A kétpólusú pártpolitikai térben az utóbbi öt évben megjelent egy harmadik pólus: a köztársaság. Sólyom László ezt képviselte.

Ez nyilván kényelmetlen ügy: nem lehet kizárólag a barátok és üzletfelek szegfű-, narancs- és banánköztársasága boldogságában úszkálni, de bizonyos normákat és formákat is be kell tartani. Ez nem lehet könnyű azon a mentális színvonalon, amelyen nemzetünk nagyjai tobzódnak. Sólyomnak a demokratikus pártokat figyelmeztetnie kellett – hogy finoman fejezzem ki magam - az információs aszimmetriával visszaélés jogtalanságára az egyik, illetve a köztársasági intézmények funkcionális használatának etikai kötelezettségére a másik oldalon. Rájuk szólt, mint az óvodásokra, hogy ne hazudozzanak nyílt színen máskor, meg hogy tessék visszamenni a Parlamentbe, ha már oda delegálták a választók őket. A pártok persze úgy viselkedtek, mint az óvodások, joggal használta ezt a hangnemet. Ebből is látszik, hogy nem megosztó: a kritikátlan pártvazallusok és pártcsápolók egyöntetűen megharagudtak rá emiatt. Nemzeti egységet teremtett. A regresszív dichotómia diadalmenete jázmintapsikoltatóban (lángoktól öleltünkben, síró síneken siettetőnkben, bársonynesz-ingatónkban, stb.) folytatódik.

Igaz, az Alkotmány sokszor idézett, egységre vonatkozó 29. § (1) egészen pontosan így szól:

„Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Azaz nem mindenkivel egyenként ért egyet, hanem a nemzet egységét fejezi ki, méghozzá úgy, hogy eközben őrködik a respublika megőrzése fölött. Egységet kifejezni úgy is lehet, mint ahogy a jó öreg Göncz papa, aki mindig mosolyog, mindig a szeretetről beszél, időnként – teljes jó szándékkal – túllépi jogköreit, időnként nem érzékeli szerepének igazi jelentősségét és határait (Mádlről ne szóljunk, az egy vicc volt!), meg úgy is, hogy a megosztó zsebnapóleonokat a helyükön kezelve nevetség tárgyává teszi – utálat tárgyává téve magát a rajongótáborokban. Persze megválasztásakor jelezte, hogy nem a népszerűség a célja. Bejött. Úgy tűnik, a lokálisan uralkodó infantilis, törzsi függőségű néplelket is kiválóan mérte föl.

Kényelmetlen volt Gy. Pipi primadonnának és ex-miniszterelnöknek éppúgy, mint Orbanolini szürreálpolitikusnak. Nem kultiválta a pártkatonák kinevezését a független köztársasági intézmények élére, ezért megtartotta a kezében a jelöltállítás jogát. Nem kézivezérelhető, ezért nem számíthat újraválasztásra. Bajnaival tudott egyedül együttműködni. Ez persze Bajnai cincinatusi kiválóságát is jelzi.

Sólyom elnöki eszköztárával igyekezett a parciális és egyéni érdekek érvényesülésének határt szabni legalább a köztársaság intézményrendszerén belül. Törekedett arra, hogy a meglévő intézmények funkcióikat betöltve élhetőbbé és működővé tegyék az országot. Tett azért, hogy a kétdimenziós politikai gondolkodáson túl terjedjen mind a döntéshozók, mind az állampolgárok figyelme és igénye. Dolgozott a republikánus szellem terjedéséért és érvényre jutásáért.

Sólyom László az elmúlt öt évben a maga eszközeivel a demokratikus köztársaság utóvédharcait vívta. Időnként meglepően nagy sikerrel.

Úgyhogy biztosan nem választják újra.