A Fidesz ugyan élvezheti kétharmada áldásait, de lassan szocialista mértékű karanténba zárja magát. Nem maradt iránta semleges párt a porondon. Mára a szélsőséges, magát radikálisnak nevező párt a legkevésbé ellenséges, de az is alig vállalja az együttműködést a kormánnyal. A helyzet azért ironikus, mert a perináci párt ideológiájából és viselkedéséből adódóan eleve karanténba kúszott, a volt kormányzók elmúlt nyolc évi teljesítményükkel és tevékenységükkel szintúgy magukra zárták az ajtót (talán '89-90-hez fogható mértékben), a kormányzóerők meg most teszik elfogadhatatlanná a velük történő együttműködést évekre előre. Ez azt jelenti, hogy nincs parlamenti párt, amelyik jelen állapotában másik parlamenti erővel egyezségre juthat. (Az ökopárt kívülről zárt, azaz mivel minden egyéb parlamenti párttal vállalhatatlan a megállapodás, így nincs kivel föloldani a kölcsönös karanténok rendszerét.)
Ugyanakkor a forradalmi kétharmad saját konzervatív liberális és liberális konzervatív bázisa elégedettségét, komoly szavazórétegeinek további elkötelezettségét kezdi ki gazdasági és szimbolikus tetteivel – az Alkotmány semmibevételétől az elbocsátások és végkielégítések alkotmánysértő szabályozásán át a remélt központi támogatások késlekedéséig, a szólásszabadság intézményes kereteinek kikezdéséig. A kormányzó erő helyzete ma még bőnek, kényelmesnek tűnik, de ez a kétharmados karantén hosszabb távon politikai mozgásterét szűkítheti, akár a ma még biztosnak vélt újrázást is ellehetetleníti.
Miközben várjuk a szentkorona-tanon alapuló királyság bevezetését, így a Schmitt-, vagy a Deutsch-Für-dinasztiát, esetleg Rónaszékiné-Keresztes-, végső esetre a Torgyán-ház dinasztiaalapítójának beiktatását, vagy a kormányzói főméltóság megválasztását (vajon ki lesz az?), az újbeszél elkezdődött. A nyugdíjak biztonságát ellehetetlenítő törvény biztosa a nyugdíjvédelmi megbízott, a népszavazás lehetőségének szűkítése az emberek akaratának érvényesülése érdekében tett lépés, a kizárólag saját emberek legitimálta program nemzeti együttműködési rendszer, a költségvetési tanács kivégzése a költségvetés szabadságának biztosítása, a cenzori hivatalra hajazó intézményeket létre hozó, a sajtószabadság megnyírbálására alkalmas törvénytervezet médiaalkotmány. Még mielőtt bárki kifogást emelne a formalista megközelítés miatt, ezek tartalmi kérdések. Az is, hogy a köztársasági hagyományt és az alkotmányba fűzött európai újkori egyetemes értékeket milyen könnyedén kukába dobják némi hangzatos államforma-váltásért, keresett hagyománykonstruálásért, az is, hogy a politikai térben hasznáatra ítélt kifejezések mára jelentésük ellentétébe stilizálódtak, az is, hogy az alapjogok elvi, a gyakorlatban kevéssé számon kérhető jogokká váltak.
De nem mindezek ellen szólal föl vadul Gyurcsány Ferenc, hanem ezeknek következményei ellen, momentán hogy mi lesz a nyugdíjpénztárakkal. Retteg és diktatúrát és fasizmust kiált, mint annyi elvtársa húsz éve mindig - ha fenyeget veszély, ha nem. Egyáltalán: fölszólal. Úgy tesz mintha neki semmi köze nem volna a kialakult helyzethez. Egy régtől hiteles ember...
Az operettállam operettbálja tehát folytatódik. A operetthuszárok és operettgenerálisaik tovább vívják operettcsatáikat. Úgy tesznek, mintha csupán ők volnának választhatóak. Holott Gyurbány Flektor és Orcsány Virenc, Szekeres és Hende, Schmitt és Drazsé, Pintér és Veres legföljebb egymás alternatívái, nem pediglen a hatalom és a közszolgálat hiteles letéteményesei. Egymással egy szinten vannak, de az nem szint.
Lassan talán egyre többen megértik: nekünk, egyszerű állampolgároknak kissé sokba kerül a jegy erre az operett-előadásra.