az ne a mi szemünkbe nézzen, hanem az éhező, hajléktalan, beteg, nyomorgó honfitársaink szemébe! Mondjuk el mindenkinek, hogy a külföldi ügynöközők a közösség anyagi forrásait az elesett védelme helyett az elesetteket segítők megbélyegzésére használják! Mondjuk el mindenkinek, hogy a külföldi segélyezőinknek fontosabb a polgártársaink élete, mint az ügynöközőknek!
Koldulnunk kell, és szerveznünk kell. Ez most a munka ideje.
El kell majd mennünk Telkiről Ózdra, Hévízről Derecskére, a Hegyvidékről Komlóra, Solymárról a Józsefvárosba. Beszélgetni, segíteni kell. Testvértelepülési kapcsolatokat kell kialakítani a tehetős és az elesett, a szabad és az alávetett régiók között! Mert Telkin, Ózdon, Hévízen, Derecskén, a Hegyvidéken, Komlón, Solymáron és a Józsefvárosban összesen milliók vannak, akik jóakaratúak, de egy zseb Cipolla hipnózisa következtében a félelem, a betegség, az éhezés, a gyűlölet, a halál kultúrájának támogatóivá váltak. Vissza kell hoznunk őket a sötét oldal csábító szolgálatából. Vissza a közös hazába. Mert ezekre a honfitársainkra is szükség lesz a közös haza újjáépítéséhez. Dolgunkat bevégezhetjük kitartó figyelemmel, végtelen türelemmel, tiszta, szép szóval.
Ezért új mozgalmat indítunk. Mindenki csatlakozását várjuk, aki hajlandó és kész a fáradtságos munka megkezdésében segíteni. 
És még valami, amiről szólni kell. Segítségre van szükségünk a pártpolitikai szereplőktől is. Mára egyértelművé vált, hogy aki fölesküszik erre az alaptörvényre, az a rendszer része, a rendszer támogatója. Ezért kérjük politikusainkat, a parlamenti képviselőket, hogy ne esküdjenek föl rá! Fölszólítjuk őket, hogy ne vegyék át ebben a bábszínház demokráciában ennek a marionett-parlamentnek a mandátumait! Adjanak esélyt a rendszer elleni tettnek: tagadják meg a NER-t!
Sok évnyi dolgunk van, hogy ez az ország megváltozzon. A szorongás, a gyanakvás, a harc és a gyűlölet országa lettünk. Dolgozzunk meg érte, és a tisztelet, a bizalom, a béke és a szeretet országa leszünk!
Munkára, Polgártársaim!

Az újrendies rendszer bebetonozódott. Nincs jelentősége, hogy 100%, 67% vagy 51% az állampárt többsége. Álságos a számolgatás.

Főként ilyen alaptörvénnyel, ennyire kiürült parlamentarizmussal, ilyen médiával és ilyen intézményi pártállami struktúrával. A kétharmad nem érdekes, hisz az állam egy részét kiszervezték már az intézményrendszerből, a jogi normaszövegek egészét átnyomják felesben trükkökkel, a fékek és ellensúlyok a iustis morddal szemben szinte egyáltalán nem működnek, hiszen nincsenek is. A rendszer - mint látjuk - bújtatott módon meg tudja kerülni a kétharmados törvényeket is. Annak sem látszik komoly jelentősége, hogy többsége lesz-e az állampártnak. A rendszer olyan mélyen épült ki intézményileg (az iskolaigazgatókig és a kórházi főorvosokig), és olyan mélyen épült be a társadalomba, a gazdaságba, a közigazgatásba és a kultúrába (nyolc évnyi erkölcstannal és egyentankönyvekkel), hogy bármilyen alternatív kormány gyorsan - és eredmények esélye nélkül - megbukik, amennyiben a rendszeren belülről próbál fordulatot elérni. Már amennyiben az ellenzéki többség kormányváltást eredményez egyáltalán, tekintettel arra, hogy a szakszolgálatok és a privatizált állampárti szolgálatok, valamint a rendkívüli anyagi erőforrások (csak Kósánál 1.300 milliárd bukkant föl, és nyilván többfelé szabdalták a szajrét!) lehetővé teszik képviselők megvételét, befolyásolását, zsarolását.
Az, hogy a 2014-ben - az EBESz és a Velencei Bizottság egyöntetű álláspontja szerint - tisztességtelen választásokon nyerő állampárt uralmát a jelenlegi ellenzék elfogadta - és egy része az alaptörvényre föl is esküdött -, elgondolkodtató. Az, hogy 2018 elején ilyen közállapotok közt valaki százalékokon morfondírozgat, már egy kósza gondolatot sem ér.
Ha az immár parlamenti felügyelet nélkül maradt szakszolgálatok állampárti jellegét, a tőkecsoportok aktívan az állampárthoz kötöttségét, a "közszolgálati" és a sok milliárddal évekre életképessé tett állampárti "privát" média állampárti propagandáját, valamint az állami funkciók, akár az erőszakszervezetek - a ligetvédőkkel szembeni fellépésnél láthatóvá vált - részleges kiszervezését az állampárt által kézben (vagy sakkban) tartott csoportokhoz leszámítjuk (bár nem kellene leszámítani, mivel ezek már önmagukban is elegendőek a rendszer fönnmaradásához) a következő, csak kétharmaddal fölszámolható intézmények még fönnállnak:
 - látványosan állampárti ügyészség (bebetonozva kétharmaddal és de facto végtelenítve a megbízás)
 - Országos Bírói Hivatal (Handó Tünde felügyelete alatt álló bírósági ügyirányítás, saját emberekkel feltöltve az esetleges érvénytelen új választásra)

 - kúria
 - állampárti médiatanács
 - az alkotmányosság alapelveit figyelmen kívül hagyó alkotmánybíróság
 - Állami Számvevőszék (az ellenzéket anyagilag megtörni igyekezve)
 - Nemzeti Választási Bizottság és Nemzeti Választási Iroda (törvényi funkciókat átvevő „ajánlásokat” kibocsátva, „kopaszbotrányokat” elsimítva)
 - állampárti kötődésű köztársasági elnök
 - a költségvetés elfogadásának megakadályozásával és az Országgyűlés föloszlatásának kezdeményezési jogkörével fölruházott költségvetési tanács
Fontos leszögeznünk, hogy a csodafegyverként meglebegtetett népszavazásos rendszerváltás sem jogfolytonos eszköz, tekintettel a népszavazásra vonatkozó jelenlegi jogszabályokra az alkotmánymódosítási tilalomtól a részvételi limiteken át a költségvetést befolyásoló döntések tiltásáig, és pártállami alkotmánybíróság által mérlegelt, pártállami NVI által hitelesített kezdeményezési lehetőségig.
Emellett több egyéb tényező figyelembe vétele szükséges. Ilyen az egyébként kiváló szakemberekből álló közigazgatás kulcspontjaiban elhelyezett állampárti csinovnyikok jelentős ereje a közigazgatás működésének befolyásolására. Ilyen az önkormányzatok mint hatalmi ellensúlyok anyagi erejének kivéreztetése. Ilyen a törvények által ellehetetlenített átláthatóság.
És akkor ragadjunk meg az alapvető jogi kereteknél, különös tekintettel a VI. alaptörvény-módosításra, ami de facto szükségállapot bevezetését teszi lehetővé az állampárt kénye szerint!
Nem élünk tehát plurális demokráciában. Következik ebből, hogy a csak plurális demokráciában működő eszközrendszerek használata, mint amilyen a szabad választások intézménye is, semmilyen értelemmel nem bír és nem is megvalósítható egy ilyen, nem plurális és nem demokratikus rendszerben. A kialakult pártállami rendszer egyrészt kolonizálta a társadalmi és közhatalmi intézményeket, másrészt kiszervezte azokat az állampárttól függő személyek és csoportok irányítása alá. A demokrácia tehát téves jellemző, a pluralitás pedig - tekintve, hogy csak látszatpluralitás, mint annak idején a Hazafias Népfront - fiktív jelző.
Rendkívül káros, hogy az ellenzék a tények figyelmen kívül hagyása (pl. az, hogy már 2014-ben sem volt törvényes és tisztességes a választások nemzetközi minősítése) alapján lelkesít a semmibe egy egész országot ahelyett, hogy segítene az őszinte szembesülésben: a jogfolytonosság (legalizmus) helyett az alkotmányosság (legitimizmus) alapján kell, republikánus és erőszakmentes, lehetőleg a törvényi kereteket át nem hágó, de a jelenlegi intézményi kereteken kívüli, akár polgári engedetlenségi eszközökkel valamit tenni. Új intézménycsírákat: önsegélyező szervezeteket, helyi jogi mediációs testületeket, helyi közösségszervező csoportokat, helyi kulturális és együttműködési egyletek kialakítását kell minden anyagi és humán-erőforrással segíteni. Vagyonosokkal folytatott adománygyűjtési ebédre, vidéki kistelepülések közösségszervezésére, utazásra és szervezésre, csoportszervezésre, önsegélyező falvak kialakítására, orvosok körorvosi munkára kutatására és fizetésük vagyonosoktól kikönyörgésére, lerobbant házak faluházzá fölújítására, internet-hozzáférés segítésére, kisközösségi drámapedagógiai és pszichoterápiás alkalmak rendezésére, közösségek segítésére fejlesztésére kell az alapvető erőforrásokat szánni. A legalizmus ugyanis (ha csak az intézményi feltételeket nézzük, már akkor is!) bizonyosan nem hozhat alkotmányos eredményt, de még csak kormányváltást sem (bár a kormányváltás sem eredményezhet ma rendszerváltást a fentiekre tekintettel, de ez már csak mellékszál). A legitimizmus esetén van remény a rendszerváltásra.
A rendszer bármely módon történő elismerése az alkotmányosság elveinek tagadása, emellett a rendszer elismerése, annak legalizálása a megváltoztathatatlanságát eredményezi, így minden rendszeren belüli ellenzéki tevékenység a rendszer fennmaradását szolgálja. Azon társadalmi erőknek, amelyek a rendszer megbuktatására - és a bukás idején egy polgárháború megakadályozására! - törekszenek, alternatív társadalmi intézmények alapjait kell kialakítaniuk az alapvető közszolgáltatásoktól a közigazgatáson át akár a jogszolgáltatásig.

Van olyan, amiért cselekednünk kéne. Épp az a rendszeren belüli tevékenység szab gátat e cselekvésnek, ami a társadalmat tét nélküli játszmába kényszerítő "ellenzék" rendszerhű ellenzékiségű tevékenysége által megrekeszti a tisztességes aktorokat és a valós ágenseket. Miközben explicitté vált a rendszer, mert ma már nincs komoly kockázata az állampártnak abban, ha verőlegényeknek szervezik ki az OVI-ben beadványok akadályozását vagy az "ellenzéki" pártokat is ellehetetlenítő, ÁSz-nak kiutalt (alkotmány- és törvényellenes) gazdasági intézkedéseket, de a tüntető diákok és sajtóproletárok büntetéssel fenyegetése is belefér.
Tehát a rendszerváltás előfeltételeit kellene kialakítania az ellenzéknek. Mindenekelőtt egy alternatív, az állampárt lekötelezettjeitől mentes intézményrendszer csíráit. Most minden erőforrást erre kellene fordítania a rendszer ellenzékének. A NER Potemkin-ellenzéke meg tegyen, amit akar. 

