„2010-ben bevezettük a bankadókat és bevezettük a multiadókat, és ma mindenki arról beszél, hogy azokat nem tudták áthárítani...”
A miniszterelnök úr nyilatkozott. Megint konzultál a nemzettel. Megkérdez minket. Az embereket. És ad egy őszinte interjút, olyan őszintét, hogy Gy. Fletó őszödi emléke elsápad belé. Hisz nem tudták áthárítani, mindenki érzi, ugye?
Konzultál. A kérdések kialakítását ugyan nem előzte meg egy deliberatív, állampolgári részvételt biztosító társadalmi vita. A miniszterelnök arról kérdez meg minket, amiről ő akar. Akkor is, ha kérdései nem érdeklik a tömegeket, vagy ha hamisan sugalmaz már a kérdés módja is.
Megkérdez. Így van mire hivatkozni majd, lehet hárítani a felelősséget.
És amikor az újságíró – aki kivételesen és meglepő módon nem minden alkalommal kérdez alá, bár időnként elfeledkezik egy-egy válaszokból nyilvánvalóan következő további kérdés föltevéséről – megjegyzi, hogy felmérések szerint már minden második fiatal külföldön képzeli el jövőjét – nyilván arra utalva, hogy a megszorítás és a jövőkép kezd elviselhetetlen méreteket ölteni –, egy szívhez szóló, könnyes szemű gesztussal választ kaphatunk: ne tegyék, hisz ez nem helyes dolog, itt élnedhalnod, szóval rendületlenüllégyhíve, meg hát a szülők is, ugye! De majd néhány év múlva mindenki haza jön, oly jó lesz itthon. Tán még norvég és luxemburgi vendégmunkásaink is lesznek. Hála kormányunk rendíthetetlen erőfeszítéseinek a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a munkaerő-piac fellendítése érdekében.
És a miniszterelnök úr szerencsére azt is megjegyezi, hogy a demokrácia bővítése a cél. Az ideiglenes közjogi és intézményi intézkedések bizonyára kizárólag ezt szolgálják. A statáriális törvénykezés is.
Hogy mi a részvételiség, a képviseleti elvvel szembeni közvetlen demokrácia valós formája, arról most ne értekezzünk. Minek?! Az occupy-mozgalom és a helyi és országos népszavazások intézményesített rendszere – no meg a levelezőn folytatott konzultáció helyett a mindenféle valós és interaktív állampolgári viták hálózata vagy a civil mozgalmak támogatása – elvi értelemben is marginális és elhajló (veszett) követelés a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bölcs és mérnöki pontossággal levezetett forradalmi demokrata útjához képest.
Vannak itten mindenféle népek, akik bele akarnak szólni már a kérdésfölvetésbe is.
Vagy csak alapvető érdekeik érvényesítésébe.
Ha valaki nem értené még: ma a rakacai éhséglázadás az igazi részvételi mozzanat. Akkor is, ha majd megkísérli a kormánypárti médiagépezet ráfogni idegen titkosszolgálatok, a szabadkőművesek, a zsidók vagy a prokarióták tevékenységére. A simicskák által elsíbolt pénzek tizedével is megelőzhető lett volna a ránk települő nyomor. De azt hiszik, majd kikommunikálják.
Egy borsodi kistelepülés úttörő lett.
Rakacán elkezdődött az első itthoni éhséglázadás, amiről már a mainstream média is beszámol. És nem az utolsó. Mivel a devizahitelesek nagy részének még van otthona. Még. De előbb-utóbb ők is csatlakoznak majd.
Arról is be fognak számolni.
A demokratikus médiafelügyelettel a nyakukban is.
