(A Házmester Úr megint szellentett egy nagyot a száján át – de ezt már neki is le kellett íratni, ekkora bűzt nem tud teremteni magától. Őt erre tartják, mint Gulyás Gergelyt az emberarcú NER-társnak. Semmiről nem szólnak szegénykék, csak ennyiről. Most akkor arról megy a vita – végtelen komolysággal –, hogy emberek-e a nők. A sajtó meg teljesen rácuppant. Így megint baromságokról beszélget a média a valós dolgok helyett. Holott annyit kellett volna csak leírni, hogy „Hát, igen, a Házmester Úrnak kicsit rossz a gyomra vagy a szellemi kapacitása, így sajnos a vasárnapi asztalra is gyakorta odaszellent jó büdöseket – de mit tegyünk, nem ezért szeretjük, tudjuk, hogy a szórakoztatóiparban sok megpróbáltatás éri!” Esetleg eldúdoljuk magunkban a „Nálatok vannak-e állatok?” című korszakos bárgyatagságot, miközben megállapítjuk magunkban, hogy igen, vannak. Nincs tovább. Normális ember nem vitázik őstulkokkal és őstulkokról. Főleg, ha nincs miről.)

(Amikor a Nemzet Poszátája is odaeregetett, ezért a cukrásza úgy döntött, nem ad neki több ingyenkrémest, mert meg kell tanulnia, hogy asztalnál, mikrofonnál nincs mód a szellemi fingásra, a cukrász legnagyobb megrendelője, a NER befenyített. Ez nyilván néhány milliárdot fölemészt közpénzünkből. Ha másért nem, a kértalanítási per miatt, mivel a cég részvényei elszálltak a mélybe a kormánybejelentés miatt. Ilyen ez, tisztelt tőkebefektetők, amikor egy ilyen kafferbivallyal üzletelnek, mint amilyen az Orbán: néha odadöf a szarvaival, mert megcsípte egy szúnyog vagy mert valamelyik csordatagnak helyet akar csinálni. Ezt az RTL már megtanulta, most, hogy az Origo beáldozása révén jó bizniszeket remélt a Telekom csoport, kénytelenek ők is megtanulni. Jó volna, ha e két esetből mindenki más is tanulna, és nem áldozná be a maradék biztosítékait – mint pl. a sajtószabadságot – a remélt, de egy kafferbivallyal sosem biztos haszon reményében. Így jár, aki a korpotratív-autoriter rezsim kafferbivalyával üzletelget...)

Sikerült megint elterelni, meghekkelni a közbeszédet. Éppúgy, mint a "menekültkérdéssel". Igaz, Paks II. ügyeiben egyre jönnek ki az adatok, egyre védhetetlenebb. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az ország közepén egy gazdasági és politikai atombombát építenének. Hogy nemzedékekre eladósítanák fölöslegesen a nemzetet, miközben egy elmebeteg és kegyetlen államnak, Putyin államának láncára kötnék az országot. Igaz, az új század hazaárulását, a magyar vidék ellehetetlenítését, napszámosok, jobbágyok tömegének és néhány tucat új grófi szérű birtokosának kietlen vidékévé tételét, az új földtörvényt (amely minden kormányzati állítással szemben külföldi tulajdont is lehetővé tesz – de nem ez a legnagyobb gond vele) próbálják áterőszakolni – nem is sikertelenül – a NEP NER lovagjai. Igaz, amint azt a Szent Imre kórház vagy a feketeruhás nővér hősies példája is mutatja, az egészségügy romokban, az orvosok és nővérek menekülnek, amelyikükben egy csöpp öntudat és hivatástudat van, az föláll a helyéről, mert nem hagyja, hogy a keze közt ne kapjanak ellátást a betegek. Igaz, a gyermekéhezés marad a régiben, de van cserébe hit- és erkölcstan. A nemzeti nyomor kultúrája újabb évtizedekre belénk szikkad.

A legnagyobb ellenzéki párt azt ígéri minden szavával és minden szimbólumával, hogy nemzetibb és együttműködésibb rendszer lesz a regnálásuk alatt a nemzeti együttműködés rendszerénél. Korporatívabb, autoriterebb, kevesebb szabadságjogot biztosító – így az állampolgárok számára ellenőrizhetetlenebb és befolyásolhatatlanabb –, és nyilván beláthatatlanabb hülyeségeket eredményező döntésekkel teli rendszert ígérnek. Meg rendet. Aminek már igazán ideje – csak József Attila meg ne tudja, hogy nem a szabadság szüli!

Mindeközben Gy. Ferenc, T. József, K. Gergely, F. Gábor, Sch. András, Sz. Viktor NER-tettestársak – tudomást sem véve arról, hogy a kétharmados törvényeknek és kétharmadosan bebetonozott megbízható NER-társaknak betudhatóan a kiépült pártállami rendszer megváltoztatásához kevés a kormányváltás – kormányváltásra készülve, asztalt verve, elszántan ordítják, hogy „Ejnye, no, ez már igazán nem járja!”, aztán konok és harcos ellenállásukkal orcájukon helyet foglalnak az Orbán Viktor Őfőméltósága kegyelme által számukra biztosított ellenzéki zsámolyokon. Ők a mi Kasztner Rezsőink: jó pénzért kiváltanak egy-egy kicsiny társadalmi csoportot legalább ideiglenesen a megsemmisülésből. Már amennyire és amennyit kimentenek.
A rendszer már olyan szinten nem képes a döntései következményeit előre tisztázni, hogy nemhogy a náci dohányboltokban – Lázár János barátainak és tettestársainak boltjaiban –, a saját klientúrájukat is bajba lökve van ellátáshiány (persze csak ideiglenesen – és őket szánja a fene), akár a hetvenes években, de a közalkalmazottak és köztisztviselők jelentős részének fizetése is késve érkezik meg. Az ellenzék meg még mindig nincs kint az utcán. Akár közösen, akár tisztán, egyedül. De nehezen is tudna: a teljes sajtó hűen szolgálja az összes kormányzati médiahekket.

De a menekültektől megmentjük Európát, hál' Istennek! Akkor jó, ezért akár éhezni is érdemes!

Azt hiszem, a kollektív paranoid téboly látlelete jól kiállítható erről az országról.

Meg a töketlen önsorsrontásé.