Az első lépés tehát nem a bojkott. Az csak az egyik fontos állomás, az ahhoz szükséges - munkás, nem hálás és bizony jól fizető állásokat sem biztosító, esetleg a rendszer erőszakszervezetei és szakszolgálatai által üldözött, de kétmillió fölhergelt polgártársunk ellenére egy polgárháborús helyzetet talán elkerülni segítő - megelőző lépések nélkülözhetetlenek. És ma ebben az országban - tekintettel a szakszervezetek kivégzésére, az egyesületi ("civil") élet anyagi kiéheztetésére, az alapítványi hagyományok szegényes voltára - nagy társadalmi csoportok számára hitelesen a pártok tudnának ilyesmit kezdeményezni. Arról nem is szólva, hogy azért mégiscsak a pártoknak volna részben a feladata a közpolitikai közösségszervezés adott eszme, program és társadalmi vízió érdekében.
Ma azok a pártok, amelyek a NER "ellenzéki" részesei (nem rendszerellenzékiek, kormányellenzék csupán), épp ezeket a lehetőségeket, vagy legalábbis ezeknek hiteles képviseletét teszik lehetetlenné önmaguk számára.
Nem, nem a bojkott a cél. A bojkott egy jól megtervezett munka egyik részeredménye lehetne.
Itt a gond.

A rendszer rendkívül mélyen beágyazott. Még egy kormányváltás sem eredményezi a rendszerváltást. Túl sok társadalmi folyamatokat meghatározó erőforrás van azok kezében, akik az állampárt markában vannak.
De a jelenlegi ellenzék nem hagyott választást. Lehetséges, hogy van mestertervük. Szavazásra kényszerítenek. És nehéz mást mondani, mint hogy ilyen kényszer esetén felelős állampolgár – ha választani nem is maradt módja – elmegy szavazni.
Politikusaink történelmi felelőssége ez.

Megy az ember az utcán, keresi a hajléktalan ismerősét, akitől meg szokta venni a Fedél Nélkül új, az állampárt által megfojtott Népszabadsággal közös kiadását – évek óta tőle, mert szerencsére a hajléktalan úr fönntartja magát még mindig, él a társadalom közönbössége, lassan kollektív szociopatává válása, Kocsis Máté hajléktalan-holokausztot előkészítő döntései, a migráncsozás utóhatásai, a gyűlöletspirál, a kegyetlenség és a fásult közöny ellenére is –, bandukol, keresi régi kedves ismerősét, és közben gondolkodik.

A Népszabadság bezárásával explicitté vált, a vak is látja, de megkockáztathatjuk, hogy még a legelszántabb parlamenti ellenzéki képviselő ködös fejében is fölsejdül, ami minden minimális társadalmi érzékkel és józan ésszel bíró számára nyilvánvalóvá vált már régóta, de legkésőbb néhány hónap óta. Az, hogy bármit is tesz az ellenzék, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, önkormányzati képviselője, polgármestere, bizottsági alkalmazottja, felebarátja vagy kegyeltje, nem fogja és nem is tudja megszólítani a választókat. És nem csupán azért nem, mert a zemberek fásultak, hanem azért is, mert jelentős tömegekhez nem jutnak el az ország releváns hírei.

Persze lehet arról bibegni, hogy hát a zinternet, meg minden. Hogy a technikával eljött a teljes sajtószabadság világa. De egyrészt híreket netről a népesség egészen kis százaléka olvas – mert nincs igényük rá, de jelentős rétegek azért nem, mert esélyük sincs a napi szintű internethez féréshez –, másrészt akik olvasnak, azok közt is számosan vannak, akik a legkülönfélébb (pl. az orosz, a kínai vagy a magyar – minőség szempontjából szinte mindegy, melyik – pártállami irányítású szolgálatok által pénzelt, álhírekkel teli) érdektelen vagy a világról torz képet közvetítő portálokat látogatják. És itt most következhetne az internet demokratizáló hatásával szemben egy „szélsőbaloldali” kritika, amely a tőke szerepének neten keresztül is érvényesülő voltáról mereng (jól megfizetett hálózatelméleti, médiahekket értő, hírgyártó, PR- és promóciós szakemberek tartása, a portálok reklámja), de minek ezek a kitérők, hisz a történelemnek vége már több mint húsz éve, ezt megénekelte a kapitalista-kritikátlanság apostola (és hogy a hazánkban sokak által gyűlölt Soros György volt az egyetlen messzebb hangzó szavú tőkés, aki komoly kritikával illette ezt is, a globális kapitalizmus ilyetén formáját is, végképp mellékkérdés ezen az ugaron).

Szóval akik a vaknál is vakabbak, az ellenzéki képviselők is kezdik megérteni talán, hogy nem szabad a sajtó, tehát nem jut el semmilyen üzenetük a választások előtt sem – egészen szűk csoportok és a felsőbb osztályok kivételével – senkihez. Ahogy az sem jut el, hogy R. Antal leendő vádlott hazudott a helikopterezéséről, arról sem jut el semmi, hogy több neohungarista öl rendőrt, mint ahány migráncsos szabályt sért, a polgári engedetlenség határáig menő ellenzéki civilek kormányimádó civilek általi megveretése sem, a ligetvédők egyikének börtönnel, majd pszichiátriával fenyegetése sem, az sem, hogy devizahitelesek ezrei maradnak fedél nélkül a politikai osztály egy része, az uralkodó rend (értsd: párt) törvénykezési mulasztásai miatt. És hogy a már elfogadott törvények alapján de facto szükségállapotot hirdethet ki Őfőméltósága valamelyik cselédje (a törvény alapján nehezen meghatározható, melyik), így lehetővé téve Erdogan kissé véres „demokráciamentő” forgatókönyvét hazánkban, egy másik törvény pedig lehetővé teszi, hogy – nem, nem gyanú – vélelem alapján behatolhasson a rendőrség magánlakásokba. De tömegekhez nem jut el a híre több éve már annak sem, mi történt Váradi Andrással – és hogy ki volt ő. Vagy Sándor Mária hősiességének.

Nem jut el az információ, és – azokat nem számítva, akik jól megélnek ellenzékiként ebben a rendszerben, és csak ez a céljuk – az állampárton kívüli politikusoknak ezen nyilván szándékuk változtatni. Mégis sajtótájékoztatókra költik Őfőméltósága kegydíjait, nem városokban és kistelepüléseken építik a közösségeket.

Ezen töprengve végül összefut az ember hajléktalan ismerősével, de ő közli, hogy a mostani szám, a Népszabadság szerkesztőségével közösen szerkesztett szám elfogyott. Elkapkodták. Persze, hisz egyik politikával foglalkozó ismerőse telefonon mondta is, hogy bár nem szokott venni, ezt megvette!

Az ember elgondolkodik azon, vajon ha csak ez a szám fogyott el ilyen gyorsan, mert az értelmiségi elit bevásárolt belőle, de a hajléktalan ismerőse más számokat sokszor hosszú hetekig árul, remélve, hogy ebből bejön a mindennapi betevőre való, nem árulta el ez az elit az országot? És nem csak az állampárt tagjai, de nem is csak a politikai elit ellenzéki része.

Mintha nem volna funkciója annak, amit elitnek hívhatnánk.

És az ember eltöpreng.

Talán ismét eljött az idő arra, hogy megszűnjenek egy osztály kiváltságai.

Munkásabb lesz, mint remélhettük.

Bájos idős hölgyek és urak pofoztak a hatalom ellen tüntető sípolókat. A rajongásuk határtalan a Nemzet Atyja iránt.

Mint Türkmenisztánban.
Nyilván az ünnep méltóságát megőrizendő történt a néhány tetllegesség.

Nem, nem személyekkel van a baj, hanem a rendszerrel. Amit egy hatalommániás néhány cinikus és számos elvtelen megélhetési kispályás nyomorék, cselédmentalitású, de hatalom közelébe került korlátolt bunkó segítségével fölépített. És a képzett félelem és az iránytalanból haragból embercsoportokra irányított gyűlöletté jegecesített agresszió által tömegeket mozgósít ez a rezsim. És nem csak a kormányoldalon. És ami könnyedén szökkenhetett szárba egy ennyi frusztrációt hordozó és rettegő, kiszolgáltatott és a javakból (a közjavakból is, és másból is, mint az információ és a figyelem, a szolidaritás és a mindennapi megélhetés esélye) csoportjaiban tömegesen kirekesztett társadalomban. Erről nem csak Őfőméltósága tehet.

A harag, a saját csoporthoz (egy nemzethez, egy országhoz, egy hazához, egy társadalomhoz) tartozás érzésének és tudásának teljes eróziója több, mint rendkívüli kár.

A rendszerváltás után kell majd valamit kezdeni ezekkel az eltökélt, bájos, de ezúttal kissé haragos idős hölgyekkel és urakkal, valamint ifjú nemzeti érzelmű elv- (vagy inkább élmény)társaikkal. Ahogy azokkal az idős és fiatal hölgyekkel és urakkal is, akik 2013-ban kitartóan és eltökélten, minden őket nem támogatóra vehemens megvetéssel pillantóan skandálták azt az egy szót, hogy „Összefogás!” E demokratáknak a rajongásukat és rajongásuk tárgyát kritikával kezelőkkel szembeni gyűlöletét is kezelni kell, és őket is be kell majd valamiképp terelni a remélhetőleg végre kialakuló társadalmi diskurzusba. Az érvek és gondolatok eszmecseréjébe. És végül a közös cselekvésbe.

Meg a 2006-ban a „csürhe” leverésén örvendezőket, a pártgyűlésen részt vevőket a vandálokkal egy kalap alá vevőket is – Széky Jánosostul és Mari nénistül.

Kemény meló lesz. Sok türelem kell majd hozzá.

De meg kell tenni akkor is, ha most, 2016. október 23-án szinte kizárólag ez ellen munkálkodott minden.

Őfőméltósága, a Nemzet Atyja csak egy fél mondatot pazarolt az őt kifütyülőkre. Lekommenyistázta őket. Az évtizedek óta fölépített identitás-valóság alapján így ők már úgysem a nemzet része. Tuggyukik. Meg most már migráncsossimogatók is. Akik az arab terroristákkal összeesküvő MOSzAD ügynökei, a volt III/II-es tartótiszt, Tasnádi László szekértolói.

Ja, nem, őt kitüntette a Nemzet Atyja, ő jó magyar ember!

Nem csak a szürrealitás a gond. Sokkal mélyebb gond, hogy tömegeket identifikál szinte kizárólag a más csoportokkal szembeni gyűlölet.

A haza nem lehet ellenzékben. Szóval aki nem sorakozik föl Őfőméltósága mögött, az nem magyar. Csatában nincs semlegesség.

Nagy munka vár még ránk az Orbán-rendszer bukása után.

A Blaha Lujza téren Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy aki ma elmúltnyolcévezik, aki gyurcsányozik, az Orbánnal van. Erről volt néhány okos szava TGM-nek is, Hontnak is. Nyilván a szélsőbal és a szélsőjobb összefogása. Mert aki bármilyen kritikát megfogalmaz, az áruló. Azt még nem mondta ki, de nyilván az a következő lépés, hogy az nem demokrata. Tehát fasiszta.

Ez már csak egy tyúklépés.

Most már csak ennyi a különbség Orcsány Virenc és Gyurbán Flektor között.

És a híveik között is.
És nekünk mindenki híveivel együtt kell működnünk, és rá kell vennünk őket, hogy egymással is együttműködjenek az újjáépítés folyamán.

Nagyon nagy munka vár majd ránk.

Ady másként gondolta ezt a Duna–Olt – projektet, de ha fordítva sült is el, legalább ellepte a glóbuszt egy évszázad alatt.

Duzzadjon hát a honfiúi kebel!

Derűt csalhat az orcánkra, hogy mindez a poetikus kiteljesedés a divat, a ruházati termékek viselete terén szökkent szárba.

Tiltott erotika?

Franciaországban komoly képpel vitáztak úgynevezett politikusok, hogy beléphetnek-e nők a strandra burkinit, azaz egész testet elfedő úszóöltözéket viselve. Nizza környékén, Villeneuve-Loubet-ben a helyhatóság meg is kísérelte megtiltani ezt a viseletet – bár a politikai intézményrendszer ott (most még) működik annyira, hogy az államtanács elküldte a francba a szerencsétlen szélsőségeseket –, megkísérelte, mivel azt közbotrányt okozónak ítélte. A nyilván vallási okokból viselt ruházat hordását megkísérelte betiltani. Az apácaruhát, a kipát, a buddhista köntöst és a szikh kendőt nem tiltották – még – be, de a keresztet, a tao-jelet, valamint a piros, a kék vagy a sárga strandpapucsot sem. És a buszon viselhető alsógatya vastagságáról sem foglamaztak meg direktívát. Ezek talán később jönnek. Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy a helyhatóságok mit kívántak volna tenni a burkinit viselő férfiak esetén, valamint az sem egyértelmű, hogy az egész testet eltakaró könnyűbúvár-felszerelés milyen mértékben alkalmas a közbotrány okozására vagy a félelemkeltésre.

