Reágáló

Orbán Viktor az utolsó demokraták egyike ebben az országban. Ez abból is látszik, hogy a kormányverzió helyett az eredetit, a frakciójavaslatot támogatja.  A dolgot csupán némileg árnyalja, hogy a kormány csekély önkorlátozást is tartalmazó verziójával szemben R. Antal és a Fidesz-képviselők módosítója a minden kontrolltól mentes médiacsászárnő jogait totálissá terjeszti ki. Emiatt kicsit operetthuszár-jellegű e demokratikus (valójában populista) mozzanat. Szép, hogy a kormányfő a kormányhatalommal szemben lép föl a demokratikusan választott képviselők döntése mellett, de egy így szelektált frakció azért lehet, hogy mégsem a népfelség legszebb reprezentációja.
De Orbán Viktor – minden demokrata jelleme ellenére (mert ő egy jellem, ezt lássuk be!) – a munkavállalói jogok iránt kevésbé érzékeny. A sztrájk joga még a mainál is korlátozottabbá válik a most tervezett törvényjavaslatban. Ami egy olyan országban, ahol ennyire kiszolgáltatottak a  munkavállalói tömegek, bizony nem túl bölcs.
Az Alkotmánybíróság már kiherélve, a sajtó szabadsága is igen gyönge lábakon áll az új média...khm... alkotmánnyal, és sorolhatnánk. Az alapvető garanciák arra, hogy életünk élhetőségét intézményeken belül is kivívhatjuk, ha némi fáradtságot vállalunk érte, nos ezek a biztosítékok haldokolnak. Semmi nem ellenőrzi többé a hatalom birtokosait – legyenek azok választott arisztokráciánk, azaz a formális vezetők vagy informális hatalmasok, mint Cs. Sándor, D. Sándor, S. Lajos és egyéb élősködő rablók becsületes üzletemberek. Az intézményi szerkezet üres formává tétele által ugyanis a demokratikus intézmények bármikor a komoly befolyással bírók minden gát nélküli érdekérvényesítési terepévé züllhetnek így. Latin-amerikai populista bábdemokráciákban volt oly jól megfigyelhető, hogy amit a bányatulajdonos tröszt és a drogkartell közösen eldöntött, azt öntötték törvényi formába. (Erre volt választ a populár-demagóg baloldal hatalomra kerülése.) Európában ez viszonylag rég finomodott. De ami itt történik, bármikor visszahozhatja a régi szép időket. Ebben az országban így ki lehet majd kísérletezni, meddig lehet elmenni komoly következmények nélkül a hatalmi és gazdasági új-középkor kiépítésében.
Azoknak az intézményesített és jog által garantált szervezeteknek és formáknak, amelyek most visszaszorulóban vannak, alapvető föladatuk volt a tőkék – a pénz, a hatalom, az információ, a tudás – teljes és kizárólagos privatizálása (sajáttá tétele) és totális monopolizálása elleni védelem. Elhiszem, hogy a jelenlegi miniszterelnök minden szándéka az, hogy az eddigi oligopolikus helyzetet lerombolja, de amint a szerkezet ellensúlyait megsemmisíti, már személye sem lehet garancia ez ellen, hogy az oligopólium szennyét a monopólium pokla váltja föl.
Talán ezért kellene millióknak az utcára áradni és tüntetni az Alkotmánybíróság jogaiért, a sajtóellenőrzés centralizáltsága ellen, a munkavállalók sztrájkjogáért.
Ezek alapjogok. Aki ezeket hagyja csorbítani, az alapokat számolja föl – bármily demokrata is az imidzse!
Aki pedig kezdeményezi a kontroll csonkítását, a történelem legsötétebb figurái közé írja be magát.
Blogon ezt egy ideig még leírhatjuk. A cinkos némaság ma még nem indokolható a félelemmel, a fenyegetettséggel.
A cinkos elterelés, zajkeltés pedig semmivel nem menthető.