Mármint olyan is van néhány közép-ázsiai országban, ahol a pasi tudja, hogy az aktív sokgyerekesek, a határon túliak, a magasabb jövedelműek nagyobb arányban szavazói, ezért akár a társadalom alapszükségleteivel szemben is az ő szavazati jogaikat bővíti, az ő érdekükben módosíttatja az adórendszert.
Nálunk viszont Európa van. Itt mindenki tudja, hogy üdvös bizonyos alapelveknek megfelelni.
Szép dolog, ha az alaptörvény megalkotásának előkészítésébe minél nagyobb mértékben bevonjuk a társadalmat. Bölcs és az új Alkotmány össznépi és hosszú távú elfogadottságát elősegítő cselekedet, ha a különböző szakmai, civil, társadalmi szervezeteket bevonjuk a tárgyalását előkészítő szakaszba. Igen előrelátó tett, ha a különböző állampolgári fórumokon is teret és időt adunk alapértékeink megvitatásának, majd ezek eredményét szociológusokkal, jogászokkal, közgazdászokkal, hittudósokkal, biológusokkal, pedagógusokkal, filozófusokkal, de akár még kultúrtörténészekkel is megvitatjuk. Aztán az alkotmányjogászoknak adunk időt, hogy az ebből leszűrhető, konszenzusnak tekinthető végeredmény érdekében konzultáljanak és ajánlást tegyenek egy-két végső verzióra. És aztán az Országgyűlés – országunk polgárainak életét évtizedekre meghatározó – határozata jó esetben egy külső legitimáló, megerősítő döntést is nélkülözhetetlenné tesz. Egy népszavazást vagy egy újabb parlamenti ciklus kétharmados elfogadását. Fontos volna, hogy a jelenlegi globális és helyi, kulturális és általános társadalmi viszonyokra reagáljon az alkotmány, hogy a magyar sajátosságokra figyelemmel segítse közösségünk kialakulását és működését, az egyén boldogulási terének bővülését.
Valahol itt kezdődne az alkotmányozás. Meg persze ott, hogy választások előtt jelezzük alkotmányozási elhivatottságunkat, azt, hogy súlyos kényszert érzünk rá, meg hogy erősen nehezen állunk ellen e kényszernek.
Szerencsére elmondhatjuk, hogy szinte minden efféle követelménynek megfelelt jelenlegi pártunk és kormányunk. És ebben az ellenzék nem hajlandó részt venni! A rusnyák! Pedig a kormánypárt(ok – hehe!) szerint legitimálniuk kellene a jelenlétükkel a harmadik köztársaság alapvető személyre szabását, az alkotmányos berendezkedés társadalmi folyamatokat, problémákat, tradíciókat, történeti tapasztalatokat figyelmen kívül hagyó átépítését, a helyileg nélkülözhetetlen erős fékek és ellensúlyok formalizálását.
Az állampolgári párbeszéd tereinek kialakulására ugyan sajnos nem maradt idő – mit tehetnénk, halaszthatatlan alkotmányozási kényszer sürget! – , de egy kérdőívet mindenki kap, amelyen a kormánytöbbség tizenkét kérdésére lehet válaszolni. És ha valaki olyas vádakkal illetné emiatt a Fideszt, hogy csak ezekben a kérdésekben érdekli őket az emberek véleménye, a lényegiakben nem, az rút fülke-ellenforradalmár! Mert lám, a nemzeti konzultáció eközben folyik. Ott ül és konzultál benne (az egyébként érdemekben tényleg bővelkedő) Pozsgay Imre is. Ami már csak azért is hiteles, mert ő – ellentétben pl. Nyerssel – nemzeti reformkommunista volt, nem pedig nemzetáruló balos reformkommer! Így roppant autentikus a dolog: láthatóan a teljes nemzet képoviseltetve van! Vagy majdnem.
Annál is inkább, mert akadnak még megtért bolsevikiek. Ők is méltóak részt venni a folyamatban.
Már várom, mikor kap szót Csintalan Sándor...