És hazánkban erősen megoszlanak a vélemények erről a kérdésről. Ami önmagában nem meglepő. Az talán inkább, hogy az úgynevezett baloldali körökben is erős helyeslő visszhangot keltett a tiltás. A félelemkeltés az ok.

E blog szerzője talán némileg könnyelmű, de komolyabb fönntartásai csak azokkal szemben vannak, akik erőszakosan kívánják bármely vallás tanainak kizárólagosságát elismertetni a társadalommal, és enyhe fenntartásai azokkal szemben, akik szelíden kívánják meggyőzni a társadalmat a vallási törvénykezés alapjainka, például a saríának a bevezetendőségéről. Bár utóbbiakról némileg jobb véleménnyel van a szerző, mint azokról, akik bármely okból fölesküdtek az úgynevezett alaptörvényre – legyenek kormánypártiak, vagy ellenzékiek az eskütevők.

De fejezzük be a történetet, tegyük kerekké! A nizzaihoz méltó eddigi közel-keleti intézkedésekhez képest mára egy még méltóbb ellenintézkedésről szerezhettünk tudomást az úgynevezett „iszlám állam” egyik erősségéből, Moszulból, ahol a burka viselése lett tiltott az épületekbe lépéskor a nőknek. Ugyanis szintén félelmet kelt.

Igen, a cím beigazolódni látszik.

Nizzának, Moszulnak egy a hangja!

(Kis, homályos szoba, két személy átellenes sarkokban, az egyik kezében kard, a másik üres kézzel, oldalt ajtó. A háttérben szól a Kossuth Rádióban a migráncsozás. A falon egy menekültellens plakát. Az üres kezű megszólal.)

 - Bocsásson meg, de Ön irdatlanul büdöset szellentett!

 - Kikérem magamnak, ez a nemzettestemnek nélkülözhetetlen gyógykrém nemes illata!

Másként ugyanaz

 - Dehát ez szarszag, ne nézzen már hülyének!

 - Ön támadást intéz a nemzettestem ellen, ön a bacilusokat támogatja!

 - Dehát ne marhuljon már, ember! Most látom, ez nem is szellentés, idecsinált a szoba közepére!

 - Ez egy természetes, ősi, holisztikus védelem a fertőzések ellen! Mindazok, akik ezt tagadják, a betegségek terjedését kívánják, az egészséges immunrendszerünket kívánják gyöngíteni!

 - Dehát ez büdös, fertőző, undorító és szégyentelen!

 - Nem vonhatom vissza ezen egészségmegőrző ürítésemet. Amúgy is: Ön meg akarja akadályozni a nemzettest védelmét! Mondjuk csak ki: Ön egy gyilkos! De legalábbis a gyilkosok tettestársa, azaz egy patkány!

 - Nem, nem vagyok az, maga közveszélyes!

 - Ön nem csak a bacillusokat támogatja, de rágalmaz is! Ezért elégtétellel tartozik! Itt az ideje, hogy megküzdjünk!

 - Dehát ezek nem egyenlő feltételek! Önnél fegyver van!

 - Én csupán azon eszközökkel élek, amikkel Ön is élhetne, ha megkapta volna hozzájuk a kellő közösségi felhatalmazást! Amúgy is, ez az én szobám! Maga itt idegenszívű!

 - Ember, hagyja abba, rakja le a fegyvert! Én is úgy kerültem ebbe a szobába, mint maga, épp annyira az enyém, mint a magáé! És már megint idecsinált, fejezze már be végre!

(Kintről Kaltenbach Jenő hangja.)

 - Ha jól szórakoznak, nem akarok zavarni. Csak megemlítem: én kinyitottam az ajtót, kijöttem, rácsuktam az ajtót és magára hagytam a degeneráltakat! Idekint nincs sem szag, sem vita, sem idióták!

(A két benti személy hangja egyszerre.)

 - Gyáva áruló!

Elfogadom félelemtől vezérelt, vagy egyszerűen csak szélsőjobboldali borzalmakat is elsajátító polgártársaim némely aggodalmát.

Igen, ki kell szűrni minden potenciális terroristát a háború, a félelem és az éhség terrorja elől menekülők közül.

Persze ehhez a szögesdrót alkalmatlan. Egységes uniós belbiztonsági rendszer, egységes uniós titkosszolgálat szükséges. Minden olyan kezdeményezés tehát, amelyik gyöngíti az Európai Unió közös intézményrendszereinek erősítését, a terrorizmus szolgálatában áll. Kezdeményezze azt Orbán Viktor, Jarosław Kaczyński vagy David Cameron.

De ennél is több kell. A laicizmus kultúrájának elterjesztése is. Minden politikai iszlám (Hezbollah), politikai keresztény (Breivik), politikai zsidó (zsidó telepesek), politikai hindu (Kasmír), politikai buddhista (Burma), politikai ateista (nácizmus) vagy bármely más világnézeti hivatkozású, világnézeti alapú kulturális eszme és mozgalom politikai vagy hatalmi aspirációja és szerveződése bárhol a világon potenciális veszélyforrás Európa és a világ humanista és aufklärista hagyományaira, és bármily meglepő, a keresztény hagyományokra is – és az élhető egyéni és közösségi életre. Arra, amire oly rátartian büszke némely – néha rasszista – szélsőjobboldali erő. Az euro-atlanti „felsőbbrendű” életmódra.

Két dologban kell hát megállapodnunk a kontinensen: a biztonságunkat garantáló intézmények működésének egységesítésére van szükség. De ez önmagában kevés. Ha az életminőségünket oly erősen javító humanista kulturális hagyományainkat meg akarjuk óvni, tovább akarjuk hagyományozni utódainkra, akkor meg kell állapodnunk, hogy az elgyötört, éhes, félelemtől reszkető beözönlő tömegek számára az első, amit adnunk kell, az a humanitárius segítség. Akkor is, ha a hosszú békés évtizedeknek hála már rég nem tapasztaltuk, miért is szüksélgszerű a segítségadás. (Ahogy egy kiváló barátom mondta: ez, a humanizmus eltűnése kultúránk egyik kudarca. Kultúránké, mely, bár nyomokban igyekezett, nem tudta áthagyományozni a jólét és biztonság korába a szolidaritást a kiszolgáltatottakkal. Talán igaza van, de ez most dől el. Attól dől el, hogy mi miképp döntünk: hogyan viselkedünk most.) Tettekben kifejeződő szolidaritásunk után rögtön jöhet, mert kellhet, az alapos és mélyreható biztonsági vizsgálat, de előbb enni kell adnunk, mosdót, és elűzni a félelmet! Csak ezután jöhet bármi más!

Mi is bevándorlók voltunk valamikor, ezerszáz éve - ha mi durván és félelmet keltve, valóban a kor terroristáiként is... Most próbáljunk meg több tisztességgel lenni, mint akkor voltunk!

De egyszerűsítsük le képekbe! Hisz vannak, akik csak ebből értenek!

Keresztre feszítő, embereket élve elégető őrültek, éhínség és rettegés földjéről menekülnek milliók. Innét:

És mi így fogadjuk őket:

Isten irgalmazzon a lelkünknek!

Jól láthatóvá teszi a rendszer jellegét, amit a népszavazási kezdeményezésekkel vagy az ügyészségi eljárásokkal művelnek. A Nemzeti Választási Iroda szégyen nélkül akadályozza a földek új grófoknak osztása elleni népszavazást (és amikor a vasárnapi nyitva tartásról szólót nem tudta megakadályozni önerőből, a hatalom verőlegények bevetését sem átallotta megszervezni). A nyomozóhatóság Rogán ügyeinek vizsgálását szabotálja, ami a bűnpártolás kérdéskörét is fölveti.

Igen, e két ügy látványosan mutatja, mitől értelmetlen alkotmányos jogállamról, szabad és tisztességes választásokról beszélni – bár az utóbbiról az EBESz jelentése is ejt egy-két szót. (Vajon számít-e ezek után, hogy lesznek választások 2018-ban?)

Részletesebben és pontosabban azonban a Liget-projekt mutatja, miben is simulunk a türkmén és a kongói jogállamiság vonulatába. És azt is, milyen jövőt hoz nekünk ez.

A Városliget felújítása önmagában lehetne jó cél. A zöldterületek és a zöldfelület egyidejű növelése kívánatos volna. (Hogy a kettő között mi a különbség, arról itt olvasható összefoglaló.) Az talán kisebbíti az elhatározás érdemét, hogy mi az ok, ami a változtatáshoz vezet. Őfőméltóságának a Várba költöztetése urbanisztikailag is igen nagy károkat okoz, de a politikai üzenete talán még károsabb.

A belenyugvás a legnagyobb ellenségünk (Anna Lindh)

És most ne is foglalkozzunk vele, hogy az átépítés hogyan rombolja a közparki funkciókat! De ha e csekélységtől eltekintünk, akkor is érdemes volna elgondolkodnunk, hogy a „múzeumnegyed” eszméje elfogadható-e. Azon túl, hogy a város szerves működése fölfeslik egy ilyen koncentrált projekttől, azon túl, hogy a különböző kulturális és társadalmi funkciók egymás mellettisége, keveredése mind a látogatók, mind az intézmények mozgásterét beszűkiti – erről többek közt Drezda tanúskodhat, ahol rútul elbukott a múzeumi negyed koncepciója –, az elvi megközelítés maga is problémás. A múzeumaink ugyanis nem csupán turisztikai látványosságok. Nemzeti, kulturális, történeti önazonosságunk rekvizítumai is, a saját környezetükkel, a saját történetiségükkel, a saját megjelenésükkel. Ha úgy tetszik, a múzeumlátogatás saját identitásunk vizsgálata, föl- és megismerése, értelmezése is. Az önmagunkról gondolkodás tere. Az tehát, hogy elsősorban turisztikai funkciókat vizsgálunk, talán még Alcsútdoboz horizontjáról is kissé nyomorult perspektíva, nemhogy györgypéteri szellemi... khm... mélységekből.

A ligetvédők csoportjai, bár láthatóan nem túl sikeres, nem túl tehetséges módon próbálnak cselekvő tömegeket maguk mellé állítani, de hősiesen, komoly személyes kockázatokat vállalva igyekeznek akadályozni a nyilvánvaló rombolást. Kis köreik – bár talán jobb volna, ha a környék lakosait győzködnék a részvétel fontosságáról, a vádhatóságot bénítanák le tömeges beadványokkal – időnként testi épségüket is veszélyeztetve próbálják lassítani a gépezetet. A hatalom válasza erre – nem először, láttunk már ilyet a NVB épületében is – a gebinbe kiadott, priváttá tett erőszakszervezeti fellépés. A – lássuk be, nem túl szimpatikus, de azért mégiscsak nemes ügyért harcoló – fiatal aktivista polgári engedetlenségét, miután civilbe bújtatott, időnként a rendőrséget is kommandírozó kormánygárdisták könnyű testi sértéssel megregulázták (az ügyben nem tudunk ügyészségi nyomozásról), a rendvédelmi szervek közreműködésével a pszichiátriai kezelés fenyegetésével torolták meg. A törpepárt – jogi szempontból egyébként számos sebből vérző – helyi népszavazási kezdeményezését elutasította a Kúria. A verdikt kimondta, hogy „Liget-törvényben” foglaltak ügyében a múzeumok építésének megakadályozása népszavazással nem megakadályozható. Kár, hogy a törvényben nincs szó múzeumépítésről.

