Orbán Viktor huszonkét éve olyan szabadságeszmék mellett állt ki, amik most sokak szerint csorbultak. Ezért volt oly botor e sorok írója időnként azt kiabálni: Viktor, gyere velünk! Nyilván nem fog, de a szembesítés legalább némi elégtétel egy ilyen csontig hatoló januárban, ha kint didereg az ember fia a tüntetésen a tiszta tekintetű fiatalok új nemzedéke körében.
De e keserű irónia nélkül van értelme egy magabiztos parlamenti kétharmad törvénye ellen tüntetni? Lehet eredménye a folyamatos napirenden tartásnak a törvény visszavonása? Történik ettől valami?
Talán nem. Talán sokakkal el tudja hitetni a párt- és kormányhű média, hogy ez csak a gonosz liberálbolsik provokációja. (Fotó: Túry Gergely)
Született egy törvény, amely a média arisztokráciájában és proletariátusában aggodalmat kelt. Született egy törvény, amely komoly szankciókat helyez kilátásba nehezen körülhatárolható kritériumok alapján. Nem kell a médiahatóságnak a jogköreit kihasználnia. Elég a jogszabály maga ahhoz, hogy a sajtó képviselői mérlegeljék egy-egy megnyilvánulásuk következményeinek esélyét. Elég a jogszabály maga ahhoz, hogy a mainstream média munkásai öncenzúrát gyakoroljanak. Elég a jogszabály ahhoz, hogy az egyik legnézettebb televíziós csatorna pl. „hírszakértőt” szerződtessen – és persze a kormányzó párt holdudvarából.
Ez a törvény akkor sem volna jó, ha a vitatott paragrafusok jogkövetkezményei nem volnának fenyegetőek. Önmagában az, hogy félelmet kelt a nyilvánosság – időnként kétségbeejtően pártlakájszerű, időnként meg becsülendően tisztességes – napszámosaiban, komoly érv a médiatörvény ellen. De van-e értelme tüntetni ellene? Hoz-e valamit ez?
Az utóbbi húsz – de talán az utóbbi négyszáz – év adóssága, hogy megbeszéljük végre közös dolgainkat. Nem a hatalom mindenkori letéteményesei által diktáltan, hanem spontán módon, mi, mindannyian, közösen, perinácik és bolsevikok, polgári liberálisok és anarchoszocialisták, nyomorultak és dúsgazdagok, svábok és romák, nők és férfiak, tanyasiak és belvárosiak álljunk szóba közös ügyeinkről, kezdjünk el valamiféle párbeszédet. Alakítsuk ki a társadalmi diskurzus valós kereteit lövészárkokon, pártszimpátiákon, családi sérelmeken, helyi kötődéseken átívelően. Hogy megadni elmulasztott, közös, egymással és magunkkal szembeni járandóságunkat, a közösséggé válás eszmei, kommunikációs, egyének közti terét kialakítsuk és karban tartsuk. És most, 2011-ben jön egy ad hoc megszületett civil szervezet, ami egy-két alapkérdés tisztázása érdekében – azokról világosan és tisztán véleményt formálva – mozgósít. Úgy tesz ilyet, hogy az anyagi, szervezeti, tapasztalati erőforrásokkal az országban szinte kizárólag rendelkező régi nagy pártok ráhatását, segítségét, rátelepedését keményen visszautasítja. Nem kötődik hozzájuk, nem kér belőlük.
És néhány hét alatt a – törvény által részben hatalmi kontroll alá vetendő – virtuáltérből sok ezer ember aktivitását éri el.
Elmaradt társadalmi diskurzusaink egyikének terét teremti meg. Beszédet, vitát, érveket generál. Civil módon. Úgy, hogy az alapvető politikát a pártoktól visszaveszi az állampolgárok kezébe. Nem engedi tovább a közbeszéd pártkolonizációját. A politikumot eredeti jelentésébe helyezi. Valami olyasmit tesz, amit a jelenlegi miniszterelnök a rendszerváltás idején képviselt.
Egy apró grádicsa ez egy új – vagy talán az első – common sense magyarországi kialakulásának. Megjelent a társadalmi térben a hatalmi, gazdasági, csoportérdekektől nem rángatott, pőre állampolgár önreprezentációja. Megjelent az, ami Párizsban, Berlinben, Milánóban 1848-ban.
Ne fáradjunk ki! Folytassuk így!
Akkor a törvény visszavonása nélkül is van értelme.