Majdnem ezt ígérték választáskor. De nem a majdon van a hangsúly. És nem is ez a legnagyobb gond.
Talán nem is annyira irigy, aki fölveti, hogy a társadalmi teherviselésben a leszakadástól nem veszélyeztetett rétegekre bátran lehet jobban alapozni, mint a lecsúszástól fenyegetettekre. Ha a költségvetés bevételét a felső középosztály javára toljuk el, az vagy a leggazdagabb rétegeket vonja komolyabb adózás alá – például vagyoni jellegű és a rétegüket jellemző fogyasztási cikkeket terhelő extra forgalmiadó-növelése formájában (amit sehogy nem észlelek, pedig figyelemmel várom) -, vagy a nyomor felé szorulók további sanyargatását jelenti. (Meg persze az alsó középrétegét, de a jelenlegi társadalmi mobilitási szerkezet a leszakadók közelébe lavírozta ezek jelentős tömegeit is.)
Láthatóan nem értik a fiúk: a jobboldalon azért jelent meg egy vetélytársuk, mert komoly tömegek kerültek a „Kossuth-téri Tüntető” kulturális és gazdasági helyzetébe. Jó néhányan kirekesztődtek a vagyoni javak elérésének esélyéből éppúgy, mint a kulturális javak igényének kialakulásából. (Itt ragadom meg az alkalmat, hogy az oktatásügyi államtitkár asszony rendkívüli társadalmi érzékenységét éppúgy laudáljam, mint a kormányzóerő szegregációs tendenciájú oktatáspolitikáját. Lehet ugyan, hogy ez növeli a proletarizálódást, elképzelhető, hogy méretes csoportok polgárosodásának végleges akadálya lesz, szociálpolitikai polarizálódást [kasztrendszert, latin-amerikanizálódást] alakítva így ki, viszont rövid távon bizonyosan megnyugtató eredményre számíthatunk. A rendes családoknak nem kell ugyanis szembesülniük a szomszédai devianciákig terjedő szocializálatlanságával. Mert hiszen piha!) A leszakadó kispolgári tömegek radikalizálódása a reményvesztett, proletarizálódó nyomorgókkal a háttérben sok jót nem ígér. Különös tekintettel arra, hogy a radikalizálódását így föladni nem képes kispolgári tömegek először valóban az – erőforrások megszerzésében (a hatalom adományaként!) vetélytársnak vélt, ráadásul mesterségesen etnicizált – egyre duzzadó prolik, depriváltak, leszakadottak ellen lépnek majd föl (ahogy már föl is léptek, akár lelövöldözve őket; persze némi csöndes, helyi polgárháború pezsdíti a médiaforgalmat!), de mi lesz aztán, amikor rájönnek, hogy így nem szereztek semmit? Ki ellen lépnek majd föl? Hát így akarja fölzabálni a Fidesz a Jobbikot? Így csak fönntartja az igényt rájuk.
Az, hogy az önkormányzati választások szabályozását átalakítva megkísérli bebetonozni, esetleg a maga javára változtatni a jelenlegi pártpolitikai erőarányokat, valamint csírájában fojtja el új pártok megjelenésének esélyét, ehhez képest már csak mellékkérdés.
Ehhez képest. De azért elgondolkodtató.
A következő négy év sem lesz gusztusosabb az eddigieknél.