Pártprivatizált erőszakszervezetek, a rendvédelmi szervek kormányszolgálata, a kormánypárt érdekében történt bűncselekmény ügyészség általi elfedése, a Kúria által vállalt ordító iustismord, a közösségi normákat megszabó és felügyelő pszichiátriai szakma politikai fenyegetésként fölhasználása. Az elnyomó rendszer összeállt.

Csattanónak még valami. Amit a határon és a Keleti környékén a menekültekkel műveltek és művelnek, az is kimeríti az emberiség elleni büntett fogalmát (kétségkívül nem oly látványosan, mint Tony B. és George W. B. leendő hágai elítéltek esetében a félőrült, de csupán ürüggyel megtámadott iraki diktátori rendszer ügyében, ám a menekültekkel szembeni bánásmód folytatólagosan és hosszan történő elkövetése is minősített eset). Ennek a kultúrája hazánkban lassan leszivárgott a köznép körébe. A ligetvédők sátorába éjjel belerúgó lény, amint tudomására jutott, hogy egy gyermeket bántalmazott, az evidens emberi reakció, a visszakozás helyett még durvább rúgással fűszerezte állatias indulatainak kielégülését.

Nem csupán önkény épül itt.

A halál kultúrája növekszik.

A terror kultúrája lel otthonra.

Talán már megjelent e blogon az észrevétel: az ebben folytatólagosan elkövetett részvétel, a rendszer legitimálása bűn. Annak a részéről is, aki független politológust, annak a részéről is, aki független újságírót, és annak a részéről is, aki ellenzéket játszik az önkény kialakult rendszerének színpadán.

Mert mára már csak a rendszeren kívül van élhető megoldás.

És ez a zárt, konzisztens rendszeren belülről nem elérhető.

Tisztelt Választók!

A népszavazást követően London polgármestere is plakátkampányba fogott.

Ha egy szabadságharc győzedelmeskedik, a brit unió is szétesik tőle.

Adott egy angol – ezért stílusában talán kevésbé irritáló, a diplomáciai asztalra ritkábban szellentő – Orbanolini, aki úgy akarja megszilárdítani a miniszterelnöki pozícióját, hogy a leggusztustalanabb, legtaplóbb zsigeri érzékekre játszik. Kaméleon Dávid úgy kampányolt a bennmaradás mellett, hogy előtte elkezdte hergelni a tömeget az – egyébként megalapozott indokokkal méltán kritizálható – EU ellen, a legaljasabb ösztönöket fölszítva a tömegekben, amit nemzeti büszkeségnek, a brit munkások védelmének állított be. Aztán kieszközölte a népszavazást, hogy az Uniót is megzsarolhassa. Közben saját államának szétbomlását is kockáztatta, de akár egy újabb globális revessziót is, neki mindent megér ez.

A jövő

A nemzeti önállóság. Bár a kilépés óriási kiszolgáltatottságot eredményez mind gazdasági, mind piaci, mind kulturális vonatkozásaiban, így a nemzeti önrendelkezés növekedésével szemben épp a teljes beszűkülést éri el, a Downing street-i házikó megtartásáért sok kockázat belefér. Meg persze a britek úgyis józanok, a maradás lesz többségben. És lám: hogy be is jött mind a maradás, mind a bársonyszék megtartása!

Egy marslakó szemében azokért a népekért nem kár, amelyek a protekcionizmus utóda, a formális függetlenség nyomorába züllenek, amelyek megválasztanak – esetleg kétharmados felhatalmazást adva nekik – ilyen csörtető, hatalomfüggő csecsemőket. Hogy aztán egy nála is gátlástalanabb és korlátoltabb ex-polgármester le is arassa pyrrhuszi győzelmét vele szemben. Megérte. (Putyin meg egy-két hónapig röhöghet a markába – míg rá nem jön, hogy ez csak rövid távon hozam neki.) De – talán csak az empátia okozza, hogy innét, lángoktól öleltünk kebeléről is látszik – csak egy marslakó szemszögéből nézvést van így. A kevésbé integrálódott és az elszakadó államok ugyan még inkább kitettek a globalizált gazdaság – és a globalizálódott kultúra – ár-apályának, és jóval kevésbé tudják befolyásolni azt, de a nemzet régi dicsősége új dalokat hoz – ha kenyeret, tartást, hatóerőt, identitást, jövőt nem is. Egy önálló Anglia – főként Észak-Írország és Skócia nélkül – végképp ki lesz szolgáltatva a globális tőkerendszernek. És jobban ki lesz szolgáltatva minden elnyomásnak.

Mégis: joggal órási az EU-val szembeni ellenszenv. Az EU-kritika – ellentétben az úgynevezett EU-szkepticizmussal, ami nettó kispályás nacionalizmusokon alapuló unió-ellenesség – ugyanis igencsak jogos. Nem ok nélküli a jelentős, és jelenleg növekvő EU-ellenes mozgalmak ereje, nem véletlen a – most már láthatjuk – nem csak hangerőben bővülő nacionál-lokalizmus. A tömeg ellenszenve kollektív bölcsességen alapul, csupán a megoldás irályának megtalálásához kellene több idő.

Az Unió alapvetően a tőke és a munkaerő-piac (l. még rabszolgapiac) szabadságára koncentrált. Bár némi, ímmel-ámmal elkezdett jogharmonizáció, egy erős infrastruktúra-fejlesztési kompenzációs rendszer és egy óriási lyukaktól szabdalt, hézagos közös döntéshozatali mechanizmus kialakult (meg persze oktatási együttműködés elszórtan némi – igen ostoba – intézményi és akkreditációs egységesítés, l. kétszintű diplomák, esetleg egyeztetgetések a minőségellenőrzésben meg a környezetvédelemben). És az ebből nyereséget remélhető centrumállamok meg néhány bepalizott tagállam (Görögország, Portugália, stb.) létre hozták a monetáris uniót. Persze anélkül, hogy fiskális uniót is rendeltek volna mellé – ami igen érdekes kísérlet ilyen eltérő kultúrájú államok esetén. A valódi föderatív kérdésekben széjjel tartott eddig is a rendszer.

De nem csupán az ezerszer említett területek: fogyasztóvédelmi, a munkaügyi, az adószabályozás, a bűnüldözés, a külügy, a környezetvédelem, a honvédelem, a szociális rendszer állami hatáskörökben tartása, szétaprózódása volt, ami oly régóta feszítette – a britek számára már eddig is túlzóan egységesült rendszernek tekintve – az Uniót.

Adott egy alapvetően állami struktúrákat mutató, bizonyos állami feladatokat átvállaló szuperstruktúra, amely az emberi jogok, az autónómia és a demokrácia elveit hirdeti, de nem demokratikus még a képviseleti demokrácia értékében sem, nemhogy a részvételi – az eredeti értelmében vett, és szellemében a valódi – demokrácia értelmében!

Persze mondhatjuk, hogy demokratikus ez a rendszer (az strassbourgi parlamentről inkább most ne beszéljünk, az csak egy dísz, bokréta az intézményrendszer kalapján!), hisz a tagállamok polgárai által választott képviselők által választott kormányok által delegált tisztségviselők vagy a miniszterek (az EU tanácsa), esetleg, legjobb esetben a választott képviselők által választott miniszterelnökök (az Európai Tanács) működtetik ezt a „szuperállamot". Ha ez demokratikus rendszer (bár a jelenlegi EU hívei elkottyintják néha egymás közt a „demokratikus deficit” epitheton ornansát, de tegyük föl), akkor a hűbéri időszak is az volt a szerencsésebb államokban, ahol nem volt röghöz kötés és második (esertleg XXI. századi harmadik) jobbágyság. Hisz a jobbágyok, ha nem tetszett nekik valami, a lábukkal szavazhattak, elhagyhatták addigi településüket...

Nem érezhették magukénak a britek – ahogy nem érezhetik magukénak a döntéshozataltól távol lévők sehol – az intézményeket.

Bár létrejött egy nagy gazdasági és politikai közösség, de területileg rendkívüli eltérések mutatkoznak. Bulgáriában nem ugyanazt jelenti tehetősnek lenni, mint Dániában vagy Nagy-Britanniában. Elfeledkeztek róla a döntéshozók, hogy a területi szociális egyenlőtlenségek a nacionalizmus és az alávaló sovén indulatok melegágyát képezik. Szociálisan és kulturálisan szétszakított társadalmak vonszolták magukat több államban és államilag segédkeztek más tagállamok kizsámányolásában a közösségen belül. Némi kohéziós alap odalökésével azért igyekeztek elhalgattatni a kizsákmányolt államok elitjeit. Ez szép.

Igen, a centrum-tagállamokon belül is bőven akadnak- akadtak egyenlőtlenségek. A befektetői új első rendnek bizonyára kiváló buli volt ez a rendszer, ez a mechanizmus (van olyan ország is - Németország - amelyik össztársadalmi szinten még a recesszióból is tudott némi profitot hozni – igaz, ez sokba került többek közt Görögországnak), de mind a tagállamok között, mind a tagállamokon belül növekedtek a különbségek. A félperifériás államok a centrumországokkal szemben és a proletarizálódó prekariátus tömegek a kialakuló újburzsuáziával szemben egyre inkább leszakadó, méghozzá koloniális-dominiumi, illetve szabad jobbágyi, „szabad és olcsó munkaerő-kapacitást” jelentő helyzetbe kerültek.

Az a kultúra azonban, ami az újonnan belépett államok polgárainál nem alakult ki, ami a régi tagállamoknál az ún. „szociális piacgazdaság” idején jobbára megszilárdult – a szolidaritás, a széles középréteg igénye, a jelentős társadalmi különbségek elutasítása (amit ma épp Belgiumban látunk az általános sztrájk képében, nem is oly rég pedig Franciaországban észlelhettünk) a briteknél – talán a tagságukhoz fűződő, a kezdetektől felemás viszonyuknak, talán birodalmi nosztalgiájuknak, talán számos egyébnek betudhatóan – ilyen torz formában öltött testet.

A Boris Johnson-i brexit mint szabadságharc (Orbanolini – független közszolgálati Kossuth Rádió) meg migráncsosok elleni kiállás (megjegyzendő: arrafelé épp mi, magyarok, lengyelek, románok, bolgárok vagyunk a migráncsosok) alighanem ugyanolyan mocskos, belpolitikai hatalmi érdekektől vezérelt kis trükk, mint David Kaméleon kettős beszéden alapuló népszavazása.

És könnyen lehet, hogy az eredménye is éppolyan lesz.

Bár a brit népszavazás bizonyos szempontból már mindent megoldott: az eddigi EU mindenképp múlt idő. Akkor is, ha visszafarolnak valamiképp az angolok.

Az eddigi EU múlt idő. Pedig minden megalapozott és megalapozatlan kritika ellenére jobb volt vele, mint nélküle.

Van egy csekély esély, hogy legyen egy progresszív Európai Föderációnak jövő ideje.

Nagyon csekély esélye van, de van.

Azok a sunyi autoriter rendszerek, melyek kizárólag önmaguk újratermelését, az alternatívák elfojtását, a társadalmitőke-mobilitás megrekesztését célozzák – főként ha újrendies vonásokkal bírnak, így a társadalmi erőforrások folyamatos, hűség-elven történő privatizációján alapulnak – nem feltétlenül diktatúrák. Ennek ellenére igaz rájuk, hogy a közösségi javak (adók, információk, tulajdonok, törvényi lehetőségek, kulturális javak, titkosszolgálatok, természeti erőforrások, kommunikációs és bevett kulturális formák, nyelv, stb.) rendi-családi-osztály- és párttulajdonná tétele által ellehetetlenítik bármilyen jogfolytonos módon a leváltásukat, meghaladásukat.

