Az első meglepetések a monolitnak tűnő, eddig az abszurditásig fegyelmezett kormánytöbbségtől megtörténtek.

A fideszes EP-képviselő Szájer József és a fideszes parlamenti honatya, Gulyás Gergely – igaz, egy civil szervezeten belül -  tiltakozott a kínai szabadságjog-korlátozásokkal (valójában masszív terrorral) szemben föllépő tibeti aktivisták és más tibeti polgárok elleni hatósági inzultusok miatt. A látványosan alkotmányellenes és több nemzetközi jogi normát is vélhetően sértő törvényt pedig, ami az őrizetesek védelemhez fűződő jogát sérti, tizennégy (14!) kormánypárti honatya nem szavazta meg. Köztük van Rubovszky György ügyvéd, a KDNP képviselője és Németh Zsolt külügyi államtitkár is.

Ilyesmire eddig nemigen volt példa. A kormánypártok képviselői – ha időnként vitáztak is, halkan, ajtók mögött, úgy, hogy csak nagyon ritkán hallatszott ki onnét egy-egy szó - eddig is mindent megszavaztak brutális többségükkel. Mindent, mint most is, de eddig minden kormánypárti képviselő. Mindig minden kormányzati intézkedéssel és véleménnyel látványosan egyetértettek (bizonyos szimbolikus ügyeket kivéve). Ehhez hasonló csupán a koalíciós oktatáspolitikai vita volt eddig, azonban az is hamar megrekedt és rendeződni látszik. Igaz, az is kemény ügy volt, ami az első rendbontásnak tűnt - komoly és éles téteket alakítva.

Hogy mi lehet az ok – csupán sajátos szereposztásról van szó, vagy valóban túlmentek a folyamatok vagy a javaslatok bizonyos határon – egy ideig még aligha tudjuk meg. Az azonban mindenképp elgondolkodtató, hogy a kormányfő szavaival – amelyek szerint „Lehet tüntetni, de elvárjuk azt, hogy a tüntetések ne akarják lerombolni Magyarország fontos céljait” – és akaratával – amely a „politikusbűnözést” mint gyökerestül kiirtandó jelenséget vette célba – ennyire látványosan szembe menő állásfoglalás vagy szavazás még nem fordult elő. Azt ugyan nem tudhatjuk, mekkora ennek a jelentősége, de fölvethetünk valamit.

A miniszterelnök helyzete annyiban bizonyosan változott, hogy – ideiglenesen, taktikai okokból, vagy hosszabb távon – a gyeplő lazítására kényszerül az egységesség látszata tekintetében. Az is lehet, hogy Orbán Viktor hozzájárulása nélkül, a „renitensek” egyéni vagy csoportos helyzetértékeléséből, a nagyobb mozgásszabadság érzékeléséből – esetleg ezekben a kérdésekben a hűség politikailag kockázatos voltának belátásából – táplálkozó, adódó függelemsértés történt, de az is könnyen elképzelhető, hogy maga a miniszterelnök érezte politikai haszonnal kecsegtetőnek azt, ha különböző értékartikulációk kerülnek nyilvánosságra. Hogy ez párton kívüli – a komoly társadalmi feszültségekből, esetleg a gazdaságpolitika bukásából – következő okokra, vagy a koalíción belüli mozgásokra visszavezethető, még a fideszológus-kremlinológus szakértők is bizonyára csak találgathatják.

De az mindenképp bátran föltételezhető: valami változott.

És az sem biztos, hogy a pártfegyelem.