A helyhatósági választások után az ország nagy eséllyel narancsba borul.
Az új választójogi törvény nagyban tett azért, hogy a helyi szervezetek, egyesületek, valamint a kisebb pártok rajthoz se állhassanak október 3-án. A mezőny némileg szűkült.
Igaz, a kisebb településeken még mindig tartják magukat a független jelöltek, számosan vannak, akik nem köthetők párthoz, ám az ország szinte egész területén ott virítanak – és mára már a kisebb, a 10.000-nél kisebb településeken is – a Fidesz egyéni és polgármester-jelöltjei.
A törvénymódosítás tehát látszólag célt ért: a politikai paletta erősen szűrt lett már a nulladik forduló után.
De vajon nem hord-e veszélyeket ez a kormányzó párt(ok – hehe!) számára?
Orbán és pártja mint „centrális erőtér” addig bízhat hosszú távú hegemóniájában, amíg az ellenzéke szétaprózódott, amíg nem bukkan föl egy erősebb ellenpólus, egy alternatíva vele szemben. A mostani jelöltállítási arányok azonban ebből a szempontból akár kellemetlenné is válhatnak a számára.
Ha csak a – meglehetőst megnehezített – polgármesteri jelöléseket tekintjük, a Fidesz kimagasló eredménye mellett a Jobbik, az MSzP és az LMP eredményei eltörpülnek. Ugyanakkor ha a lakosságarányra vetített településvezetői kandidálókat vagy az egyéni jelöltek számát vesszük figyelembe, korántsem ekkora az előny. Míg Hunniában (Kelet-Magyarországon) számos településen versenybe szállt a Jobbik, jó néhány közepes és nagyobb településen (Kecskemét, Veszprém, Gyula, Balassagyarmat, Salgótarján, Dunaújváros, Gödöllő, Cegléd, stb.) az egyetlen nagyobb kihívóvá az MszP által delegált vagy az MszP által támogatott „független”, „civil” jelölt vált. Ez azt jelenti, hogy az indulásnál a Fidesz önmaga legerősebb alternatívájává igen sokfelé ismét a szocialistákat tette. Az ajánlószelvények összegyűjtéséhez a megváltozott körülmények közt ugyanis alighanem elengedhetetlen feltétel – a komoly tőkeháttér, az informális listák és a nagy választási rutin, szervezési tapasztalat mellett – az infrastrukturális háttér. Ebben pedig – a kormányzóerők mellett – leginkább a szocialisták bővelkednek még mindig. (Budapesten persze meglepetés is lehet: a senki által komolyan nem vett ökopolitikai párt és jelöltjei jelentős választói rétegekkel bírhatnak. A kis ismertség mellett akkor és ott 13%-ot kapott párt ismertsége növekedett, hálózatai kialakulóban...)
Az új választójogi törvénnyel a fideszesek tehát fölhizlalták „ősellenségük”, a Magyar Szocialista Párt esélyeit a váltópárti szerep négy éven belüli visszaszerzésére. Az ugyan igaz, hogy ha teljes kudarcot vall a volt kormányzóerő a jelenlegivel szemben, az igen kínos helyzetbe hozhatja a szocialistákat rövid távon, annak esélye azonban, hogy a jelölés során visszatérő váltópárti esélyeik a választás után elsüllyedjenek, mégis igen elhanyagolható. Csak azon forgatókönyv eredményezheti ezt, amelyben mind a fővárosban, mind országos átlagban a harmadik erővé szorulnak vissza.
Minden egyéb variáció visszahozhatja a váltópárti szocialista reményeket.
Ezt Orbán a szavazófülke-forradalmi törvénykezési lázban alighanem elszámolta.
Kár. Ennek az országnak megint ezek adják a váltópártját, pedig már ez a centrális erőtere sem volt egy népünnepély...