A nyilvánosság jelenkori, minden hagyományos, kulturális hierarchizációt nélkülöző szerkezete a közösség számára a párbeszéd tereit (a diskurzivitás agóráját) a tőkéket uraló csoportok privilégiumává szűkítik. Ez a modern kapitalista államokban önmagában is komoly gond, de a korporatív-autoriter rendszerekben nem csupán az alapvető társadalmi szervezet és az erőforrások domináns elosztása dől el így, hanem a társadalmi-közösségi erőforrások kizárólagossága is meghatározott: a kulisszák alapján népképviseleti rendszer valójában már nem elsősorban, hanem kizárólag és visszacsatolás nélkül a politikai elit hatalmon lévő csoportja határozza meg a társadalmi mozgásokat, az erőforrásokhoz férő csoportok körét, az erőforrásokhoz férés feltételeit.

A technicizálódás és a globális struktúrák következtében az autoriter rendszer totalitásra törekvése kis eséllyel jár sikerrel. De a hatalmi rend megtartásához nincs is szüksége rá, hogy rés nélkül uralja a társadalmat. Azok a rések – ellenzéki média, a „szabadság kis körei”, „civil szervezetek”, magányos blogok –, amelyek kívül kerülnek hatósugarán, a jelentős intézményi és informális erőforrások révén periferizálhatóak.

Tisztázzuk: elnyomó rendszer nem csak az, amelyik a tüntető tömegbe lövet, az is az, amelyik korlátozza az információhoz jutást, a bűncselekmény gyanúja miatt feljelentőket fenyegeti jogtalan adatkezelés ürügyén, vagy a népszavazási kezdeményezést akadályozza!

Persze ahhoz, hogy az elnyomó autoriter rend letéteményesei bizonyosak lehessenek a dolgukban, a rések egymással folytatott párbeszédének hiánya is hozzásegíthet. Amíg pl. a maradék, rendszert nem szolgáló média nem képes súlyozottan – egymással konzultálva – témát választani, amíg (C. Zoltán politológus kedvéért) gumicsontokon rágódik, a társadalmi diskurzus megváltoztatására még a minimális esély sincs meg.

Mert nem M. Lőrinc nagygazda-útépítő-futballmogul-gázszerelő az érdekes (egy működő képviseleti rendszerben az volna, de itt vele törődni bűn: a média úgy tesz, mintha nem volna autoritere a rendszer)! Ma Magyarországon P. Péter legfőbb ügyész és a bűnpártolás egymáshoz fűződő viszonya a kérdés!

Az autoriter rendszereknek komoly segítője, ha a rendszerbe simulva, a rendszer fönntartására kialakított intézményeket (ügyészség, AB, köztársasági elnök, választások, NVI, rendőrség) elfogadva, azok igénybevételén keresztül kívánnak működni az ellenzéki pártok. Ez a pártok vezetőinek ugyan biztos megélhetést eredményez, ám végeredményben a rendszer fönntartásában segédkezik így az ellenzék. Egy autoriter, elnyomó rendszer esetén ugyanis a törvényes, legális eszközrendszer nem mutat kiutat a rendszerből – hisz épp a rendszer fenntartását szolgálják a törvények. Ez pedig a társadalmi tömegek reményét, alternatívakeresését veszi el.

Henry David Thoreau

Elnyomó rendszerben, ha a bűnüldöző szervek vagy a törvényhozó bábszevezet akadályozzák, az alapvető jogok megvédésére, kivívására békésen csak a tömeges polgári engedetlenség alkalmas.

Ahhoz, hogy a polgári engedetlenség tömeges mértékűvé váljék, a politikai elit ellenzéki részének kockázatvállalására, kezdeményezésére van szükség. Nem csak azért, mert – elvileg – a társadalmi-politikai minták megadásának letéteményesei, hanem azért is, mert jóval kisebb kockázatot kell a politikai elitnek evvel vállalnia, mint a társadalom tömegeinek.

A politikai osztálynak tehát végre szolidaritást kell vállania a társadalom tömegeivel!

Polgári engedetlenséget kell kezdeményezniük! Méghozzá komoly kockázatokkal járót.

Az nem megy, hogy a tiszta emlékű Rózsa Milán és a kiváló Sándor Mária az életét teszi föl egy élhető országért, az ellenzék pedig csak megnyerően, egyetértően mosolyog!

Az ellenzéknek most kell eldöntenie – politikai kockázatot is vállalva így hatalomra jutásának esélyei tekintetében –: végképp kollaborál vagy polgári engedetlenségi mozgalmat kezdeményez!

Palkovics államtitkár elvárja a kerekasztal konzultációira a tiltakozó tanárokat. Mint nyilatkozta, ott folyik a munka, hisz ott vannak a szakemberek!

Igaza lehet. Szavait alátámasztja, hogy ott ül a Magyar Művészeti Akadémia is, ez a kiváló köztestület, ami véletlenül sem egy – egyébként tényleg szeretetre méltó, gyakorta tehetséges emberekből álló – baráti társaság és egyesület istenivé magasztosulása, hanem a magyar művészeti élet koncepciózus megújítója. Meg ott ülnek a nagycsaládosok képviselői is.

Hiteles.

Talán csak a Bajcsy-Zsilinszky Társaság hiányzik onnét, mint a rendszerváltás idején. Esetleg a Gyalusok és Asztalosok Országos Söregylete.

Mert hát ők is szakemberek, nem?!

A Tanítanék mozgalom belekényszerült a polgári engedetlenségi mozgalom kezdeményezésébe. Az ország jogrendje és jogalkalmazása a törvényesség határmezsgyéire szorítja mind az alapvető állampolgári véleménynyilvánítás, mind az alkotmányos gyülekezési joggal összefüggő, mind a bűnüldözési szervek állampolgári segítését célzó tevékenységek, a felelős honpolgárok komoly hányadát. Láthatjuk ezt a szegény, kiváló Rózsa Milán tetteiből éppúgy, mint Hadházy Ákos és Juhász Péter harcaiból, vagy a két volt MDF-elnök esetéből. Vagy mint a ligetvédők igyekezetéből látszik.

fotó: index

Igaza van – már megint – TGM-nek, amikor néhány nagyobb pedagógus szakszervezet legalista álláspontját – és azt, hogy ez kell legyen a legalista, azaz a törvény betűjéhez a törvény szellemével szemben is hű magatartás – a szakszervezetek, közvetve a társadalmunk csődjének, vagy legalábbis annak egyik fénylő tünetének minősíti. Ők, ezek a szakszervezetek és vezetőik korunk Pilátusai: mivel a princepsztől, az általa keresztülkényszerített törvényektől kapták magas hivatalukat, kénytelenek tartani magukat a törvényekhez. Mossák kacsóikat.

Volt néhány kor, melyben nem voltak ily megfontoltak. A bostoni teadélután egy meghatározó nemzet, de legalábbis hosszú évtizedeket meghatározó állam megszületését eredményezte. A mocskok, nem akartak adót fizetni a semmire a brit koronának. A rebellisei!

1848. március 15-én néhány nyikhaj Pestről fölment Budára a politikai foglyok kiszabadítására (két fogoly volt, aznap csak az egyik cellaajtaját nyitották ki). Ez már-már az alkotmányos rend elleni nyílt felkelés! Ha valamelyiküknél bugylibicska volt, akkor fegyveres!

1956 ősze durva, a hatályos jogszabályokat is figyelmen kívül hagyó tevékenységből eredt, nem is csoda, hogy – mint azt minden tisztességes munkás-paraszt megtudhatta a Fehér Könyvből – brutális ellenforradalom lett belőle!

1988 novemberében komoly tömegek gyűltek össze a Keleti-pályaudvar környékén, demokráciát kiabáltak, miközben polgári engedetlenségi mozgalmuktól részegülten akadályozták a szabad közlekedést. A motoros és a lovasrendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően keményen szét is verték a fantasztákat és a megtévesztett csőcseléket (öntudatos csőcselék a tüntetők ellen vonul, nem velük)!

De minek folytatni? Tudomásul kell vennünk: ahol a törvény az önkény eszköze, ott a törvény határain túli – és amíg csak lehet, mindig békés – eszközök maradnak csak az elnyomottak kezében. És nem csak az elnyomottakéban: minden öntudatos honpolgáréban.

Persze ehhez öntudatra kell ébredni.

Tömegesen.

A TEK csúfos kudarcot vallott. Úgy szambáznak át Magyarországon a terroristák, hogy még élőzenekart is fizethetnének hozzá. A sok milliárdnyi adóforint a semmibe hullott. És kerítés ide vagy oda, amiért fölhúzták, arra láthatóan nem alkalmas. Csak a szerencsétlen, nyomorból, háborúból, rettegésből menekülő, biztonságot kereső menekültek nyomorúságának fokozására alkalmas Orbán eddigi tevékenysége. Bár az is igaz, a szellemi terror, amit MMA-stul, MTVA-stul, külpolitikástul ránk és az EU-ra kényszerít, esztétikailag kezd versenyben lenni a robbantók színvonalával.

Persze, ez az EU sem egy leányálom. Nem átlátható, nem demokratikus a működése, ezen mielőbb változtatni kell. Jogosak az aggodalmak, hogy egy ilyen szerkezetű Európai Unió nem lehet soha kellő demokratikus kontroll alatt. Annál is sürgetőbb az átalakítása, mivel ahhoz, hogy az egymáshoz ezer szállal kötődő tagállamok működőképesek legyenek, hogy az EU geopolitikai szerepét betöltse a térségben, hogy polgárainak jóléte, szabadsága és biztonsága végre biztosított legyen, számos téren egységesülnie kell.
Evidens, hogy egységes külpolitikára van szükség. Oroszország nyomulása, az amerikai nyomás a TTIP mielőbbi aláírására nem kellően áttárgyalt, nem kellően megvizsgált állapotában, a régió számos biztonsági kockázata mind ezt teszi szükségessé.
Az egységesülő adójog és adózási szabályozás késleltetése súlyos milliárdok kiesését eredményezi összeurópai szinten. A multikkal kötött nemzeti különalkuk csupán egy kis részét hozzák be az elmaradt adóbevételeknek. Az úgynevezett „dupla ír szendvics” úgynevezett adóoptimalizálási játszmája hosszas nemzetközi bíróság előtti pereskedés után talán letörhető, de egységes adójog és egységes adórendszer nélkül folytatódni fog a macska-egér harc.
A brit populisták a helyi Orbán Viktorral, Cameronnal az élen az egységes munkaügyi szabályozás helyett protekcionista foglalkoztatás- és szociálpolitikát kezdeményeznek, ettől remélve – nem is alaptalanul – népszerűségük növekedését. Holott a brit munkásosztály hosszú évszázadok alatt kivívott vívmányait fenntarthatóan csak az összeurópai egységes munkajoggal, a szociális rendszer stabilitását egységes, de legalább konvergáló szociális jogrendszerrel lehet biztosítani.
Az Oroszországnak energetikailag kiszolgáltatott EU-tagállamok kérdése is megoldatlan. Bulgária, Csehország, Szlovákia, Magyarország és a balti államok fölgázszükségletüknek több mint kétharmadát (!) Oroszországból szerzik be. Egy egységes energetikai és nyersanyagbeszerzési rendszer az unión belüli egyenetlenséget addig is megszüntetné (így az Európai Unió döntéshozatala orosz meghekkelésének terét szűkítené), amíg az alternatív, kis fajlagos emissziójú alternatív energiaforrások (szél-, ár-apály-, napenergia, geotermikus energia) fejlesztése és a Norvégia felől növelt gázszállítási kapacitások kiépítése megtörténik. Ez egyben geopolitikai stabilitásunkat is növelné, ami nem elhanyagolható szempont.
És persze a biztonságpolitika. A belbiztonság kérdése. Bár a magyar miniszterelnök arról szónokol, hogy Brüsszel veszélyt jelent a magyar szabadságra, a leszerepelt TEK-je mellett okosabb volna egészen sordino beszélnie a kérdésről. Az Európát egységesen veszélyeztető, a schengeni szerződés következtében szabadon mozgó, sejtekben működő és a szegmentált szolgálatokkal igen nehezen nyomon követhető terrorizmus, legyen az nacionalista vagy iszlamista, az információcserére épp mostanában szerződő nemzeti titkosszolgálatokkal és belbiztonsági szervekkel ugyan valamelyest jobban felügyelhető, ám a valódi hatékonyságnövekedést egy egységes európai belbiztonsági szervezet jelentheti. A terrorveszély-helyzet néven futó törvénytervezet aligha megoldás, ha nem történik egységesd információszerzés és egységes elhárítás. Pontosabban megoldás, csak nem egészen arra, amit állítanak róla az állampárt prominensei. Másra kétségtelenül alkalmas, de a nyílt önkényuralom lehetőségét biztosító törvényt – ha más párté a hatalom – még a szélsőjobb sem támogatja.
Miközben lángoktól öleltünkben a helyi hatalom meg akar menteni minket Brüsszeltől, a kiút kizárólag az átláthatóbb és demokratikusabb uniós működés lehet. Miközben bársonynesz-ingatónkban az otromba, a mentális vulgaritás határait súroló provincialitásban tobzódik az uralkodó állampárt, a szigorú feltételekhez kötött uniós egységesülés lehet csupán a kiút.
Igen, releváns kérdés, amire Orbán rájátszik. Az uniós adózási egyenetlenség, a munkavállalói jogok és a szociális jogok jelentős eltérése mind éppoly megoldandó, a nemzetállamok számára is vizsgálandó kérdés, mint a biztonságpolitika, az átláthatóság és a demokratikus működés.
De ezekre a kérdésekre lehet tisztességesen és hatékonyan is válaszolni.
Mert van jó válasz.
A több Európa.

