Heller Ágnes megmondta, hogy is nem volt ez. Különös véletlen, hogy épp nagyívű és igazi episztemológiai tisztaságú megnyilvánulása előtt éjjel linkeltem egy témába vágó, 2009-es szöveget. Amit ezúttal egyszerűen be is másolok. (A szerző nem emel kifogást ellene, ezt egélszen bizonyosan tudom...) Íme:
E táj „értelmisége” sajnos megszűnt a társadalmi hivatását akár részlegesen is teljesíteni. Miközben színleg vállalja.
A megélhetési értelmiség társadalmi felelősségvállalás helyett családja megélhetését, esetleg, ha van némi önálló befolyása (a mediális térben saját erőcsoportjának nyomatékosabb érdekképviselete), akkor az önreprezentációt választja, de mindenképp a hatalmi és gazdasági tőke „társutasává” válik.
Hogy nincs baloldali média, ebben a rendszerben nem meglepő: az információs tőke is a tőkeakkumulációs rendszer egyik pillére lett a hatalmi, a gazdasági - és immáron, két oktatási reform közt a kulturális - tőke mellett. A közösségi javak és intézmények privatizálása (saját célra használása), a - halandók számára - működésükhöz férés gátolt volta a második jobbágyság hajnalának szintjeit idézi, a látványos pártpolitikai regresszív dichotómia ugyanakkor csak látszat: nem annyira a kettéhasadt pártpolitika formálja saját képére a társadalmat, mint inkább a tőke teszi magáévá a hatalmi ágakat, működésüket saját képükre formálva evvel. (Hogy a három atavisztikus hatalmi ág jelen formájában alig kapcsolódik a valós társadalmi hatóerők közösségi igazgatásának és ellenőrzésének igényéhez, azaz funkciója eltűnőben, már szinte mellékes, annyira formális az elavult struktúra működése is. Még saját alapfunkcióit sem igen tölti be egyik sem.)
Az alapvető társadalmi folyamatok majd minden alrendszert tekintve globálisan meghatározottak. A pénzügyi tőke éppúgy, mint a környezeti körülmények vagy a nyersanyagforrások, a kulturális hatások, a nyelv lokálisan csak dekonstruálhatóak (akár derridai értelemben, hogy egy kellően nagyképű - de komolyan veendő - fordulat is legyen itt), ugyanakkor a kölcsönös kulturális elsajátítás éppoly esélytelen, mint az információs aszimmetria elleni föllépés (és persze a kettő össze is függ). De még csak globális társadalmi keretszervek sem jelennek meg, még a legalapvetőbb kérdésekben sem, mint a környezetvédelem, gazdasági szabályozás, munkajog, alapjogok védelme, vagy amelyik létrejött (IMF, EFTA, WTO, kontinentálisan a Tanács, stb.), annak legitimálódása nem az állampolgári elfogadottságból, hanem erőfölényéből adódik.
Lángoktól öleltünk „értelmiségije” jól érzékeli, hogy ezen az ugaron túlnőttek azok a kérdések, amiknek fölvetése dolga volna. Ám ahhoz sem rálátása, sem indíttatása nem akad, hogy becsülettel, akár személyes érvényesülése ellenében is kockázatos, kevéssé konform problémákkal foglalkozzon, amikor bársonynesz-ingatónk kiváló megélhetést biztosít valamely erőforrás fölött rendelkező csoport kiszolgálásával.
Maradtunk mi, proletárok, akik rosszabb esetben az el nem sajátított fogalmi szintek hiátusai közt bukdácsolva keressük a szavakat pótolandó a mulasztók mulasztásait (mert érezzük ugyan a problémaforrások irányát, de megfogalmazás híján nem tudjuk azonosítani azokat), jobb esetben vergődve ki is mondjuk, hogy a kiskirályok meztelenek (a tőke mohó, a hatalmasok ostobák, az értelmiség szervilitásba bukott, a gazdagok nem szolidárisak, a rendszer kegyetlen, a média hazug, a nemzetköziség, a szocializmus szükség, az externáliákat a belőlük nyerészkedőkkel kell kifizettetni, stb.), majd hallgathatjuk saját szavunk visszhangját az üres, kongó médiatérben, vagy viselhetjük a rendőrütlegeket, ha túl sokan szólunk egyszerre.
És az „értelmiség” alapos akkulturáció után, asszimilálódva a burzsoáziába (vagy már eleve onnét jőve, hisz a tudáshoz férésnek egyre inkább feltétele az osztályazonosság, a bourgeois „rendbe” tartozás) zavartan és értetlenül társalog a sajnálatos, antiszociális cselekményekről, amit a „csőcselék” tesz…
Mert mostanra, hogy minimalizálódott (globálisan is) a társadalmi mobilitás, új születési előjog alakult ki: a vagyon/tőke birtokosainak bástyája.
És az „értelmiség” a bezáródó kapukon belül akarja tudni magát…
