A párton kívül nincs élet. És a párton belül is alig van. Nehéz dilemma.
Persze Szili Katalin úgy véli, megoldja. Amikor válság jött a Magyar Szocialista Párt életében (azaz az elmúlt tíz évben szinte folyamatosan), jobbára kívülről találtak valamilyen megoldóembert. Miniszterelnöknek beejtőernyőzött Medgyessy Útelágazás Péter, majd – amikor a száznapos program, valamint a Miniszterelnök Úr ügynöki tevékenységének médián keresztüli patyolattá sikálása ellenére kezdett zuhanni a népszerűségük – előrukkolt a háttérből Ferenc. Amikor róla is kiderült, hogy roppant formátumú társadalmi víziói mégiscsak a schröderi-blairi neobal mosogatólé alján föllelhető enyhe szenny szintjét érik el csupán, jött a korrekt, ám technokrata Bajnai.
Szili ez idő alatt folyamatosan úgy nézett a tükörbe, mint az alkalmas alternatíva a „baloldalon”. Lelkiismereti Katika a maga bájosan egyszerű módján valamiféle nemzeti szocialista (nem kajánkodni, különírandó!) alternatíva fölmutatásával kísérletezett. Az örök belső ellenzék szerepét vállalva időnként a párton kívülre is hallatszó kritikáit fogalmazta meg. Úgy vélte, Szekeres, Kiss, Baja, Mandúr, Molnár ellenfeleként, az MszP-től idegenkedő választói rétegek megnyerésével, népszerűségnöveléssel erősödhet a – nyilván amúgy sem csekély – befolyása pártjában. Úgy tűnik, ez nem sikerült. A párt vezetését csak párton belülről lehet elérni.
Most a következő – a helyhatósági – választásokon elindítja saját hálózatát, a tavaly novemberben megalakult (és akkor csak igen mérsékelt fölbolydulást keltő) Szövetség a Jövőért Mozgalmat. Némelyek máris pártszakadást vízionálva értekeznek a szebb jövőről. Alighanem tévednek, esetleg vágyaikat öltik elemzéssé. Szili valószínűleg nyomásgyakorlásnak szánja mozgalmát, az önálló háttér kialakításával saját párton belüli jelentősségének növelését célozza. Nem új párt vezetője kíván lenni, hanem a szocialistáké. Azt még most is tudja, hogy a párton kívül nincs élet. Számára sincs. Ugyanakkor abból nem tanult, hogy az MszP-n kívüli bázisra építve nem lehet meghódítani az MszP-t. Az eddigi külsős emberek belső bázissal, komoly hatalmi beágyazottsággal bírtak, csupán informális volt kapcsolati rendszerük. A Szövetség  a Jövőért Mozgalom háttere azonban láthatóan nem egészen ilyen. (Igaz, ott van a kassza régi őre,  Puch László is, de mára már nem ő ott a széfkulcsok legnagyobb letéteményese. Lehet, hogy épp ebbéli mellőzöttsége miatti sértettsége sodorta arrafelé.)
Szóval talán nem is annyira pártszakadásnak, mint inkább külső szervezeti támogatású háttérrel a pártvezetői tisztségek megszerzési kísérletének lehetünk tanúi. Egy erejét komoly mértékben vesztő, kicsivé válástól fenyegetett párt irányításának átvételét célul kitűző kísérletnek. Ami e pártnál még e gyöngülő, így kiürülés előtt álló állapota esetében sem a megfelelő forma: kívülről csak személynek van arrafelé esélye, új mozgalomnak aligha. Még akkor sem, ha „kihalnak” az eddigi szavazók. Mert a tagság nehezen változik.
Szóval jól látja Szili Katalin. Továbbra sincs élet a párton kívül.

De talán nem észleli: már a párton belül sem sokáig.
Még ha mozgalmat is indít a jövőért.