A több sebből is vérző törvény alapján megszületett válsághelyzet kihirdetése a törvényben foglaltaknak megfelelő indokok nélkül történt. Immáron több hete áll fönn törvénytelen állapot, alkotmányos válság. A valódi válsághelyzetet tehát a miniszterelnök és tettestársai okozzák.

fotó: Index

A kormánytöbbséget egy ennél is kegyetlenebb felhatalmazásra jogosító törvényt is megpróbált már keresztülvinni, az ún. terrorveszély-helyzetre vonatkozó törvényt. Olyannyira kilólott a lóláb, hogy még a szélsőjobb sem szavazta meg, így nem lett meg hozzá a kétharmad. De a jelenlegi törvény is egyfajta magyar felhatalmazási törvény, ha lassabban is tudnak élni vele. És a kormányerők nem akarnak várni: a válsághelyzet életbe lépésének feltételeit sem várták meg!

Amennyiben kétségünk lenne a rendszer autoriter voltát illetően (amit nem cáfol az, hogy kis olvasottságú blogokon kritizálható, az cáfolná, ha az állampárt közpénzből, adóforintjainkból finanszírozott propagandamédiájában, a gúnyból még ma is közmédiának nevezett állami rádióban és televízióban néha a kritikai észrevételek is megjelenhetnének, ha az állampárt gazdasági, hatalmi, politikai visszaéléseit és durva elnyomó gesztusait kritizálók biztosan tudnák, hogy nem eshet bajuk – és sorolhatnám), amennyiben még van, aki törökgáborkodó méla bölcsességeket büffent a nagyvilágba a kiírt szabad választások és a demokratikus rend megléte közti közvetlen kapcsolatról, akkor – ha a 2014-es választások EBESz-jelentése után nem is, mert az EBESz-t biztosan Soros György, Brüsszel, a Washington – Tel-Aviv – Katmandu – tengely, a piréz lobbi, a buzilobbi, a tudjukkik világösszeesküvő tanácsa a terroristákkal összefogva pénzel, mer' megmották a kocsmába' is, és ha a leplezetlen és agresszív közvagyon-rekvirálásaikig nem is, mer' azokislopnak, há' ezek legalább nem szégyenlik, és ha a végtelenül tisztességtelen és egyoldalú bűnüldözésükig, ami leginkább az államilag szervezett bűnszövetkezeti tevékenység felderítésének akadályozását jelenti, mer' a Gyurcsányi meg szemeket lövetett ki –, de legkésőbb a Nemzeti Választási Irodában történtek után mindenkinek le kellett esnie, milyen jellegű rendszert font körénk Orbán Viktor és politikai, gazdasági, újságírói vazallusrétege.

Persze az is komoly kérdés, hogy a rendszer végleges kifejlődésében és fennmaradásában milyen felelősség van a jól fizető, kényelmes ellenzéki zsámolyokra telepedő ellenzéki képviselőknek az EBESz-jelentés után – ezt majd a rendszerváltás után fontos volna vizsgálni. De az már végleg kimagyarázhatatlan, hogy az NVI-nél történtek után bármely párt a 2018-as szabad választásokra készül, bízva a választói akarat kifejeződésében! Minden olyan erő, amelyik a jelenlegi kondíciók közepette mostantól bármilyen választáson részt vesz a jelenlegi kondíciók alapján, az Orbán Viktornak és szolgáinak politikai tettestársa – kimagyarázhatatlanul. Az meg igen elgondolkodtató, hogy korunk politikai Piszkos Fredje, még pontosabban az Orbán-rendszer lebontásának egyik legnagyobb akadálya, Gy. Fletó volt az egyetlen, aki fölvetette a szecesszió kérdését, így majdnem korrekt volt. (Korrekt akkor lett volna, ha kivonul párttársaival – a többiek döntésétől függetlenül. De elmondta, hogy most már nem maradhatnak a Parlamentben – aztán maradtak... Ízléses emberekkel van tele korunk politikai elitje!) Orbán és Lázár, Habony és Kubatov, Németh Szilárd és Kövér László politikai tettestársa tehát Vonától Tóbiáson, Szigetvárin és Gyurcsányon át Schifferig, Szabóig és Fodorig mindegyik. Evvel el kell számolniuk majd előttünk.

De a kivonulás fő oka talán még mindig adott, még menthetik maradék, igen sovány becsületüket és politikai hitelüket: a válsághelyzet országos beveztetése jogellenes, tehát önkényuralmi tevékenységnek minősül. Mindegy, hogy alkalmazzák-e bárkivel szemben, mert a kihirdetése önmagában fenyegetően hat az alkotmányos jogokkal élni kívánó állampolgárokra. Erre hivatkozva még tehetnek valamit Orbán eddigi ellenzéki tettestársai.

Persze alkalmazhatják is a jogszabályokat. Ám érdemes fölhívni rá a figyelmet: bármilyen apró alkalmazása később a bíróságokon – ha végre eltüntetjük ezt a rendszert – az alkotmányos rend elleni szervezkedésnek, rosszabb esetben alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló cselekedetnek fog minősülni.

Csak sok sikert kívánhatunk az állampárt minden civil és nem civil katonájának a további szolgálathoz!

Önkényuralminak tekinthető-e a jelenlegi trend?

Ez az időszak az ünnepeké.

A téli napforduló számos kultuszban jelentős esemény volt. Az egyik jelentős elterjedésű ókori vallási rendszerben, a Mithrász-misztériumban erre az időszakra tehető az egyik legjelentősebb ünnep. Az általában is elmondható, hogy igen régi a különböző kultikus irányzatoknak a téli napforduló ünneplése. A világ számos táján és számos korban kapcsolódik és kapcsolódott hozzá szakrális ünnep. Általában a fény eljövetele szellemi és anyagi értelemben is a gazdagodást és az újjáéledés reményét szimbolizálta és szimbolizálja.

A zsidó vallásban a Makkabeus-felkelés győzelmének emlékeként maradt meg a Hanuka ünnepe. Itt is megjelenik a fény szimbóluma: a szentély bálványoktól megtisztítása után az egy napra elegendő rituálisan megfelelő olaj csoda folytán nyolc napra elegendőnek bizonyult, így a menóra nyolc napig égett. A Hanuka tehát értelmezhető a spirituális megtisztulás utáni új világosság szimbólumának is.

A keresztény vallásban a messiás megszületésének ünnepe kötődik az időponthoz. Bár a történeti Jézus – amennyiben a létét kétségbe vonók tévednek és valóban élt – valószínűleg tavasszal született, a születés ünnepe a napfordulóhoz kötődött az idők folyamán. A Szent Család – egy menekülő zsidó pár – kitaszítottan keresett menedéket, majd, mivel nem fogadták be őket, mintegy hajléktalanként, jászolban született a Megváltó. A történet nem csupán a szolidaritás hiányáról szól, és nem csupán a legnehezebb időkben, az elhagyatottságban születő reményről, hanem a kitaszított, „sötétbe taszított” emberben szunnyadó lehetőségről is. A három pásztor és a három királyok hagyománya alapján arról, hogy a teljes kiűzöttségben senyvedőkben is ott lappang Isten – vagy az unitáriusoknál és a szombatosoknál a tökéletes ember –, a közösségnek tehát fontos így viszonyulnia minden tagjához és minden jövevényhez.

Mindenkinek hite szerint evvel kíván a blog szerzője békés, reményteli napokat.

Boldog napforduló-ünnepet, hág száméáh, áldott karácsonyt!

A rezsim lassan elfoglalja a nyelvet és gyarmatosítja a társadalmi gondolkodást. Szívósan kiiktat mindent, ami az elnyomást, a kizsákmányolást, a hatalom logikáját felszínre hozhatja, láthatóvá és nyilvánvalóvá teheti. A törzsi-mágikus gondolkodás nyelvi rétegeit terjeszti – szoros szövetségben és együttműködésben a szélsőséges, de korántsem radikális (azaz nem gyökeresen eltérő) jobboldallal – masszív kitartással. Evvel olyan zsigeri struktúrák és szándékok tömeges kiépítését célozza, amelyek – a gondolat és a beszéd hatalmi gyarmatosítása révén – vita és eszmecsere, érvek helyett zsigeri reflexeket építenek ki, várnak el és kényszerítenek ki a társadalomban.

Eszmecseréről szó sem lehet, mivel – épp mágikus alapjai miatt – a hatalom kézben tartásán túl nincs mögötte semmilyen ideológia, nincs semmilyen értékszemlélet (a hatalom kézben tartásán túl): de eredményez egy ideológiai közösségi tendenciát. Méghozzá radikális (gyökeres) módon eltérőt a működésképes modernista társadalmakétól. És épp ezért kiszámíthatatlan, hosszabb távon nem kézben tartható a köznapi eredménye.

Láttunk már ilyet Köztes-Európában többször is, nem volt egyik sem sikertörténet az életminőség szempontjából. Ma például arról beszél Őfőméltósága, hogy az „egészséges józan ésszel” szemben az Európai Unió túlzottan foglya az ideológiáknak.

Valahol közös gyökere van ennek a bölcsészettudományokkal szembeni vehemens, primitív ellenségességével. Ahol egy országban jelentős számban vesznek részt a közügyekben a kérdések, jelenségek, problémák alapos elemzői, a megoldást – nem pedig az elfedést – kereső polgárok, ahol a vita az értékek és érdekek megfogalmazásának készségével alakul ki, és ahol ez visszahat a közösségre is, van esély a hosszú távú – időnként rövid távon kényelmetlen, de valódi – megoldás meglelésére. Az ösztönszerű, állati reakciók viszont viszonylag ritkán hoznak pozitív össztársadalmi hozamot. Az azonban kétségtelen, hogy a nyelvi és eszmei szempontból autonóm társadalom kevésbé szorul rá az alávetettségre, a vezetésre. Így aztán az autonóm eszme minden hatalomnak ellensége.

Amikor a saját történeti vagy most képződött közös ügyeink intézését kiveszik a kezünkből, amikor önrendelkezésünket, a reflexió jogát a tényekről a haza, a nemzet vagy a fejlett nyugati demokráciák nevében kész megfelelésekbe darálják (milyen haza, milyen nemzet és milyen demokrácia az, amelyiknek a nevében ilyesmi normális?!), amikor ügyeink megoldása helyett a kinevezett hibásak (bibsik, cigányok, buzik, nyuggerek, feminonácik, komenyisták, fasiszták) emlegetése kezdődik, amikor kulturális-közösségi nyomás alakul ki arra, hogy a jelenségek közösségi vizsgálata helyett az egyén pozíciójának értelmezése és megfelelése történjen értelmetlen nyelvi sablokonkon és közhelyeken keresztül, a már kialakult szellemi gyarmatosítás, elnyomás gyümölcseinek learatása folyik. Közös céljaink kialakítása helyett egyéni álmok közösségbe szugerálása révén tűnik el a lehetősége a közös életminőség-javulásnak.

