Az elnyomás és a kizsákmányolás nem a nemzeti színű sallangok függvénye.
A karvalytőke nem rosszabb a turultőkénél. Éppoly rossz és éppoly elfogadhatatlan a társadalom fölötti uralma.
Vannak boldogabb országok, ahol a közösség egyetértésre jutott abban, hogy nem lehet bármit megtenni polgártársaikkal. Akkor sem, ha munkavállaló, akkor sem, ha munkanélküli, akkor sem, ha hajléktalan.
Itthon beindult a közmunka-program. Néhány riport bemutatja az ott dolgozók mindennapjait. Azokét, akiknek nem jutott másutt munka. Akik nem csupán a – néha, jobbára a képzetlenebb rétegeket alkalmazó cégeknél döbbenetes munkakörülményeket kialakító, ugyanakkor a törvényekre legalább figyelő – multinacionális cégeknél, de az ezeknél is rosszabb (szabadságot nagy arányban ki nem adó, valós bért be nem jelentő) hazai kkv-szektorban sem kaptak munkát. És akik a munkaerő-kölcsönzés – korunk rabszolga-kereskedelmének jogilag legitimált formája – által sem találtak megélhetést.
Megindult az a folyamat, amely a jelenkor jobbágyi rendszerét alakítja ki. (Az új, minden eddiginél döbbenetesebb munka törvénykönyvének hatályba lépése néhány hétre van tőlünk.) Nyakig benne vagyunk abban, hogy a tőke urai már a látszatra sem adnak, amikor a közösségre kényszerítik törvényeiket: törvényt írnak kényük szerint, mint Werbőczy, és már nem is titkolják ezt. A közepén vagyunk annak, hogy az új urak szolgáinak se védelmük, se kitörési pontjuk ne legyen többé – és nemzedékeken át megmaradjanak alávetett helyzetben.
Nem, ez nem rabszolgaság. Ahogy a piramisok építői sem rabszolgák voltak, csupán szabad paraszti státuszú alattvalók. Valahogy mégsem a a polgári egyenlőség talaján állt az a rendszer sem.
Kialakult egy rendszer, amelyben a jogszabályok és az állami intézmények a nemzeti tőke letéteményesei számára biztosítják a tömeges – gyönge képzésű és gyönge alapoktatást kapott, így kiszolgáltatott, szolidaritás- és érdekérvényesítés-képtelen, szolgaságba lökött – embergépek rendelkezésre állását. Nem kényszer-munkatáborban, mert nem fegyveresek őrzik az ajtókat. Nem fegyveresek, hanem az éhség és a fortélyos félelem.
Azt mondják, a magyar tőke jobb, mint a külföldi.
Egyrészt ritkán lehet már elválasztani a tőke nemzetiségét – a tulajdonlás által sem –, másrészt hazug beállítás, hogy az úgynevezett nemzeti tőke humánusabb, hasznosabb vagy értékesebb lenne társadalmilag – ha a tőke birtokosait nem kényszeríti semmi társadalmi felelősségre. A nemzeti öntudat önmagában még kevés.
A mostani történések nem szólnak másról, mint arról a sok száz éves atavisztikus, buta magyar ősi jussról, aminek biztosítását az uralkodó osztályok mindig is várták és elvárták a mindenkori hatalomtól, és ami oly sokszor járult hozzá e nemzet tragédiáihoz Trianontól a párizsi békerendszerig és az orosz bevonulásig.
A globális, személytelenedett és túlvirtualizálódott tőke láthatóan nem tudta fönntartani az önmaga konstruálta rendszerét – többek közt erről szól a mostani világválság. De a "nemzeti tőke" ezt a dilemmát nem oldja föl, csupán még tovább virtualizálja egy hazug kulturális fordulattal. Úgy tesz, mint ha büszkék lehetnénk, ha magyarok azok, aki még elviselhetetlenebbé teszik a szabadsághiányt.
Ez azonban csak egy eredményre vezetett. Hogy Orbánnak igaza lett: mára a szabadság már csak harccal elérhető.
