A fülkeforradalmi kétharmad sok jogsérelmet okozó hatalma és Gyurcsány tündökletes bukása, tömegeket haragító regnálása alapvetően egy gyökérből táplálkozik. Mindkettőért felelősek vagyunk mindnyájan, bárkire – akár bármely harmadik, negyedik erőre is – szavaztunk.
Gyurcsány nem kevéssé annak köszönhette a 2006-os győzelmét, hogy Orbánt mint antitézist jelentős szavazói rétegek számára tette láthatóvá. Hogy akik féltek Orbántól, annak megismétlődésétől, amit 1998 és 2002 között tapasztaltak, szavazatra aktivizálta. Nem maga mellett, hanem Orbán ellen. 2010-ben pedig a "bárki, csak Gyurcsány ne" (és a vele összemosott, bár alapvetően – ma már tömegek érzékelik – különböző Bajnai se) érzelme vitt tömegeket a szavazófülkébe. Hogy sátáni lényeknek állították be a másikat – és a másik híveit és szavazóit – a sajátjaik előtt.
Ez a regresszív dichotómia, a félelem dichotómiája olyan törzsi identitásokat alakított ki, amelyekből kommunikációsan sem volt kilépés. Amelyekből nem lehetett eszmét cserélni a „másik oldal” híveivel. Nem lehetett, mert eleve mások az evidenciák, mert eleve másként szelektálódnak és súlyozódnak az információk, mert eleve nem is kívánják a törzsek a másik törzs információit és véleményét befogadni, megismerni, értelmezni. Tribunitás alakult ki. És ez máig érvényesül.
Gyurcsány 2006-os győzelme és a 2010-es kétharmados fölhatalmazás is jórészt ebből fakad. A legesélyesebb ellenoldali jelölt az utált vagy félt politikai szereplővel szembeni föllépést, a saját törzs iránti föltétlen lojalitást eredményezte. A párbeszéd hiányából fakadóan – mert ha valaki Népszavát olvasott, éppúgy elkötelezettségét és kizárólagos információbefogadását demonstrálta, mint aki Magyar Nemzetet (l. még HírTv és ATV) – az állampolgárok hiába figyelmeztették egymást a különböző politikai szereplők hordozta veszélyekre, de még a korrupciós jelenségekre is a másik oldalon. Minden kritikai attitüd törzsön kívülinek minősült, és minden törzsön kívüli információ a másik törzs – hadi – tevékenységének tekintetté vált.
Így tűnt el a társadalmon belül a párbeszéd esélye is. A média ebben különösen felelős. Miközben fő feladata épp a közösségi diskurzus katalizátori szerepe lenne, a sajtótermékek jó része beállt a törzsi logika elvi kereteibe: az egyik vagy a másik törzs egyoldalú és egymással diskurzust folytatás helyett háborút vívó instrumentalizálódott párteszközzé vált. Az esély megszűnt, és ez a ránk dermedt állapot máig tart – kiegészülve a szélsőjobb még durvább, információs falépítésével, ami egy minősített esete, fokozása az eddigieknek: a csoporton kívüliek puszta megszólalását – akár a legprimitívebb tényekről – megtorolandó merényletnek tekintik.
Pedig amíg a dolgokat, ügyeket magukat fókuszba helyező érvelés helyett megvetéssel és gyűlölettel beszélünk a saját törzsön kívüliekkel és amíg a tárgyra összpontosító szempontok vázolása helyett megvetéssel és gyűlölettel figyeljük mások állításait és érveléseit, a kritikus, árnyalt értékelésre, a megfontolt döntésre aligha van esélyünk. Amíg zsigeri törzsi elkötelezettségek alapján állunk, alighanem szükségszerű lesz minden választás után a mélységes csalódás. Csalódás a jókat mondó Gyurcsány Ferencben és csalódás a biztatóakat beszélő Orbán Viktorban. Akikben aligha is bíztunk volna ennyien, ha figyelünk a „másik oldal” szavaira is. Akik aligha kapnak öt év kormányfői pozíciót vagy kétharmadot, ha nem hagyjuk a törzsi gyűlöletet elhatalmasodni magunkon.
Meg kell hallanunk, ha polgártársaink bármelyike korrupcióról szól a saját törzsünk vezetőinek kapcsán vagy szakmai dilettantizmusról tribusunk prominenseit említve. Figyelnünk kell egymás szavára akkor is, ha a barát-ellenség fölismerőrendszerünk jelez. Régi és elavult rendszer az ugyanis. Lassan mindnyájan ki kellene dobjuk.
És akkor van esélyünk arra, hogy észleljük: egy törzs vagyunk mi, itt élők – korra, nemzetiségre, vallott eszmékre, nemre, lakóhelyre tekintet nélkül.
Egy törzs, pontosabban inkább egy nemzet.
Sorsközösség. A másik törzs tagjaival is.
A törzsi gyűlölet tehát végsősoron öngyűlölet.
De talán a jelen kurzus – szándékai ellenére – nem is hagy választást: rákényszerít a párbeszédre.