Csak rajtunk múlik, mennyire tartós ez. Ha – immáron – komoly és fáradságos munkát vállalva visszavesszük a nyelv autonómiáját, fölszabadítjuk magunkat a gyarmatosított gondolkodás alól, akad némi esélyünk.

Persze ez csak az első lépés.

Sok munka vár még ránk.

És sok buktótató is.

Mert a tömegesen gyarmatosított elmének könnyebb a kényelmes elnyomás, mint a nehéz munka.

(A Házmester Úr megint szellentett egy nagyot a száján át – de ezt már neki is le kellett íratni, ekkora bűzt nem tud teremteni magától. Őt erre tartják, mint Gulyás Gergelyt az emberarcú NER-társnak. Semmiről nem szólnak szegénykék, csak ennyiről. Most akkor arról megy a vita – végtelen komolysággal –, hogy emberek-e a nők. A sajtó meg teljesen rácuppant. Így megint baromságokról beszélget a média a valós dolgok helyett. Holott annyit kellett volna csak leírni, hogy „Hát, igen, a Házmester Úrnak kicsit rossz a gyomra vagy a szellemi kapacitása, így sajnos a vasárnapi asztalra is gyakorta odaszellent jó büdöseket – de mit tegyünk, nem ezért szeretjük, tudjuk, hogy a szórakoztatóiparban sok megpróbáltatás éri!” Esetleg eldúdoljuk magunkban a „Nálatok vannak-e állatok?” című korszakos bárgyatagságot, miközben megállapítjuk magunkban, hogy igen, vannak. Nincs tovább. Normális ember nem vitázik őstulkokkal és őstulkokról. Főleg, ha nincs miről.)

(Amikor a Nemzet Poszátája is odaeregetett, ezért a cukrásza úgy döntött, nem ad neki több ingyenkrémest, mert meg kell tanulnia, hogy asztalnál, mikrofonnál nincs mód a szellemi fingásra, a cukrász legnagyobb megrendelője, a NER befenyített. Ez nyilván néhány milliárdot fölemészt közpénzünkből. Ha másért nem, a kértalanítási per miatt, mivel a cég részvényei elszálltak a mélybe a kormánybejelentés miatt. Ilyen ez, tisztelt tőkebefektetők, amikor egy ilyen kafferbivallyal üzletelnek, mint amilyen az Orbán: néha odadöf a szarvaival, mert megcsípte egy szúnyog vagy mert valamelyik csordatagnak helyet akar csinálni. Ezt az RTL már megtanulta, most, hogy az Origo beáldozása révén jó bizniszeket remélt a Telekom csoport, kénytelenek ők is megtanulni. Jó volna, ha e két esetből mindenki más is tanulna, és nem áldozná be a maradék biztosítékait – mint pl. a sajtószabadságot – a remélt, de egy kafferbivallyal sosem biztos haszon reményében. Így jár, aki a korpotratív-autoriter rezsim kafferbivalyával üzletelget...)

Sikerült megint elterelni, meghekkelni a közbeszédet. Éppúgy, mint a "menekültkérdéssel". Igaz, Paks II. ügyeiben egyre jönnek ki az adatok, egyre védhetetlenebb. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az ország közepén egy gazdasági és politikai atombombát építenének. Hogy nemzedékekre eladósítanák fölöslegesen a nemzetet, miközben egy elmebeteg és kegyetlen államnak, Putyin államának láncára kötnék az országot. Igaz, az új század hazaárulását, a magyar vidék ellehetetlenítését, napszámosok, jobbágyok tömegének és néhány tucat új grófi szérű birtokosának kietlen vidékévé tételét, az új földtörvényt (amely minden kormányzati állítással szemben külföldi tulajdont is lehetővé tesz – de nem ez a legnagyobb gond vele) próbálják áterőszakolni – nem is sikertelenül – a NEP NER lovagjai. Igaz, amint azt a Szent Imre kórház vagy a feketeruhás nővér hősies példája is mutatja, az egészségügy romokban, az orvosok és nővérek menekülnek, amelyikükben egy csöpp öntudat és hivatástudat van, az föláll a helyéről, mert nem hagyja, hogy a keze közt ne kapjanak ellátást a betegek. Igaz, a gyermekéhezés marad a régiben, de van cserébe hit- és erkölcstan. A nemzeti nyomor kultúrája újabb évtizedekre belénk szikkad.

A legnagyobb ellenzéki párt azt ígéri minden szavával és minden szimbólumával, hogy nemzetibb és együttműködésibb rendszer lesz a regnálásuk alatt a nemzeti együttműködés rendszerénél. Korporatívabb, autoriterebb, kevesebb szabadságjogot biztosító – így az állampolgárok számára ellenőrizhetetlenebb és befolyásolhatatlanabb –, és nyilván beláthatatlanabb hülyeségeket eredményező döntésekkel teli rendszert ígérnek. Meg rendet. Aminek már igazán ideje – csak József Attila meg ne tudja, hogy nem a szabadság szüli!

Mindeközben Gy. Ferenc, T. József, K. Gergely, F. Gábor, Sch. András, Sz. Viktor NER-tettestársak – tudomást sem véve arról, hogy a kétharmados törvényeknek és kétharmadosan bebetonozott megbízható NER-társaknak betudhatóan a kiépült pártállami rendszer megváltoztatásához kevés a kormányváltás – kormányváltásra készülve, asztalt verve, elszántan ordítják, hogy „Ejnye, no, ez már igazán nem járja!”, aztán konok és harcos ellenállásukkal orcájukon helyet foglalnak az Orbán Viktor Őfőméltósága kegyelme által számukra biztosított ellenzéki zsámolyokon. Ők a mi Kasztner Rezsőink: jó pénzért kiváltanak egy-egy kicsiny társadalmi csoportot legalább ideiglenesen a megsemmisülésből. Már amennyire és amennyit kimentenek.
A rendszer már olyan szinten nem képes a döntései következményeit előre tisztázni, hogy nemhogy a náci dohányboltokban – Lázár János barátainak és tettestársainak boltjaiban –, a saját klientúrájukat is bajba lökve van ellátáshiány (persze csak ideiglenesen – és őket szánja a fene), akár a hetvenes években, de a közalkalmazottak és köztisztviselők jelentős részének fizetése is késve érkezik meg. Az ellenzék meg még mindig nincs kint az utcán. Akár közösen, akár tisztán, egyedül. De nehezen is tudna: a teljes sajtó hűen szolgálja az összes kormányzati médiahekket.

De a menekültektől megmentjük Európát, hál' Istennek! Akkor jó, ezért akár éhezni is érdemes!

Azt hiszem, a kollektív paranoid téboly látlelete jól kiállítható erről az országról.

Meg a töketlen önsorsrontásé.

1933. március 23-án a náci Németországban megszavazták az ún. felhatalmazási törvényt. A törvény törvényalkotó jogkörrel ruházta föl a végrehajtó hatalmat, hogy törvényt alkosson. Ez a kancellár-államfőnek, Hitlernek teljhatalmat biztosított.

Égünk, mint a Reichstag

2015. augusztus 28-án a Fidesz és a KDNP nyolc képviselője benyújtotta Egyes

törvények Magyarország államhatárának hatékonyabb védelmével és a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról címen a rendőrségi törvényt módosító javaslatát. A törvényjavaslat szövege többek közt tartalmazza

35/B § A rendőrség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, a járványügyi intézkedésk biztosítása céljából

a) útvonalat, közterületet a forgalom elől elzárhat, a forgalmat korlátozhatja,

b) nyilvános és közforgalmú intézmények működését korlátozhatja, magánlakásba – külön írásos

c) utasítás birtokában – ellenőrzés, a helyszín megfigyelése és biztosítása céljából beléphet, és ott tartózkodhat,

d) területet, épületet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék, illetve az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti.

A 39 § egy új ponttal egészül ki.

A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve

l) tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, Magyarország területén jogellenesen tartózkodó személy felkutatása érdekében, ha alaposan feltételezhető, hogy a

magánlakásban ilyen személyek tartózkodnak. (Kiemelés a blog szerzőjétől.)

A törvénymódosítási javaslat az eddig törvények által nyújtott biztonságot meg nem haladó mértékű egészségügyi hatósági kockázatkezelést eredményez. Azaz az eddigi jogszabályok is biztosították a járványveszélyek megelőzését. Ugyanakkor a javaslat egy meg nem határozott új jogi fogalmat kíván a magyar jogba emelni, a a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát. Ennek definiálását elmulasztja. És ami még fontosabb: nem határozza meg, mely állami intézmény vagy személy jogosult az új válsághelyzet megállapítására. Azaz egy de facto szükségállapot bevezetésének jogköre nincs meghatározva!

Az új rendőrségitörvény-módosító javaslat olyan alapvető társadalmi funkciókat kíván korlátozni, mint a közterületek használata, a közintézmények működése (amilyen pl. a Magyar Országgyűlés is...), emellett a 39 § alapján a magánszféra tiszteletben tartása is megszűnik feltételezés (tehát nem a magyar jogban bevett gyanú fogalma!) alapján!

Az új törvénymódosító javaslat elfogadása kis lépésekben a náci felhatalmazási törvénnyel azonos eredményre vezet. A meghatározatlan jogkörök és az új, definiálatlan tényállás (tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet) egy korlátozatlan és korlátozhatatlan végrehajtói hatalmat eredményez, amely mind az egyéni (magánlakásokba feltételezésen alapuló rendőrségi behatolás), mind a közösségi szinten (közintézmények működésének felfüggesztése) önkényes és definiálatlan szabadságkorlátozást tesz lehetővé.

A javaslat a teljes önkény jogi alapjainak ágyaz meg – anélkül, hogy az eddigi jogszabályokhoz képest bármi új társadalmi hasznot biztosítana.

A náci felhatalmazási törvény és a fidáci „válsághelyzet-törvény” közti különbségek számosak. Az utóbbi pl. magyar nyelven íródott. De ez nem menti föl a benyújtókat – és az esetleges igennel szavazókat sem.

A menekültügy: ürügy. A teljhatalom: kollektív szolgaság.

Orbán! Maga akkora lúzer, mint ide Nagykáta! Mi a fenét keresnek még itt a menekültek? Miért nem hagyja, hogy oda menjenek, ahová akarnak, és ahol pont várják és befogadják őket: Németországba? Értem én, hogy el kell terelni a figyelmet a földrablásról, az újabb grófi szérűk haveroknak és tettestársaknak adományozásáról, a magyar vidék végső tönkretételéről, de mit kell szórakozni a szerencsétlenekkel? Megéri "tematizálni" velük, akik ezt az országot magasról ejtenék, ha nem tartaná itt maga meg a többi kocsmabölcselkedői szintű tahó haverja?!

fotó: Hír24

Ott ülnek tömegesen a pályaudvarok környékén a menekültek, mert maga nem hagyja fölszállni őket a Németországba tartó vonatukra! Orbán! Legalább annyi borsszemnyi agya lehetett volna, hogy ha már szórakozik velük, mert fél százaléknyi választói népszerűség-növekedést remél ettől, mobil illemhelyeket meg zuhanyzókat odaszervezzen valahogy nekik annak a sok millárdnak a töredékéből, amit a határzár nevű debil és haszontalan játékára költ! Ha nem emberségből, nem azért, hogy a menekülteknek jobb legyen – mert belátom, a maga kocsmai világképébe ez a fajta humanizmus nem fér bele –, legalább azért, hogy ne okozzanak ferőzésveszélyt! Mert hiába léptek be egészségesen határon, ha itt bármelyik elkapja a megfelelő bacillust a tőlük telezsúfolt aluljárókban bárkitől, akár magyar állampolgároktól, olyan diftériajárvány vagy tífuszjárvány söpörhet végig az országon, itt, az Európai Unió éllovas országában, ami olyan jól teljesít, hogy száz határról csodájára járnak majd!

