II. A médiaalkotmány révén a sajtó alaposan szabályozott lett. Azt nem állíthatjuk, hogy cenzúra alakult volna ki. A cenzúra esetén ugyanis jól lefektetett, egyértelmű szabályok szerint működik a rendszer.
De itt nem erről van szó. Olyan közállapotok közepette, amelyben a kormány gazdasági programját kritizáló független költségvetési tanácsot a kormányhoz jól köthető személyekkel és egy elégségest alulmúló költségvetéssel „alakítják át”, ahol az Alkotmánybíróság ellenállását jogkörei szűkítésével, a testület kiherélésével (örömmel veszem, hogy az LMP is használja e szívderítő fordulatot, nekik legalább maradt még vér a pucájukban) lökik lojalitáslendületbe, a médiahatóság – fölhatalmazásának életbe lépését megelőző – tendenciózus jogalkalmazása már a rendszer törvényszerű velejárója. Most már mindenki tudja: tilos a Tilos! Mi lesz itt a gumiparagrafusok idején, januártól?
Azt, hogy minek betudható, hogy nem a Hír Tv szintén kifogásolható tevékenysége szúrt szemet - na, azt mindenkinek egyéni belátására bízom.
Az új szabályozás tehát láthatóan az öncenzúrára szorítás kiváló eszközévé válik. A média azon része, amelyiknek nem áll rendelkezésére kellő kapacitás a folyamatos jogorvoslati eljárási eszközök igénybe vételére, már kiesett. A cybernyilvánosság félperifériája – ha van még ilyen egyáltalán – kiszorul a hálózatos elven működő, a gazdasági és hatalmi tőkéktől társadalmunkhoz hasonlóan kolonizált információs térből. Bodoky egy zaftos korrupciós ügy közepén már egy oligarcha mágnás fenyegetése miatt is eltűnt a legolvasottabb hírportálok egyikéről (pedig Új Péter nem is tűnt eddig beszarinak). A kereskedelmi rádió- és televíziócsatornák pedig kerülik a fölösleges konfrontációt a hatalommal szemben. Nem kockáztatják az állami hirdetési megrendeléseket, a pereket, az időnként esetleges bírói értelmezésekből adódó esetleges, időnkénti elmarasztalásokat. Nekik fő a profit. (Bár még így is a sejthető szándékkal szemben sülhet el a törvény.)
A közösségi forrásoknak a legóvatosabb becslések szerint is ötödét vonja el a korrupció. Ezeket a forrásokat beleszabadítani a valós gazdaságba, nem hagyni haszontalanul belecsúszni magán- és pártzsebekbe igen támogatandó volna. Már csak azért is, mert így több jutna oktatásra, kultúrára, szociális kiadásokra, ne adj' Isten: adósságrendezésre. (Ah, minő demagógia!)
Amennyiben a trend folytatódik, a média többek közt a közpénzek fölhasználásának ellenőrzésére vonatkozó feladatát sem lesz képes ellátni. Nem mintha eddig oly kövérek lettek volna az eredményei, de akadtak apróbb elismerésre méltó munkák – minden „oldalon”. De abban az esetben, ha a média fél, a korrupció elleni harc egyik legfontosabb fegyvere hull ki nekünk, állampolgároknak a kezéből. Lehet, hogy csak paranoid indíttatásból hallgat el a sajtó, de ez mit sem változtat azon, hogy a rettegést a most hatályba lépő törvény okozza. Így aztán mindegy is, mennyire szeretnék európaivá tenni .
III. De a médiaalkotmány messze szóló undormánya eltakar valami mást. Miközben Sz. A. sunázhatóságán kontemplálunk, a küszöb alatt bekúszik egy másik, hosszabb távra legalább ilyen romboló törvény.
Az új ügynöktörvény.
A tervezet szerint a „teljes nyilvánosság” azt jelenti majd, hogy bármely érintett besétálhat a hivatalba, elkérheti a róla készült anyagok oldalait, és hazasétálhat velük. Aztán azt tesz velük, amit akar.
