Az új undokok mintha új stílust hoztak volna. Még mindig mindent a népért, és már a nép által is: nemzeti együttműködés, kétharmados bátor alkotmánymódosítások, az emberek emberének kinevezése, a nép jussának visszavétele a közszolgáktól. Mindent a nép által – látszólag.

De egy új köztisztviselői törvénnyel (meg a mt. rájuk vonatkozó passzusainak megváltoztatásával) a közigazgatás dolgozóit könnyedén elidegenítették maguktól. A „médiaalkotmány” a sajtómunkások preferenciáit határozta meg. Az új Alkotmány koncepciójával és a jogalkotással az írástudókat és az épeszű jogászokat késztették kritikára. Miközben a tőkéseket sem csalogatták maguk mögé, sikerült három kulcscsoport jogos undorát kiváltaniuk. Három kulcscsoportét, amelyik az életünk mindennapi minőségére (közigazgatás, jogszolgáltatás) és hosszabb távon tömegek állásfoglalására (média, írástudók) lehet hatással. Mindezt úgy, hogy „a nép által” kormányzás formái üresek, és ezt „a nép” is észlelni szokta, ha lassan is. A civil szervezeteket pedig – bár úgy tesznek, mintha konzultálnának velük – finoman kiszorítják a közösségi döntésekből és a kontrollból. Pedig a „civilek” - azok, akik hajlandóak és indíttatva érzik magukat közügyekért ingyen, szabadidejükből áldozva tenni – általában nem hülyék, és a kis közösségekben mérvadó lehet a véleményük. A látványosan személyre szabott törvénykezéstől a kevéssé aktív állampolgárok is viszolyognak, így kontraproduktív voltáról ne is szóljunk!

Szóval a civilizátorság címkéje ezekre a fiúkra is átragadhat.

Persze fáziskéséssel, mivel amint nagy jelentősségű és kényes döntéseket hoznak, mindig van valami ingyencirkusz. Ez ügyes. Időnként gyurcsányoznak egyet, esetleg cigánybűnözőznek; amikor például az Alkotmánybíróságot és a népszavazás intézményét kezdik ki és magántulajdont nyúlnak le, előtte a jó erkölcsbe ütköző végkielégítésekről bonganak (amit egy szintén aggályos adóval kívánnak megoldani, de egy ennyire szolidaritás-kasztrált országban rövid távon népszerűséget hozhat).

Aztán kezdődik a tánc. Először benyújtanak egy Alkotmánybíróságot jogköreiben durván korlátozó törvényt, majd – amikor antidemokratikus szelleme miatt sokan zúdulnak föl – módosítják. Megígérik, hogy tompítják annak alkotmányellenes élét.

Végül elfogadnak egy bizonyos szempontból még durvább verziót.

Vagy az egyik – egyébként valóban csak feudálkapitalizmusunkban nélkülözhetetlen – állami ellenőrző szerv, a Költségvetési Tanács működésének forrásait vonják el valami ürügyszagú indoklással, majd – amikor komoly fölhorkanás követi ezt – finoman visszakoznak, mondván, az alkotmányügyi bizottság nem támogatja.

Végül egy másik bizottságban mégis megszavazzák.

Aztán itt van még egy kérdés: megérkezik lassan körünkbe a jogbiztonság! A jogalkotásról szóló törvény a visszamenőleges hatályú törvénykezést ki fogja zárni jövő év január elsejétől. Azok a törvények meg, amelyek visszamenőleges hatályúak, nyilván gyorsan megszületnek-megszülettek mind még az idén. A mostani tendenciákat fölváltja majd az ellenkező, a jogállami trend.*

Mi folyik itt? Csak színjáték volna ez, hogy elmondhassák, hogy a véleményformálók szempontjait is mérlegelik? Mert akkor nagyon hülyén merészen csinálják! A legegyügyűbb rőzseszedő asszony, frakciószónok vagy főszerkesztő-helyettes számára is két napon belül világossá tehető, hogy a kormány oda-vissza táncikál, míg végül az eredeti ötleteinél is nagyobb baromságokat formátumú törvényeket fogad el. Ez jobb esetben azt üzeni az egyszeri választónak, hogy a hatalom céljai megvalósítása érdekében nem habozik cinikus tettekre ragadtatni magát. Rosszabb esetben az az üzenete, hogy a kormány nem tudja, mit akar. Hogy improvizálnak a fejünk fölött az életünkkel. Hogy a választottjaink hezitálnak. Hogy nem a kormány tervei valósulnak meg. Vagy hogy nincsenek is terveik.

És akik ezt vélik majd, még nem is a tudatosabb, a választásokon nagy arányban részt vevő rétegek tagjai. Azok ugyanis rosszabbakat is gondolhatnak.

Szóval modortalan, erőszakos, ám hezitáló civilizátor hírébe hozhatja így magát a kormány. Mondhatni, belelavírozhatja magát az agresszív töketlen szerepébe.

Csak azt nem tudom, mi következik ebből az alkotmányozásra, a szentkorona-tanra, valamint a királyságra nézvést.

Bár ha azt is így folytatják, akadnak sejtéseim.

*: Persze aggódni nincs miért: ha esetleg úgy alakul, hogy valamelyik kormányközeli barát, rokon vagy üzlettárs perbe kerül valamelyikünkkel, az alkotmányozó többség kizárólag a tárgyalási és határozathozatali napokra esetleg még megváltoztathatja ezt a jogalkotási törvényt, majd visszamenőleg a ptk. vonatkozó passzusait a megfelelő ítélet érdekében! (Ha meg sokat piszmog a bíró, a bírók jogállásáról szóló törvényt is...)

-------------------------------------------------------------------------------------

Megérkezett a hír: a magánnyugdíj-pénztárakkal is megjátszották a szokásosat. Először bejelentették, hogy tizennégy hónapig lenyúlják az oda fizetett járulékokat, valamint minél több járulékfizetőt visszaléptetésre késztetnek az állami pénznyelőbe. Aztán odanyilatkoztak, hogy a kellő kompenzációt mindenki megkapja, a választás lehetőségét senkitől nem veszik el. Végül a benyújtott törvényjavaslat a magánnyugdíj-pénztári rendszert de facto kivégzi.

Cinikusak vagy bizonytalanok?