Betiltották.
Alapjogot korlátoz a hatalom. Legutóbb ilyen feltűnően 1988-ban tette. (Meg 2006-ban is, ezt kár volna tagadni, de akkor nem előre tiltottak, hanem utólag vertek.) Az óvatos belügyér akkoriban is inkább a tisztes és békés állampolgárok, a csöndes többség oldalára állt ahelyett, hogy mindenféle fölforgató elemeket hagyott volna az utcán hőbörögni.
Pintér Sándor és Orbán Viktor alighanem szintúgy tényleg hőbörgésnek véli, ha tömegek kívánják demonstráción kifejezni nemtetszésüket.
Sokan remélték a 2010-es kormányváltás idején, hogy végre megváltozik a rend. Számosan lélegeztek föl a változást látván. Nem csak a megszorítások, de a tétova és butácska politikai iránytalanság is komoly teher volt sokaknak. Bár az, hogy Bajnai (akinek neoliberális megközelítése e sorok szerzőjétől idegen) Cincinnatusként, az ekéje szarvától (az irodája asztalától) ugrott be miniszterelnöknek, igen tiszteletreméltó volt, és alighanem sokat is hozott az országnak, de már késő volt: Ferenc pajtás puszta jelenléte hiteltelenítette a jó szándékú, vállaltan és érzékelten nem államférfiúi igényű, egyszerűen csak kármentést célzó új miniszterelnöki tevékenységet. Már csak azért is, mert Bajnai eredményeit, amit a masszív és tehetetlen szocialista frakció ellenében tudott elérni, az MSzP pártpropagandára próbálta fölhasználni. Persze csekély eredménnyel.
Aztán jött az új kormány. Sokan mondták, hogy 2010-ben bárkit indíthat vagy kinevezhet korunk Caligulája, Fidesz-színekben egy szamár vagy ló is befutó. Az önkormányzati választások és az időköziek bizonyították ezen állítást. Ma az egyik legnépszerűbb – pontosabban az egyik legkevésbé népszerűtlen – politikus a Köztársasági Elnök úr. Persze ez nem az előbbiekről jutott az eszembe.
De valami mégsem egészen stimmel. Már tavasszal megkezdődtek az óriási tömegeket mozgósító, kimagyarázhatatlan tüntetések. És az ősz forróbbnak ígérkezik. De akkor lesz igazán forró, ha a hatalom azt hiszi, hogy elzárhatja a társadalmi szelepeket, betilthatja a tüntetéseket, megfélemlítheti vagy kézben tarthatja a médiát. 2006-ban a kormány lecsőcselékezte a tüntető tömeget, de ez meglehetősen kontraproduktívnak bizonyult. Most sem érdemes megpróbálni.
1988. októberében óriási tömeg gyűlt össze a Baross téren, a demonstrálókat motorosrendőrök, lovasrendőrök félemlítették meg, verték széjjel. A korabeli sajtó egy napig hallgatott, mint a csuka, aztán rövid és semmitmondó, a korabeli szakzsargonnak megfelelő mondatokkal elintézte az ügyet: csőcselékezett egyet.
Fél év múlva megkezdődtek a kerekasztal-tárgyalások. A pártállam hatalmi elitje csak így remélhette, hogy megússza komolyabb felelősségre vonások nélkül az ügyeit.
Lehet, hogy tanult ez a társadalom a hibáiból, és már nem felejti el fél év alatt, ki miért felelős.
Talán megbocsát, de nem felejt.
A szeptember 29-i szakszervezeti tüntetéseket a Belügyminisztérium nem engedélyezte. Szerintük egy kis forgalmú pesti utcán szombat délután aránytalanul akadályoznák a közlekedést.
Incinatus szobrát a római nép kivitte a templomból és darabokra törte.
Nem érdemes lóról szobrot mintázni. És nem érdemes lovat templomba vagy közintézménybe vinni.