A hatalom hivatalos letéteményesei manapság nem engednek túl nagy teret a bloggereknek: önmaguk paródiájává váltak hosszú évek alatt Medgyessy D-209 Pétertől Draskovics Terrorelhárító Tiboron át Hoffmann Erkölcsábécés Rózsáig. Tevékenységük mára önmagáért beszél. Igaz, végtelen gazdasági és társadalmi károkat okoz.
De miközben virnyogva röhögünk a különféle idióták vergődésein – és talán a harmadik köztársaság dicstelen haláltusáján –, ne feledkezzünk el a háttérben húzódó hatalmi erők, a tőke lokális nagyjainak nemes virtusáról!
Botorság volna úgy vélni, hogy a dolgok csak ma mennek így bársonynesz-ingatónkban, vagy hogy csak nálunk működik így a rendszer. A kilencvenes évek önfeledt olajszőkítő–médiabirodalom-szülő–pénzváltó–őrző-védő–autópálya-építő korszaka – melynek lezárásaként Györgyi Kálmán legfőbb ügyész előbb bejelentette, hogy a szervezett bűnözés már a politika legmagasabb szintjéig hatolt (ami után rögvest a maffiózóság gyanújába keverték), aztán le is mondott tehetetlenségében – történelmünk részévé vált. És botorság volna úgy vélni, hogy csak Szerbia vad ege alatt (meg persze – hagyományosan – Itáliában) van erős befolyása a mindenféle maffiáknak. Alighanem a „föltörekvő tőkés csoportok” gallhonban, Albionban és a bajor lankák közt is gyakorta a kétes ügyletek legalizálását célozzák. Az erőforrások elbirtoklása, oligopolikus használata, az információs, gazdasági, hatalmi tőkék privatizálási szándéka a tőkés rendszer szükségszerű velejárója Japántól vagy Kínától Oroszországon, Pakisztánon, Líbián vagy Olaszországon át az Egyesült Államokig . A ócska kis maffiózó és a nagytőkés közt gyakorta alig akad különbség. A mérték ugyan némileg eltér, de minden más konstans globálisan.
A különbség talán a leplezetlenség. A Balkán kedélyes és kegyetlen őszintesége a szégyenkező humanista atitüddel szemben.
Nálunk speciel a szégyenkezésmentes eltussolás, a gátlást nélkülöző leplezés dívik. A kulisszabecsület.
Az UD Zrt. kurrens története csak egy láthatóvá vált momentum - és csak egy egészen röpke pillanatra (ballada a tőke és a maffiotikus szervezetek cenzori hatalmáról). Cs. Sándor éppúgy, mint D. Sándor, S. Lajos, F. Péter, F. Tamás és P. Sándor vagy volt munkáltatóm, a kismillárdos M. Gyula megszerzi a kellő információkat háttérintézményein, „magánnyomozóin” keresztül, a titkosszolgák egy részét könnyedén megveszi némi aprópénzért, a döntéshozókra – választott arisztokráciánk prominenseire – gond nélkül gyakorol nyomást. Az a folyamat, amely a pénz és a hatalom állandó nyereséges egymásba konvertálásaként leírható, számukra egy játék, melynek láthatóan szenvedélybetegei. Mindegy, hány ember megy tönkre ebben, hogyan rohad szét egy társadalom miatta, mert nem tudnak leállni.
A rendszer – a kapitalizmus – újratermeli a jelenséget. Bizonyos államok némileg kordában tudják tartani ezeket a szenvedélybeteg szociopatákat. Skandináviában a részvétel hagyománya és az átláthatóság nem csupán szűken vett közügyekre vonatkozó volta nehezebbé teszi a tobzódásukat. Hollandiában a szűkös természeti erőforrások sok évszázados tapasztalata komoly állampolgári ellenállást eredményez a vadhajtásokkal szemben. De ne higgyük, hogy ott nem létezik a jelenség! Legföljebb kisebb mértékben és némi társadalmi kontroll mellett. A korrupció mocska azért föl-fölbukkan.
Ahhoz, hogy élhetőbbé tegyük társadalmunkat a tőkés rend ellenére is, talán érdemes volna mindnyájunknak részvételre sarkallni magunkat. Figyelni a közösség eseményeit, és amiben tudunk és illetékesnek érezzük magunkat, beleszólni. Energiát fordítani közös ügyeinkre. Folyamatosan követelni az átláthatóságot. Meg nyilvánossá tenni ismereteinket.
És akkor talán a parlamenti küszöb alatt marad Gyurbán Flektor és Orcsány Virenc ócskán demagóg pártocskája is legközelebb.
Meg az UD Zrt., Cs. Sándor, D. Sándor is kevésbé mer pofátlan lenni.