Evidenciák hiányoznak. Olyasmik, amiket gyermekkorban kellett volna elsajátítania a közösség minél nagyobb részének.

Abban a pillanatban, amikor Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony túlbontotta az igazság bizonyos részleteit egy nyilatkozatában (hazugságról ne szóljunk, ilyesmi nem fordulhat elő egy keresztény-nemzeti kurzus idején a tisztes hatalom tisztességes letéteményeseinél!), és ez kiderült, borítékolható volt, hogy ettől sem mennek tömegek az utcára. Huszonegy év alatt valahogy erősen habituálóciós folyamaton mentünk keresztül: sem a békalecsapoló szociopátia, sem a rendszerváltást követően nem épp grállovagi módon megszerzett milliárdokat tulajdonló személy miniszterelnökké válása, sem Tokaj szőlővesszeje, sem a nemzetközi kőrözés alatt álló Dietmar Clodóval történő tudattalanul tárgyalásokat folytató úr belügyminisztériumi székbe ülése, sem a rasszista alapon folytatott embervadászat, sem manapság az embertelenséggel szembeni kiállás bírósági elítélése nem verte ki a biztosítékot a többségnél.

Az, hogy egy nyersanyag-forrásokkal alig rendelkező, nyílt, a globális gazdaságnak erősen kitett ország, mint Magyarország csak úgy alakíthatja ki autonómiáját és úgy vívhat ki legalább relatív hatást a glóbuszra, ha komoly szellemi tőkét, nagy kulturális erőt halmoz föl lépésről lépésre, évtizedek alatt, közhellyé vált. Ehhez egyrészt szükség van arra, hogy az alapszintű oktatás-nevelés és képzés igen színvonalas legyen (hogy legyen mire építeni a továbbiakban), másrészt arra, hogy a kulturálisan leszakadó rétegek, családok gyermekei számára is segítse az oktatási rendszer az elsajátítás, megismerés igényének kialakulását, harmadrészt az, hogy addig, amíg nincs hozama (hosszú évekig) az oktatás alapszintű oktatása fejlesztésének, a kulturális kihullás szélére került rétegeket a felnőttképzés és a meglévő oktatási rendszer keretei közt próbáljuk integrálni. Például úgy, hogy – igen, valóban alacsony hatékonysággal és drágán – minél tovább tartsuk a javuló oktatási rendszerben. Mondjuk legyen a tankötelezettség limitje a húszéves kor.

A Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony igazságot túlbontó nyilatkozata ellenére sajnos épp az ellenkező irányba tettünk lépéseket. És amíg kicsiny lesz az öntudatos, gondolkodó, közös dolgainkban aktívan és megfontoltan, a tényeket saját zsigeri indíttatásaiktól elválasztó elvek alapján részt vevő honpolgárok aránya, az ingerküszöb könnyen növekedhet tovább. Akkor is, amikor zsigeri gyűlöletből evvel a kormánnyal szemben is megjelennek a vandál fosztogatók, akkor is, amikor hajléktalan, roma, biciklista vagy szemüveges polgártársaink elleni pogromok kezdődnek.

Amit elmulasztottunk évtizedek óta – az oktatási rendszer tisztességessé tételét –, azt ma drágán kell megfizetnünk. Sokba kerül, de ki kell fizetnünk, ha élhető országot kívánunk magunknak - majd, évtizedek múlva.

Az alternatíva a társadalom végleges szétszakadása. Ami rövid távon nyereség ugyan a felső rétegeknek, de amikor a közintézmények elkezdenek nem működni – pénz és közös szándék híján –, amikor jó közoktatás híján gyermekeiket drága magániskolákba kényszerülnek íratni, amikor a rendőrség ellehetetlenülése okán saját magánhadseregeket kell finanszírozniuk biztonságuk érdekében, amikor a társadalombiztosítás szétrohadása miatt a vakbélműtét is súlyos százezreket emészt föl, talán elméláznak némelyek: a több adó fizetése – oktatásra, egészségügyre, közösségi intézményekre – kevesebbe került volna.

Közös kultúra nélkül aligha van közös gazdaság és közös ország.

Az oktatási vezetés javasolta a tankötelezettség leszállítását tizenhat évre.

Lehet, hogy a javaslattevők számára ennyi elég is volt. De nekünk jobb lenne, ha többet tanultak volna.