Egyszerűen: mi van, ha nem regeltem és Orbán a választások előtt két nappal a Kanári-szigetekről hazatelefonál a HírTV-nek, hogy Vonával vagy Thürmerrel koalícióban is szívesen kormányt alakít?

A válasz tiszta és világos: a voksomat akkor sem adhatom le. Mert nem előregisztráltam.

A dolog azért elkeserítő, mert ha nem előregisztráltam volna – fogok, ha úgy alakul, és nem a DK vagy a szocik rajongása okán, de ez most mellékes –, esélyem sem marad ez ellen szavazni. És azért keserű az ügy, mert alig van ország, ahol elképzelhető ez a scenario, de nálunk – függetlenül attól, hogy Európa beteg embere épp milyen állapotban van – nem kizárható forgatókönyv a fönt említett.

Akad a blogszerzőben is egy nagy adag elitista gőg. Megérti az elvet, hogy aki oly botor, hogy a saját életébe sem akar egy nyolcmilliomodnyi részben sem kíván beleszólni egy választáson, az inkább sírjon otthon, ha látja a következményeket. De észak-balkáni lángoktól öleltünkben elő-előfordul, hogy a protest-voks is – ha nem is elfogadható , mégis – méltányolható választói magatartás.

A baj nem az, hogy ez demokratikus deficitet okoz. (Azt okoz, ahogy a tőke, a kapcsolati háló, a sajtó-vazallusi hálózat erőteljes működése is.) A baj inkább az, hogy a késve beérkezett információk alapján megjelenő választói igény kifejeződése megszűnik.

A baj az, hogy a jó szervezettség az érveket és a létszükségletek védelmét fölülírja.

Mára létkérdés, kenyérkérdés, biztonságérzet-kérdés, a minimális élet fönntartásának szüksége múlik azon a nyomorult, idegen, érthetetlen pártpolitikán.

És ennek befolyásolása kerül ki a nem épp megfontolt, de az alapvető szükségletekre joggal kényes tömeg kezéből.

Az előregisztáció a fönnmaradása esélyének elvesztése.

Az éhség és a fázás elkerülésének elvesztéséé.

Ps.: Európa beteg embere elfelejtette bevenni félázsiai gyógyszerét. Pedig politikusnak hitték.