A gyűlöletkampány elterelés. Ebben igaza van Vágó Gábornak. Minden – egyébként ügyes, szimpatikus és tisztességes – plakátmém, minden fölhorgadó ellenzéki virnyantás háttérbe szorítja az új közbeszerzési törvény, a Questoron keresztül kormányközeliek által kiforgatott szerencsétlen állampolgárok, az érzéketlen és minden gátálás nélküli közpénzharácsolók, a gyermekéhezés döbbenetes elterjedtsége, a hazánkban régiókat sujtó afrikai nyomor ügyét.
Még Gréczy Zsoltnak is majdnem igaza van: a kialakult rendszer posztmodern-fasisztoid, ha Orbán nem is fasiszta diktátor, csak egy szánni való, hatalommániás nyomorult. De amíg ilyen általánosságokról beszélünk, a devizahitelesek sanyarú helyzete, az államilag irányított bűszövetkezet elburjánzása, a legfőbb ügyészség gayanított bűnpártolása, az MNB-n keresztül ennek kifizetése, a vidék élhetőségének végleges fölszámolása az új, fideszes grófok mohósága, latifundiumai által, az egészségügy teljesen fizetőssé válása, az oktatási rendszer halála, mindaz, ami a népharagot a zsebnáciktól a liberálisokon keresztül a rendszerkritikus baloldalig egységbe forrasztaná, hogy ezt a szemetet, amit NER-nek nevezünk, eltakaríthassuk közösen – mindez háttérbe szorul.
Igen, tudjuk jól, amit a szélsőjobb képvisel, az nem ennek a rendszernek a fölszámolását, hanem a kiteljesítését eredményezné. Igen, tudjuk jól, hogy sanda gazdasági és hatalmi szándékok húzódnak ott is a háttérben. De azokat, akik rájuk szavaznának, nehéz másként ráébreszteni a valóságra, mint hogy bevonjuk őket közös dolgainkba. És hogy egészen tisztán tapinthatóvá tesszük a számukra is: minden gyűlöletkeltés a mély problémák elrejtésére, elterelésére szánt eszköz, ami a megoldások ellehetetlenítését eredményezi.
Így hát igaza van azoknak, akik a paprikajancsi-bohózatot a halálbüntetésről legföljebb kiröhögték. Orbán meg akarta beszélni, majd miután jól megbeszélte magával, eredményre jutott: erről nincs mit gondolkodni. Ahogyan az idegenellenes idiotizmusnak is így eséllyel ilyesmi lesz az eredménye. (Hogy mennyit árt mégis mindevvel a kultúránknak azáltal, hogy a primitív, animális tahóságot legitimálja, érdemes lesz majd mielőbb beszélnünk, amint túlvagyunk ezeken az embereken – meg szerencsésebb esetben a tisztességes nép- és bírósági ítéleteken.)
Igen, sokat árt ez a gyűlöletkampány „tematizálásával” és kultúrarombolásával. Mégis hozott valami hasznot.
Két ember, két olyan tisztességes állampolgár, aki meg akar szabadulni a kollektív hallgatás bilincsétől, aki át akarja törni a lassan ránk szoruló félelem falát, polgári engedetlenséget kezdett.
Tettük által csak úgy mellékesen nyilvánvalóvá vált, hogy a hatalom letéteményesei az elherdált pénzekből megvalósított, két büntető törvénykönyvi tételt (a közösség elleni uszítást és a hűtlen kezelést) is fölvető cselekmények tárgyait kispályás autoriter rendszerekre jellemző módon védik a nem alapvetően erre kitalált állami erőszakszervezetekkel. Explicitté vált a sunyi elnyomás, így újabb társadalmi hozamot eredményeztek akciójukkal.
Ők ketten méltó harcostársaiként a fiatalon elhunyt Rózsa Milánnak a békés polgári engedetlenség kultúráját tartják fönn az autoriter idiotizmussal szemben. Bár a kormány és tettestársaik azt gondolták, elterelhető a figyelem gyűlölettel és ostobasággal, tévedtek. A nyílt és egyszerű, őszinte állampolgári megnyilvánulás mindig sok eredménnyel jár. A hazugság- és elnyomásháló láthatóvá tétele mellett most is valami hosszú távon jelentős és reményt keltő fordulatot eredményezett a sivár kampányukkal szembeni ellenállás: spontán kialakult egy polgári engedetlenségi mozgalom. A polgári öntudat kultúrája született ismét újjá. Jelentős hozama lesz még ennek az ország számára.
Kalocsai Kinga és Szeles András a reményt adták meg ennek a hazának. A reményt arra, hogy van eszköz Orbán Viktor rendszerének ellenállni. Hogy meg lehet szabadulni a félelem fogságából.
