- Ha ez itten értékel, nekem is jár a mikrofon! - kiáltott föl az egyszeri népfi, midőn a másik mesebeli fiúcska kettős szózatának visszhangjait nyelvén az útmutató szavakat szomjúhozó honpolgárok már kezdének keseredni a nagyívű elképzelések megritkulásától. Hogy nem visel épp a mindenkor felségestől reá testált stallumokat? Lárifári! Hát ki mondta, hogy régi jogarának dicső ragyogása, a dolgos földeknek munkás népe feléje áradó bizodalma nem elegendő stallumnak? Hőn szeretett vitéz ő, aki jő, mert hallja az őszinte hívó szót, ha segíteni kell! Hát uzsgyi, iramlik a színre legott, s megszólítja az ország fiait.
Mondott is okosat, szépet eleget. A bitorló gazoknak borzadálya üszkös romokat teremt, holott az ő országlása a megértés, béke, szeretet hűs szigetévé varázsolta volt honunkat.
Amiről szólt, mégis fucsány hangzott sokaknak. Mert igaz, hogy az új undokok kegyeltjei bután és otrombán rúgnak szét mindent, amiből még szárba szökkenhetne némi kalász. Az is igaz, hogy a köz javát a maguk javának vélik. És az is igaz, hogy nem sokat lacafacáznak, ha a messzi földön híres bölcsek közt akad ellenfelük, pörölnek. De vajon bölcs dolog-é Gyurcsány úrnak előnyikorognia az új urak rút erőszakának félelmeivel, rendőreinek veszélyeivel, ha országlása idején sokak riadoztak ártatlanok is a kardlap elől, oly katonák elől iramodva, kik zászlaikat, nevüket titkolták el az ünneplő tömeget ki3,14csázván? S bölcs-e az éhes szájakat híva tanuknak, ha az ő idején sem volt a refektórium roskadásig a táppal? És mi ok volt hallgatni a mai bárók mohóságáról, sutaság tán? Vagy csak a tisztes szemérem? Netalán az, hogy az ő jobbágyai is meg-megkérték, gyakran együtt ezekkel az adók árát Sávolyon, az útban Pécs fele Pestről, Pátyon, ezernyi helyen?
Vagy hát többet, jobbat akart ez az úr amannál? Értette, mi volna a scholák számára vetett jószágoknak az ország számára a tét? Látta, hogy nem csak a pallos, nem csak az útvám, ám a paidagógosz is kell a jövő nyári bő terméshez, jó aratáshoz?
Épp olyan ez mint az, s amaz épp mint ez most. Pőrén suta, bárgyú királyok.
Orbán lett, aki volt Gyurcsány, s épp olyan is. Félelem egyiktől hozza nyakunkra a másikat így.
Éljenek egymásból hát, ha akarnak – ám többé már ne belőlünk!
Gyurbán Flektor és Orcsány Virenc nagyurak: ti csak egymás gúnyrazjai vagytok.