Alighanem egyre többen érzik, hogy Gyurcsány Ferenc az eltorgyánosodás útján jár. És hogy Orbán Viktor is elindult ezen az ösvényen. Megállíthatatlanul.

Az a politikai pojácaság, ami egyelőre tömegek számára elfogadható még, és nem veri ki a biztosítékot a lelkes fölvonulóknál és a hívő szavazóknál, holnap vagy holnapután már nevetség tárgyává válik. 1997-ben Torgyán már bohócügyi közkincs volt, de még számosan rettegtek tőle – túl nagy volt a szavazótábora a semlegességhez. Origó már nem lehetett, viszolygás és aggodalom tárgya még igen.

Van, hogy egy szervezet válik valami hasonlóvá. Az MSzP – Szanyi kapitány elnökjelöltségével, Mesterházy Attila szerény, de a kamarillapolitikában hatékony képességeivel, Puch László betonzseb-merkantilizmusával – szintúgy régóta jár a nevetség lejtőjén.

Amikor a Szolidaritás meghirdette az EKA-kezdeményezését, minden „demokratikus” pártot asztalhoz hívott. A Gyurcsány-pártot és a szocialistákat is. A kezdeményezés így billeg.

Mégis komoly kérdés, hogy részt vállaljon-e benne bármilyen ellenzéki erő? Nem. És az adekvát válasz – talán meglepő – korántsem az együttműködés elutasítása.

Komoly erőforrások és komoly szavazótömbök várnak egy egyértelműen köztársaság-bontó kormányzati erővel szembeni hiteles ellenpólusra. Arról ugyan lehet vitatkozni, hogy mennyire egészséges a meghonosodott bipoláris gondolkodás (a regresszív dichotómia) és az ebből következő minimális köztársasági elkötelezettség hiánya, ám a helyzet adott: a protest érzelem dönt ma is alapvetően. Amennyiben egy nagy antitézise alakul ki a mai – egyre kisebb – kormányzati dilettantizmussal szemben, egy nagy, többé-kevésbé beazonosítható tömb, a jelen szociolkulturális állapotában Magyarországon annak – a leghiteltelenebb személyekkel tűzdelve is – van esélye kormányt váltani. A kérdés csak az, hogy a III. Köztársaság rossz hagyományai folytatódnak-e evvel, vagy változik valami.

Bármely együttműködésnek az alapja az elvi paraméterek és a kölcsönös garanciarendszerek tisztázása, függetlenül a szimbolikus és személyi (azaz szintén szimbolikus) kérdésektől. Egyszerűbben szólva ha Vona Gábor tevőlegesen részt vállal a rasszizmus demokratikus fölszámolásáért és erre garanciákat is ad, éppúgy botor dolog őt kirekeszteni egy együttműködésből, mint Horváth Ágnest, elszámolván tevékenysége eredményeivel az egészségügy hozzáférésének demokratizálását vállalja garantáltan, vagy ha Simicska Lajos.biztosítékokat ad az átláthatóság és a pártfinanszírozási tisztaság ügyében. A kérdés az kell legyen, hogy milyen célért és milyen kritériumrendszer alapján működik együtt bármely két-három-sok szervezet, nem az, hogy hívják őket.

A Milla és az LMP – teljesen érthető morális és elvi okok miatt – nem kíván formális együttműködést a szocikkal és Gyurcsánnyal. Ám vajon nem épp azt érik-e el evvel, hogy az egyre inkább komolytalan csoportok és személyek, akik vezető szerepre törnek a DEKA konstruálása mögött, komoly színben tűnnek föl. Nem épp azt eredményezi-e ez az elvi elhatárolódás, hogy a szükségképpen a nevetségességbe fúló gyurcsányi és szocialista jelenség lassabban válik jelentéktelenné a politikai véleményformálók és a választók szemében? Nem épp ez tünteti föl az üres frazeálást politikai jelentősségűnek? Nem ad még egy-két hónap laufot az egészen hiteltelen csoportoknak és személyeknek, ha ők határoznak meg társadalmi és közpolitikai strartégiákat?

Nem tudjuk. Azt sejthetjük, hogy ha egy egyértelmű ellenpóluson belül egy komolyan vehető és valós, a hatalommegragadáson túlmutató szándékokat láthatóvá tevő erő jelenik meg, annak súlya igen hamar megnő – mivel a társadalmi megjelenése, a mediális reprezentációja, a tétje, a jelentőssége magának az ellenpólusnak megnő, az árnyalatok, kontúrok, hangsúly-eltolódások ezen belül az ellenpóluson belül jobban kirajzolódnak a választók számára.

Történelmi lehetőség volt az egymásból élő Gyurbán Flektor és Orcsány Virenc, az egymás létét szavazóik szemében kölcsönösen legitimáló Fidesz és MSzP helyére – a történelem szemétdombjára – kerülésének elérésére.

Lehet, hogy akad még ilyen, de ezt nem tudhatjuk előre.