Értem én, hogy meg akarja mutatni, micsoda gondot okoznak ezek a migráncsosok nekünk, ezért zsúfolja be őket az ötszáz fős menekülttáborokba ezrével, hogy aztán amikor kitörnek onnét és inkább az utcát választják, megmutassa, milyen jól rendet tud teremteni. Veszélyt okoz, hogy aztán megvédhesse ettől a veszélytől a közt. Persze, ez a legkisstílűbb maffiatmepó, amin csak az nem lát át, aki tényleg elhiszi, hogy maga gondol valamit a világról, a társadalalomról, a nemzetről. Pedig maga is tudja, hogy már nagyon kevesen maradtak ilyen naivak. De nem is ez a baj, ez csak gusztustalan, amilyen maga szokott lenni, Orbán! Ez csak azoknak a szadistáknak öröm, akik a szélsőjobbon attól élveznek, ha valakinek rossz. A baj az, hogy közben a közegészségügyet veszélyezteti a középszerű kis praktikáival.

Ezek az emberek több mint kilencven százalékban az Iszlám Állam elől menekülnek. Tudja, az elől a vadállati hatalom elől, amelyik időnként kampányszerűen élve éget el embereket, ha éppen nem a lefejezéssel bíbelődik. Az elől, amelyik egy nyilvánosságra került térkép szerint a nagy iszlám államközösség részének tekinti nem csak a teljes Közel- és Közép-Keletet, nem csak Indiát, nem csak Észak- és Közép-Afrikát, nem csak a Balkánt, de – az Ibériai-félsziget mellett – a volt török hódoltságot is. Ezek az emberek a pályaudvarok környékén az elől az őrült fegyveres hatalom elől menekítik az életüket, amelyik az egyik iszlám kalifátusa részének tekinti Pécset, Szegedet, Kecskemétet, Kaposvárt, Egert, Budapestet. Ezek a menekültek potenciális szövetségeseink, maga meg játszadozik velük, elriasztja tőlünk őket Orbán! Akkora lúzer, hogy nem fér rá a térképre!

Mondja, Orbán, nem érzi, hogy ha nem lenne ennyire aktív, mennyit használna? Nem dobnánk ki milliárdokat a haszontalan, de csilivili határmenti kerítésére, de a menekülttáborokat sem kellene bővíteni (pedig bőven jutna a kerítésre költött pénzből erre is), mobil wc-ket sem kellene vásárolni, legföljebb néhány millió forintot befektetni információs pultokba, hogy könnyebben megtalálják a szerencsétlen menekültek a müncheni gyorsot. Így nem szorulnának az embercsempészekre, ami azt eredményezheti, hogy kicsit visszaszorul legalább ez az ága a bűnözésnek. Persze ha kampánypénzt meg egy kis mellékest remél az embercsempészetből is – mert akkora szívességket tesz nekik a mostani intézkedéseivel, hogy ennek kis mértékű viszonzása is sokat hozhat a konyhájára –, akkor más a helyzet. Akkor nyilván megérte az a minap megfulladt hetvenegy szerencsétlen is. Pénz beszél. Plusz egy-két százalék a pártnak meg plusz néhány millió a kasszába megér néhány tucat emberéletet, értem én. De az ilyen kemény csávókkal, mint az embercsempészek, jobb ám vigyázni! A kispályás balfácánok, mint maga, nagyot bukhatnak, ha ki akarnak szállni! Megéri ez? A menekültek úgyis mindenképp Németországba mennek. Merkel várja őket.

Maga meg megválthatná közben a világot a haverjai és cselédei körében a kocsmabölcsességeivel otthon, vagy felőlem a kedvenc stadionjában is!

Hát nem nyerne mindenki, ha kevésbé volna tevékeny, Orbán, maga szerencsétlen lúzer?!

Amit Ady, Bartók, Berény és még számosan megkíséreltek egy évszázada, a magyar hagyományok talaján állva a modern, a törzsi gondolkodást meghaladó közösség megszületésének elfogadtatását, meddő és gyászos végű próbálkozás volt.
Nincs mentségünk: mi hagytuk magunkat elbutulni és gyér közhelyekbe burkolt, önsorsrontó önámításba süllyedni. Mert nem a "háttérhatalmak" titkos összeesküvése által válunk gyarmattá, hanem az önazonosságunkkal szembenézés elmulasztásával, a csecsemői önáltatással és önimádattal, a közösségvállalás és közösségalkotás helyetti bűnbakok, árulók, ellenségek keresésével és kreálásával. Gyengék vagyunk, hogy megvédjük magunkat a globális tőke és a globális fogyasztói kultúra romboló mozzanatai és hatásai ellen, mert gyöngék vagyunk önnön hiú és kisded narcizmusunk, önfölmentésünk ellen harcolni, gyöngék vagyunk szembenézni önmagunkkal, gyöngék vagyunk minden hibánkat és erényünket pőrén látni, magunknak őszintén bevallani. Az a kultúra, amelyik félelmen és haragon, önsajnálaton és ellenségek kiötlésén alapul, amelyik a közösség önmagán végzett munkája helyett másokra mutogat, önmagát emészti föl.
Ez a nemzet öngyilkos nemzet: a keresztyén és humanista értékek hosszú távú erejében nem mer hinni, a külső hatásoktól retteg, képtelen idomulni hozzájuk, fölhasználni őket, irányítani őket, hasznára váltani őket. Ennek a nemzetnek a kultúrája a sértettség és a félelem kultúrája. Ellenséggé álmodjuk mára nem csupán más nemzetek fiait, de önmagunkat is.
"Retteg a szegénytõl a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény."
Romboljuk önnön jövőnket. A szeretni tudás hiányával, a gyermeki, fölgyűlt, érthető, de romboló gyűlölettel, önkritikátlanságunkkal, önbecsapásunkkal, önáltatásainkkal.
Mi tesszük gyarmattá, egy eltűnő kultúra gyermekeivé önmagunkat. Mi emésztjük az időben semmivé a horvát nemesi családból jött Zrínyit, a szlovák anyától született Petőfit, a cigány apa nemzette József Attilát, a a zsidó ősöktől származó Radnóti Miklóst, a sváb családból eredő Weöres Sándort, a jász felmenőkkel bíró Juhász Ferencet - és ezt a nyelvet is, ezt a kultúrát is. A valóság vizsgálatán alapuló tisztességes tett helyetti hazug, gyűlöletből született mítoszokkal emésztjük.
Őseim idemenekültek Levédiából és Etelközből ezerszáz éve, hogy ne váljanak besenyővé, hogy megőrizzék és a korban érvényes módon fönntarthassák önazonosságukat. Utódaik ezer év alatt elvesztegették kemény munkájukat.
Az utolsó magyar nemzedékek egyike vagyunk. És nincs mentségünk: magunk pusztítjuk el a magunk kultúráját.

A gyűlöletkampány elterelés. Ebben igaza van Vágó Gábornak. Minden – egyébként ügyes, szimpatikus és tisztességes – plakátmém, minden fölhorgadó ellenzéki virnyantás háttérbe szorítja az új közbeszerzési törvény, a Questoron keresztül kormányközeliek által kiforgatott szerencsétlen állampolgárok, az érzéketlen és minden gátálás nélküli közpénzharácsolók, a gyermekéhezés döbbenetes elterjedtsége, a hazánkban régiókat sujtó afrikai nyomor ügyét.

Még Gréczy Zsoltnak is majdnem igaza van: a kialakult rendszer posztmodern-fasisztoid, ha Orbán nem is fasiszta diktátor, csak egy szánni való, hatalommániás nyomorult. De amíg ilyen általánosságokról beszélünk, a devizahitelesek sanyarú helyzete, az államilag irányított bűszövetkezet elburjánzása, a legfőbb ügyészség gayanított bűnpártolása, az MNB-n keresztül ennek kifizetése, a vidék élhetőségének végleges fölszámolása az új, fideszes grófok mohósága, latifundiumai által, az egészségügy teljesen fizetőssé válása, az oktatási rendszer halála, mindaz, ami a népharagot a zsebnáciktól a liberálisokon keresztül a rendszerkritikus baloldalig egységbe forrasztaná, hogy ezt a szemetet, amit NER-nek nevezünk, eltakaríthassuk közösen – mindez háttérbe szorul.

Igen, tudjuk jól, amit a szélsőjobb képvisel, az nem ennek a rendszernek a fölszámolását, hanem a kiteljesítését eredményezné. Igen, tudjuk jól, hogy sanda gazdasági és hatalmi szándékok húzódnak ott is a háttérben. De azokat, akik rájuk szavaznának, nehéz másként ráébreszteni a valóságra, mint hogy bevonjuk őket közös dolgainkba. És hogy egészen tisztán tapinthatóvá tesszük a számukra is: minden gyűlöletkeltés a mély problémák elrejtésére, elterelésére szánt eszköz, ami a megoldások ellehetetlenítését eredményezi.

Így hát igaza van azoknak, akik a paprikajancsi-bohózatot a halálbüntetésről legföljebb kiröhögték. Orbán meg akarta beszélni, majd miután jól megbeszélte magával, eredményre jutott: erről nincs mit gondolkodni. Ahogyan az idegenellenes idiotizmusnak is így eséllyel ilyesmi lesz az eredménye. (Hogy mennyit árt mégis mindevvel a kultúránknak azáltal, hogy a primitív, animális tahóságot legitimálja, érdemes lesz majd mielőbb beszélnünk, amint túlvagyunk ezeken az embereken – meg szerencsésebb esetben a tisztességes nép- és bírósági ítéleteken.)

Igen, sokat árt ez a gyűlöletkampány „tematizálásával” és kultúrarombolásával. Mégis hozott valami hasznot.

Két ember, két olyan tisztességes állampolgár, aki meg akar szabadulni a kollektív hallgatás bilincsétől, aki át akarja törni a lassan ránk szoruló félelem falát, polgári engedetlenséget kezdett.

Tettük által csak úgy mellékesen nyilvánvalóvá vált, hogy a hatalom letéteményesei az elherdált pénzekből megvalósított, két büntető törvénykönyvi tételt (a közösség elleni uszítást és a hűtlen kezelést) is fölvető cselekmények tárgyait kispályás autoriter rendszerekre jellemző módon védik a nem alapvetően erre kitalált állami erőszakszervezetekkel. Explicitté vált a sunyi elnyomás, így újabb társadalmi hozamot eredményeztek akciójukkal.

Ők ketten méltó harcostársaiként a fiatalon elhunyt Rózsa Milánnak a békés polgári engedetlenség kultúráját tartják fönn az autoriter idiotizmussal szemben. Bár a kormány és tettestársaik azt gondolták, elterelhető a figyelem gyűlölettel és ostobasággal, tévedtek. A nyílt és egyszerű, őszinte állampolgári megnyilvánulás mindig sok eredménnyel jár. A hazugság- és elnyomásháló láthatóvá tétele mellett most is valami hosszú távon jelentős és reményt keltő fordulatot eredményezett a sivár kampányukkal szembeni ellenállás: spontán kialakult egy polgári engedetlenségi mozgalom. A polgári öntudat kultúrája született ismét újjá. Jelentős hozama lesz még ennek az ország számára.

Kalocsai Kinga és Szeles András a reményt adták meg ennek a hazának. A reményt arra, hogy van eszköz Orbán Viktor rendszerének ellenállni. Hogy meg lehet szabadulni a félelem fogságából.

Kövessük őket, vigyázzunk rájuk! És segítsük, ahogyan csak tudjuk, megtartani a tisztesség, az állampolgár kultúráját!

Köszönjük, Kinga, köszönjük, András!