Vannak apróbb mellékhatások. Ha pl. egy másik érintett is kikérné ugyanazon oldalt, akkor – ha lemaradt – már nem jut hozzá. A kutathatóság, a múlt történészi, tudományos feltárhatósága is bizonyos hiátusokkal küzd majd így. Meg hát akkor most már nincs is szükség a Kenedi-bizottságra, amely legalább az állagmegóvást és a kutathatóvá tételt segítette eddig. És persze – nem utolsósorban – mint anyag így megsemmisül az „ügynöklista”. Senki nem juthat a valóság, a valódi megismerés közelébe sem. Merthogy teljes anyag így csak egy-két állampolgárról lesz, az is magántulajdonban.
És hogy hogyan jön ez a korrupcióhoz? Könnyen megérthető. Azoknak, akik a múlt rendszerben kompromittálódtak, zsarolhatóvá váltak, a rendszerváltás utáni tevékenységük ettől erősen befolyásolt. Azok, akik bennfentes hálózati információkkal alapozták meg latin-amerikai társadalmi különbségeket eredményező vagyonaikat, a gazdasági szférában kompromittálódhatnak a jelenben. Azok, akik a múlt rendszerben kialakított titkosszolgálati kapcsolataikat kamatoztatják a mai napig is – pl. az állami megrendelések elnyeréseivel –, esetleg diszkreditálhatják magukat a nyilvánosság által. Azok, akik a jog- és szerkezetfolytonos elnyomó főcsoportfőnökségek máig tartó használatával szereznek tisztességtelen előnyt a piacon vagy az állami, önkormányzati pályázatokon, akik a zsebünkből veszik ki a pénzt a dupla-tripla számláikkal csupán rég kiépített szolgálati barátságokkal, akik médiabirodalmakat, pénzügyi hálózatokat, kereskedőholdingokat, őrző-védő birodalmat építhettek, bársonyszéket vásároltak maguknak vagy akik csak szimplán köztörvényes üzelmeik folytatását köszönhetik a mai napig annak, hogy a rendszerváltás óta nem sikerült egy legitim civil testületnek átvilágítania az egész koszfészket, nos azok talán legalább egy országgal keletebbre kényszerülnének. (A neolib gazdaságfetisiszta rajongóknak: a tőkéjük aligha hiányozna jobban, mint az a pénz, ami most káros tevékenységük révén hiányzik a köznek. És morálról most még nem is szóltunk!)
És persze azok, akik közfunkciót töltenek be, és végtelen antikommunizmusuk vagy reformkommunizmusuk (bármely „oldalon”) hitelessége az érintettség okán megkérdőjelezhető volna, nyilván erősen ellenérdekeltek a valódi nyilvánosság – a kutathatóság, a dokumentumőrzés és a megismerhetőség egyidejű biztosítása – ügyében. Azok, akiket politikai ellenfeleik, tettestársaik és főnökeik kézben tartanak egy-egy dokumentummal. Láthatóan nagyon erős ezek érdekérvényesítő képessége is.
De lassan ki kell mondanunk: kedves Navracsics Tibor, Pintér Sándor, Kósa Lajos, Orbán Viktor (vagy akár Polt Péter), Önök úgy bizonyíthatják antikommunista elkötelezettségüket, ahogy Gyurcsány Ferenc, Veres János, Kóka János, Kuncze Gábor, Pető Iván tanúbizonyságát tehette volna demokrata voltának.
A dokumentumok teljes nyilvánossága, megismerhetősége és egyidejűleg megőrzése révén.
Különben esetleg az az optikai csalódás érheti a gondolkodóbb választókat és az örökösen ágálókat, hogy közvetetten Önök is haszonélvezőivé akarnak válni a múlt rendszernek. Hogy kézben akarják tartani (azaz zsarolják) vetélytársaikat.
Vagy hogy mások tartják kézben Önöket.
Magyarán hogy koszos kis besúgók voltak.
Esetleg annál is rosszabbak: tartótisztek, tmb-k.
Kérem, egy tisztességes törvénnyel oszlassák el a gyanút!