Nem az a kérdés, hogy kemény csávók vagyunk-e a Valutaalappal szemben, hanem hogy mikor és hogyan teljesítjük a követeléseit.
Mert ugye keménykedni, azt lehet. A tárgyalások megszakítása bizonyára népszerű lesz a választók nagy része számára: olyan tökösek ezek a gyerekek, hogy még az IMF-nek is be mernek inteni! Ez jól néz ki. Ihaj-csuhaj!
Csakhogy a Nemzetközi Valutaalap elvárásainak sajnos meg kell felelni. Az ország külső adósságállománya bőven hatvan százalékot elérő, a hitelezők többek közt attól teszik függővé a további országfinanszírozást, hogy mit mondanak a wasingtoni pénzügyi főmuftik. Ha nincs tovább hitel (állampapírt nem vásárol többé a nemzetközi piac), nincs forrás és fedezet az állami tevékenységekre. Ezt nevezik erősen nyílt gazdaságnak, azt hiszem. Nem lesz gázár-támogatás, nem lesz fizetés a köztisztviselők bérére, az utak kátyúzására, a tanárok munkájára, az egészségügy működésére, meg még néhány dologra. Főleg ilyen külkereskedelmi mérleggel, ami minket sújt.
E blog íróját nehéz volna a modern kori kapitalizmus rajongásával vádolni, de még a közgazdasági összefüggések alapos és beható ismeretének rágalmával illetni is, ám ezt még egy átlagos tájékozottságú kutyaidomár is átlátja, ha érdeklődik a közügyek iránt.
Az a gyanúm, hogy ez az alapos beszólás a Valutaalapnak, meg a tárgyalások megszakadása az IMF és a kormány közt a belföldi választóknak szólt. Közelednek a helyhatósági választások, a népszerűség meg két százalékponttal csökkent erre a hónapra (már „csak” 68%, jaj, mi lesz így!), kellett a cirkusz. Igaz, a devizahitelesek megint a rossz végén vannak a gyönyörnek, de ezt majdcsak kimagyarázzák valahogy. Egy ideig megint zuhanni fog a forint a piacokon, aztán megint stabilizálódik és javul.
A megszorítások ugyanis láthatóan elkerülhetetlenek. Viszont a kormányzó párt(ok – hehe!) ezt nem szereti(k) nyíltan bevezetni. Jól fölmérték a hazai kulturális és szellemi viszonyokat. A csöndes megszorítás egyszer már bejött: az első Orbán-kormány idején sokat hozott a GDP-növekedés terén. Majd lesz megint – most mondjuk meghittnek nevezett – megszorítás, nem kell berittyenni! Nincs ugyanis választása a hatalmon lévőknek.
Az, hogy a globális pénzügyi piacok ma minden államra kikerülhetetlen kötelmeket és terheket rónak, a globalizáció alapvetése. Hiába minden tőkerendszer-ellenes kritika, ha ezt az apróságot – meg azt a civilizációs teret, amelyben a fogyasztás lehetősége komolyabban esik a latba, mint az alapvető szabadságjogok következetes érvényesülése – nem veszi figyelembe. Itt egy alternatíva van: valamiféle társadalmi kataklizma révén kiszakadni ebből a rendszerből. Az meg sok kellemetlenséggel – meg alighanem sok vérrel – járna. Nem hinném, hogy tömeges igény van rá akár lokálisan, akár globálisan.
Így aztán – megnyugtatandó a neoliberalizmus rajongóit és haszonélvezőit, valamint azokat, akiket az egész nem érdekel, csak annyi kerül látóterükbe, hogy már megint nem tudják fönntartani az autójukat, egyben kétségbe ejtve minket, akik a tőke globalizmusa ellenében a humánum univerzalizmusának valósággá válását szeretnénk – bizton állítható, hogy a tárgyalások megszakítása cirkusz a népnek. Üres, tartalmatlan keménykedés. Akinek úgy tetszik: hangemberség. Ha nyomon követjük majd a devizaárfolyamokat, látni fogjuk.
Ne aggódjatok, Bokros Lajos Baráti Kör nagyjai, közgazdászok és neoliberálisok! A Fidesz sem teljesen vak! Nyilván tudják a fiúk, hogy már régen nem ők döntenek ilyesmikben! Úgy tesznek, mint ha ellenállnának. Tökösen, kurucosan.
Aztán majd halkan, fű alatt megvalósítják az IMF programját.
Nem nehéz kitalálni, mit is kell tenniük.